Ty Dolla Sign. Kimondhatjuk ezt a nevet bárhol. Ízlelgessük csak. Kimondhatjuk akár a Hungária körúti Gusztáv sörözőben is (az öreg Gusztiban). Két pajkos tekintetű harcedzett törzsvendégnek is csak a szúrósra húzott szempár lenne a válasza. Talán némi alig látható, apró ideg tánca valahol a szem alatt. Egyikük talán még köpne is egy hegyeset a körút felé. Társa meg a név hallattán kiizzadná magából a bánatot, az örömet.
De talán még magát az életet is.
Jéghideg sör már nem segít. Nemhogy az IPA, de még a gőzmozdonyok füstjében edzett Kőbambi sem. Ty Dolla Sign. Az ember, aki a fél amerikai lakótelepi pop- és rapsztár-szcéna legjavát becsicskította már egy-egy kollaboráció erejéig. Wiz Khalifa, Gucci Mane, Quavo, The Weeknd, 21 Savage, Offset. Kell még sorolni a neveket? Ugye, hogy nem! Nem mondom azért, hogy Daniel Barenboim ezeket a neveket olvasva rögtön azon kezd lamentálni, hogy kiket próbáljon elcsábítani a Berlini Állami Operához, de az egyszerű állampolgár lazán beleszédül. Paranoid c. himnusza alapvetés mindenki számára, aki annyira hülye, hogy egy olyan buliba megy szétcsapni magát, ahol nem csak a párja, de még a szeretője is ott van. Ty Dolla Sign.
Itt lesz.
Míg az előző urat viszonylag gyönge esélyekkel kérnék fel arra, hogy vezessen le méltósággal egy koronázási ceremóniát, az őt követő fiatalembert már egészen más tésztából gyúrták. Szomorú Jónás zenéje már csak azért is illik a balatoni naplementéhez, mert lelke legalább olyan szép, mint egy nádasban brekegő szerelmes béka érzelmektől túlfűtött ragyogó tekintete.
Ez nem irónia, az tényleg szép.
Ha valamilyen muzsikát el tud képzelni az ember, miközben lágyan lögyböli magára a jéghideg sört, ahogyan ringatózik a Balcsi vizén, hát akkor az Blue Jones bármelyik, véletlenszerűen előkapott slágere. Fogjuk magunkat, fussunk neki messziről és ugorjunk egy hatalmas hasast a nyárias, szeplőtelen slágertenger kellős közepébe!
Nekem most mindenkitől elnézést kell kérnem, de amikor picit körbeszörföltem a neten azután, hogy ki is az a bizonyos Eric Prydz és mit érdemes megosztanom vele kapcsolatban, hát én leragadtam a Call On Me című dalánál. Illetve jaj, dehogy a dalnál! A videónál, kérem alázattal, bűnbocsánatos fátyolos tekintettel! A videónál, amely minden kamasznak, s tininek jelentett zaklatott álmokat a kétezres évek kezdetén, pontosan 14 évvel ezelőtt. Ezrek, milliók gyűlölték azt a videóklipp-beli fickót, akinek megadatott az, amiről általában az életunt háziurak, sörben edzett pocakos legények szoktak. Mondjuk én kedveltem a dalt, de azért lássuk be, hogy nem ártott az öreg Ericnek az, hogy egy picit bővültek az ismeretei az elektronikus zenével kapcsolatban. Érdemes megnézni, hogy mit csinál.
Nagy jóság lesz Camelphat is, már most szólok. Finomabban adagolja majd az alapanyagokat, mint nagyanyám, amikor szerelmes lélekkel mákosgubát varázsolt a kidobandónak hitt egyszerű kifliből némi vanília sodóval. Uhh, hát már most cuppantottam egy akkorát, hogy a szemben ülő srácokat is kivertem a nyugodt lélekből.
Felriadt még a horkoló nyulam is.
Utána játszik a Fekete Kávé és a Titkos Gyár, de ezeket már csak azért írtam le, mert annyira gyermeki a lelkem, hogy őszintén röhögök azon, ha az előadók angol neveit lefordíthatom.
Most ajánlok egy olyat is, amiben tényleg nem vagyok biztos. Ez Giggs, aki jónak ígérkezik. Kis laza lötyögtetés a Halott Pénz előtt. Meg hát legyünk már őszinték: melyik józan ítélőképességgel bíró magyar állampolgár nem képzelte magát legalább egyszer az életben egy londoni rappernek, aki az élet sötét oldaláról sodorja a rímeket? Na ugye!
Pro Tipp: az Unicum Bar még nem jelent meg sehol itt, a magyar Tomorrowlanden, úgyhogy egyelőre még próbáljuk felfedezni, hogy melyik az a helyszín, amelyik tartósan boldogságot és örömet jelenthet még azután is, hogy a Nagyszínpadon már lelőtték a technikát. Szóljanak már nekünk is, az ég szerelmére, hogy hova menjünk! Ott leszünk!