A magyar világzenei életből jól ismert Meszecsinka csütörtök este játszott a Sziget világzenei színpadán. A nagyszínpad esti Bonobo-Gorillaz kombója jócskán elszipkázta az embereket a világzenei színpad elől, ami legfeljebb a Meszecsinkának fájhatott, de a közönség legtöbb tagja valószínűleg
csak örült a szellősségnek.
A színpadmesteri bejelentés után a zenekar tagjai szép lassan kivonultak. Először Vajdovich Árpád basszusgitáros és Krolikowski Dávid dobos jelentek meg, és belekezdtek egy ütősebb alapba, amit egész hosszan húztak. Majd jött a zenekarvezető, a régi Korai Örömből is ismert Biljarski Emil, utána pedig az énekesnő, Oláh Annamária. Valamennyien mezítláb. Az első dal jó volt bemelegítésnek, és intenzitásban jött még egy szint, mert a második már rendesen súrolta a rockot is.
A Meszecsinka egyébként boldogan keveri a stílusokat, ami nagyon üdítő tud lenni egy koncerten. Egy korábbi, az Origónak adott interjúban Biljarski Emil azt mondta, a zenéjük mindenképpen pszichedelikus, és inkább keleti értelemben. Nos, a keletiesség természetesen érezhető volt a koncerten, többek között
Annamária ruházata is segített ebben,
de nyilván a zene jellege, és a közölt lelkiség is abba az irányba akarta vinni az embert. Már a második szám felénél bejött egy vendégzenész, a több hangszeren is aktív, örmény Karen Arutyunyan. Ő már cipőben játszott, bár ennél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan.
Először egy fúvós hangszerrel szállt be, de a kikészített gitárokból, pedálokból lehetett sejteni, hogy itt több minden lesz. Arutyunyan a tilinkója után leginkább gitárokat használt, és nem csupán hagyományos módon csalt ki belőlük hangokat. Volt, hogy
fagyiskanállal bűvölte,
de sokszor került a kezébe a torzító pedálja is, amivel gerjesztette a gitárt. Jelenléte vizuálisan is jó volt, mert sokszor térdelve, a földön matatva dolgozott. Játéka izgalmas hátteret adott a számoknak, bár kicsit lehetett volna hangosabb az ő része. Testvére, Gaya Arutyunyan énekesnő egyetlen szám erejéig állt be.
A pszichedélia akkor indult be igazán, amikor Annamária elkezdte úgy használni a testét, ahogy a hangképzéshez ritkán szokták énekesnők. Beleadott mindent, így hallhattunk
érdekes hörgéseket és különböző tüdői kiszüremléseket.
Bőven a koncert második felében volt egy csúcspont, amit talán közelebb lehetett volna hozni a végéhez. Igaz, hogy a közönségnek is ki kellett pihennie az élményt, amit ott kapott, de akár egy vagy két levezető szám is elég lett volna utána. Abban a dalban mindenki elengedte magát, természetesen Annamária a leginkább. A koncerten addig egymással összekacsintó, egymást fejjel, arckifejezéssel buzdító zenészek itt már főleg magukkal voltak elfoglalva, miközben Annamária elöl, a mikrofonnál hörgött. Ő és a zenészek is mind
játékot űztek a hangszerükkel, méghozzá szexuálisat.
Zavarba ejtő, közben pedig nagyon vad szexuális együttlétre emlékeztetett az élmény, ami után csak nagyon óvatosan mertem körülnézni a placcon. A zenészek teljesen belefeledkeztek hangszerükbe, a hétköznapi, élvezeti szexualitás jegyében, de az, amivé az egész összeállt, már jóval több volt. Az már
a fogantatástól a vajúdáson át a születésig
tartó jelenségek legmélyebb szintjét jelentette. És ennél be is ugrottak a színpadmester találó, a koncertet megelőző szavai: drámai és legsötétebb.
A Meszecsinka teljesen szétkeni a határokat. A koncerten a számok összefolyásával, zenéjükben pedig a stílusok nagyon merész keverésével. A rockosabb részek amúgy abban sokat segítettek, hogy a pszichedelikus csúcsokra a közönség is fel-fel tudjon kapaszkodni. Legyen hozzá ereje. Csak a mélységeket megélve ez aligha sikerült volna. Utazás volt az egész koncert, miközben az egyes számok is különálló túrákat jelentettek magasságok és mélységek között.