Gregor Bernadett elmeséli, hogyan alázták meg meztelenül a Színművészetin

Hamarosan az ország különböző városaiban is látható lesz – olykor a szereplők részvételével zajló beszélgetés keretében – az Osztálytalálkozó című dokumentumfilm, amelyben a Színművészeti Főiskola, Horvai István és Kapás Dezső 1995-ben végzett növendékei idézik fel a főiskolai éveket. A tizenkét növedékből tizenegyen ismert színészek lettek: Anger Zsolt, Fekete Ernő, Gregor Bernadett, Hajdu István, Kamarás Iván, Keszég László, Kéri Kitty, Marozsán Erika, Németh Mónika, Schell Judit és Széles Tamás. A filmet ugyancsak volt osztálytársuk jegyzi, Ujvári Csaba, aki a kamera mögötti világot választotta. A film kapcsán az Origo a színházi családból indult Gregor Bernadett-tel beszélgetett: az olykor kiképzésnek megélt főiskolai évekről, az évtizedig tartó színpadi szorongásról, a szakma örömeiről és a privát élet bonyodalmairól.

Személyét a kezdetektől nagy bulvárérdeklődés kísérte, amely nem a színészi teljesítményére koncentrált.

Először apám miatt lettem érdekes, aztán a korai házasságom, a fiatalon vállalt anyaság kapcsán. Én úgy éreztem, hogy semmi szégyellnivaló nincs az életemben, ezért eleinte nagyon illedelmesen válaszolgattam az újságírók kérdéseire. Akkor lett gázosabb a helyzet, amikor az első válásom után megpróbáltam válaszolni olyan kérdésekre is, amelyekre nem kellett volna. Puszta udvariasságból, ahelyett, hogy azt mondtam volna, hogy ez már olyan privát világ, amelyhez másnak nincs köze. A pokol pedig akkor szabadult el igazán, amikor végleg kicsúszott a kezemből az irányítás, és már kilencven százalékban olyan információkat adtak közre rólam, amelyek kapcsán meg sem kérdeztek.

Aztán idővel leszálltak önről.

Iszonyatosan nehéz időszakokat éltünk meg, beleértve édesapámat, gyerekeimet. Aztán egy személyemen élcelődő tévés agyrém után az egyik fiam azt kérte: „Anya, másnap hadd ne menjek iskolába!” Akkor eldöntöttem, hogy nemcsak a csatornát fogom perelni, hanem mindenkit, aki rászolgált. Felmentem az Országos Széchenyi Könyvtárba, és öt évre visszamenőleg visszakerestem az összes olyan cikket, amely hazugságokat állított velem kapcsolatban. Aztán fogtam az egész stószot, és elvittem az ügyvédemnek. Azóta már másodfokon is sorra nyertük a pereket, az érintett médiumok meg szépen elcsöndesedtek velem kapcsolatban. Nekem pedig tartást ad, hogy a bírói ítéletekben mondták ki: amit tettek velem, az nem tehették volna meg, vagyis törvényt sértettek.

Nemcsak az önről megjelenő, felturbózott írások párkapcsolati közléseiből, de komolyan vehető lexikonok vonatkozó cikkelyeiből is úgy tűnhet: magánvilágában fontos az intellektuálisan erős partner. A férfiakat illetően valóban ez a meghatározó szempont?

Ez ügyben nem tudok meghatározó szempontot kiemelni. A vonzalom, a szerelem esetemben azzal jár, hogy lezuhan előttem a roló, se kép, se hang. Illetve nem feltétlenül a valóságot látom. Aztán annál nagyobb a csodálkozásom, amikor a roló emelkedni kezd.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

A színházhoz visszatérve: Iglódi István 2009-ben halt meg, már korábban tudni lehetett, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Az együttérzés mellett volt önben aggodalom a saját színészi jövője miatt?

Külső munkáim mellett a Pesti Magyar Színház volt a második otthonom, ami egzisztenciálisan, más szempontból is biztonságot jelentett. Voltam olyan lökött, hogy azt gondoltam, majd onnan fogok nyugdíjba menni. Tudni lehetett, hogy Iglódi István Őze Áront szeretné utódjának, az ő személyét érzi olyan biztosítéknak, amely garantálhatja a színház profiljának megtartását, tradícióinak továbbélését. Én is aláírtam Áron kérésére a társulat őt támogató nyilatkozatát. Kinevezése után aztán felmondott nekem, ahogy még többeknek is. Nehéz beszélnem erről, hiszen jóban voltunk. Sőt, mivel közel lakunk egymáshoz, mostanában is összefutunk, szót váltunk az utcán, a közértben. Mégsem hozom szóba az ilyen találkozásokon az akkor történteket, pedig ma sem tudom: valóban csak az általa felhozott gazdasági indokok álltak a felmondások mögött, vagy voltak-e más okai is?

