Nagy Sándor, a Madách Színház vezető színésze több alkalommal is együtt játszhatott Székhelyi Józseffel. A játszhatott kifejezés pedig azért lehet helyénvaló, mert ahogy az Origónak elmondta, felnézett Székhelyire, akit egy tüneményes embernek, fantasztikus színésznek tartott.
Nagy Sándor azt mondta, „nagyon szerettem őt, mint színészt, és mint embert. Felnéztem rá. Egy hihetetlenül bölcs ember volt, akinek nagyon magas volt az igazságérzete. Ha valamiben igazságtalanságot látott akár szakmailag, akár emberileg, akkor mindig azt mondta nekem, hogy
ez olyan nem ér-helyzet. És ezt érzem most én is az ő betegségével kapcsolatban.
Azt kell mondjam, hogy amennyire nem volt jól az utóbbi hetekben, szinte megváltás volt neki , hogy elment közülünk. Igazából elképesztő volt az az erő, amivel tartotta magát. Az is, hogy soha nem panaszkodott, még akkor sem, amikor a legbetegebb volt. Játszani akart, és hitt abban az ősi gyógymódban, hogy a színpad meggyógyít, és abban, hogy a szerep, amit játszik, az nem beteg. Igazából az is elképesztő, hogy ez működött is. Mondták, hogy volt olyan előadás, amikor a színpadra menve ötméterenként kellett leülnie, és mikor odaért, lenyomott egy főszerepet. Tulajdonképpen az ilyenek miatt sokan nem is vették észre, hogy baj van. Elképesztő élni akarása volt.
Azt is el szeretném mondani, hogy hihetetlen alázattal, tisztelettel és szeretettel bánt a legfiatalabb kollégájával is. Soha nem tapasztaltam nála semmilyen negatív megnyilvánulást, lenézést, vagy bármilyen színészi allűrt. Egy végtelenül természetes és nagyon édes, tüneményes ember és fantasztikus színész volt.”