Illa berek, nádak, erek, a Sounderek jó emberek!

Egészen furcsa lehet ezekben a napokban Budapesten lenni. Ördögszekérként fújja a fáradt porcicákat - az amúgy is köhögve krákogó - légkondi a kertvárosi garázsban működő alagsori edzőteremben. Fáradtan brekeg egy napszítta, öreg béka a lakótelepi Porsche Cayenne hűlt helyén. Unalmasan ásít a táplálékkiegészítő boltban a kínai sertésagy-porra esküt tevő, ereit dagasztó fiatalember. Mikor ér véget ez az üresség? - sóhajtja a kérdést egyszerre a porcica, a béka és a fiatalember. Pontosan hat nap múlva. Akkor ér véget ugyanis a Balaton Sound, ami pont ekkor kezdődik. Na, nézzük, hogy mi az az ötnapos menü, az egy az egyben a Tomorrowland-et megidéző Nagyszínpadon és környékén.

Ávananó-ávananó-jeijeije-jeijeije

- énekelte mindenki két éve a svéd Alesso egyetemes slágerét. Ha jól látom, többen hallgatták meg, mint Beethoven 9. szimfóniájának összes feltöltését, szóval az Európai Unió helyében bőven elgondolkodnék azon, hogy nem az mond-e többet rólunk, az Öreg Kontinenst koptató emberekről, hogy

jeijeijeije.

Mondjuk anyám biztosan nem dalolta ezt mindenkivel együtt. De talán Lukács Laci sem. Oké, egyezzünk ki abban, hogy viszonylag sokan tralalalázták és hajmeresztően sokan fogják tralalázni most is, miközben próbálják kipiszkálni a homokot a fülükből.

2017-ben ilyen fotók készültek. Idén is ilyenek fognak. Vagy mégilyenebbek. Fotó: Rockstar Photographers

A holland Oliver Heldens pár éve durrantott egy nagyot a szintén fapapucsos, szélmalompörgető, tulipánszívű Tiesto-val, bár igazság szerint ezt is csak azért tudom, mert beírtam YouTube-ba a nevét, aztán gondoltam, hogy méltatlan lenne a mindössze két napja felkerült videójával foglalkozni, úgyhogy belehallgattam a két évvel ezelőttibe is, és így találtam egy dalt. Azt sem ismertem nagyon, de hát 30 millió kattintás talán mégsem tévedhet. Szinte mardosó őszinteségem közben el kell mondanom azt is, ahogy hallgatom tovább a többi számát miközben haladok ezzel az ajánlóval, hát esküszöm, hogy

elmegy tőle a kedvem.

Szóval inkább azt mondanám, hogy ha valaki elsétál a nagyszínpad előtt miközben ő performál, hát hallgasson bele, de ha inkább megpróbálja kivenni a szemben lévő apátság körvonalait, lehet, hogy előrébb jut ebben az életben.

Egészen biztos, hogy minden valamirevaló, érettségit éppen leküzdő olvasónk dübörögtette már a Maseratijának csomagtartójába rejtett Marshalljából Dimitri Vegas és Like Mike valamelyik örökzöldjét. Félreértés ne essék! Ha a Zsiguli Motorsport mitfahrerjeként keresném a mindennapi kenyeremet, hát a céges autómból bizisten, hogy megdübörögtetném Tetszetős Miskáéktól legalább a Mammoth c. slágert. Hadd tudja meg a világ, hogy... hát nem is tudni pontosan, hogy mit,

de azt legalább hallja!

Na, most pedig nézzük, hogy mire is szomjaznak a gourmet-k! Rögtön ajánlanánk roppant nagy szeretettel a Lövőház utca sörfogyasztó-bajnokának, Felcser Máténak a lemezlovászkodását. A Punnany kapitányáról régóta tudni, hogy a prüntyögés elkötelezett híve és mély ismerője, de olyannyira, hogy még a Fény utcai erdélyi lángosos (aminek egyébként párja nincsen) is csak

egy hatalmasat csapna

elégedetten a megkopott ecsetjével a fokhagymás olajba. Picivel később itt lesz majd az egész zenekar is, de hát az ugye kötelező program, hadd ne ajánlgassuk már ennél bővebben.

Merthogy olyanok összegyűlnek még a magyar partielit legnagyobb örömére, mint mondjuk a dán Kölsch, aki valójában nem csak egy sörmárka, de egyben egy kalapos úr is. Az ember a Calabria c. szerzeményével dobogtatta meg az elektronikus zenei hangversenyekre érzékenyek szívét. Érdemes csekkolni valahol, a dallamot meghallva rögtön felvisít az ember, hogy

japerszehogyezazismerem!

Hozzátennénk, hogy akkor még másik művésznéven mozgott a szeren. Én személy szerint Spotify-on a Bappedekkel című dalába futottam egyszer bele a Weekly Discover-ben és azonnal beleszerettem. Pedig nem sokkal bonyolultabb, mint a gyerekkori Sega Master System kettőmön futó Sonic random betétdala, de hát mit lehet tenni ugye, ha csupán eddig jutott az ember.

Mindenesetre ezúton üzenem neki (hátha olvas minket ő is), hogy én ezt a számot kérném szépen. A mellettem ülő kollégától meg egy sört (hátha ő is olvas). Önöktől meg türelmet (hátha önök is olvasnak minket).

Félelmetesen sok finomságot zúdítanak ránk a programszervezők már az első napon, így válogatni nem kis feladat, de azért, ha az ember kellő módon igyekszik megkapaszkodni a józan ész sziklaszirtjén, hát van remény. Így találhat rá - ahogy a mellettem ülő, sört hozó kolléga - a korábban Györgyként (vagyis Raving Goerge-ként) vitézkedő hölgyre, a gofri és a belgacsoki hazájából, azaz Belgiumból érkező Charlotte de Witte-re.

Nos, a törékeny kisasszony úgy rotyogtatja darabokra az ember agyát, hogy attól még a legenerváltabb rottyanat is vérbővé válik. Hát ki hagyná ki ezek után, nem igaz?

Nos, ennyit mára! Pro tipp haladóknak: az Unicum Bar.

Hopp! Most nézem, hogy az itt nincs.

Úgyhogy egyelőre még fel kell derítenünk, hogy hová érdemes mennie az embernek, amikor már semmi sincs az egész fesztiválon. Bár jobban belegondolva ilyenkor az egész rendezvény olyanná válik, mint a VOLTon hajnalonta az Unicum. Mindegy is. Kedves Pro Sounderek! Várjuk a tippeket a szerkesztőségbe!

A borítékra írják rá: a Mesternek.