Őze Áron utóbb, újabb igazgatói pályázatát elbukva, 2017 tavaszán mondta az Origónak: 2010-es kinevezése után kezdte érzékelni, hogy a fenntartó minisztérium tanácstalan a színház jövőjével kapcsolatban, miközben azzal is szembesülnie kellett, hogy merész álmaiból a szűkülő támogatás miatt folyamatosan faragnia kell majd. Nincs jogom tanácsot adni, de talán két színházi gyerek – hiszen volt direktora is színházi családban nőtt fel – átbeszélhetné a múltat az utcán, vagy a közértben, vagy egy kávé mellett.

Talán arra is sor kerül. Biztos hatottak a direktorra bizonyos pressziók. Ugyanakkor tény, hogy úgy jöttem el a Pesti Magyar Színháztól, ahol tizennégy évig dolgoztam alázattal és gőzerővel, hogy búcsúzóul pusztán egy doboz lejárt szavatosságú bonbont kaptam egy kolléganőmtől, aki különösebben nem is kedvelt.

Meddig volt szabadúszó?

Öt hónapig, nagyon nehéz élethelyzetben. Ugyanakkor két gyermek anyjaként nem engedhetem meg magamnak, hogy ne maradjak talpon.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Amikor aztán elszerződött az Újszínházhoz, mennyire zavarták a színház körüli balhék?

Semennyire. Tényleg anyatigris vagyok, akinek fontos, hogy vadászat után enni adjon a kölykeinek. Másfelől, mivel társulati léthez szoktam, örültem, hogy tartozhatom valahová. A színházon belül nem voltak feszültségek, dolgoztunk.

Nehezítik színpadi létezését a traumás élethelyzetek?

Sosem viszem magammal a külvilági gondokat, sőt, a színpad a legjobb terápia a feldolgozásukra. Édesapám halála napján felhívott Iglódi István, és megkérdezte: elhagyjuk-e A néma Levente aznapi előadását? Mondtam, ne tegyük, hiszen apám is biztosan játszana bármely tragikus magánéleti történés ellenére. Arra is volt példa, hogy drámai szerepben egy más vonatkozású magánéleti dráma segítette a művészi munkám.

Beszélgetésünk idején a Csiszár Imre rendezte Tersánszky Józsi Jenő darab, A kegyelmesasszony portréja bemutatójára készül. A címlap szerint Tűröné Polyák Lolát alakítja majd, egy festő feleségét. Mennyi tudható karakteréről, a műről?

Lola igyekszik maradék pénzétől is megszabadítani elszegényedett férjét, miközben próbálja rávenni, hogy férfi feladja a kivételes tehetségével együtt járó művészi elhivatottságát, és fessen inkább jól fizető giccseket. Különböző szerelmi szálak is kavarognak a történetben, amely úgy idézi meg a könnyed franciás vígjátékokat, hogy közben karakteresen magyar társadalmi jellegzetességek is fókuszba kerülnek.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

A magánéletéről tudható bármi is?

Két fiam jelenti a centrumát. A nagyobbik huszonhárom éves hangmérnökhallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A kisebbik tizenkettő, most gyűri a hatodikat, és még nem tudja, hogy mi akar lenni. Az ő korában ez így van rendben, nem is próbálnám befolyásolni, megtalálja majd ő is az útját.

Nem titkolja a korát, televíziós magazinműsorban is említette, hogy negyvenhat éves. Bőven letagadhatna belőle, vagyis úgy tűnik: jóban van az idővel.

Azért érzékelem, hogy egyre gyorsabban halad. Az előző húsz is hamar elmúlt, a következő húsz még inkább elviharzik majd.

Szorong ettől?

Nyugalmat ad, hogy tudom: nincs mögöttem egyetlen olyan nap se, ami miatt ne nézhetnék tükörbe. Párkapcsolati vergődésekkor, válás előtti időszakokban sem hoztam olyan döntést, amely miatt szégyellnem kellene magam önmagam, vagy más előtt. A fals helyzetektől – legyenek magánéletiek, szakmaiak – fizikailag leszek rosszul, és mivel úgy nem lehet élni, előbb-utóbb mindig kilépek belőlük. Nem kaptam vallásos nevelést, később sem ragadott el transzcendens világmagyarázat – így el tudom képzelni, hogy ha lepereg az utolsó másodpercem is, azután már nincs semmi. Vagyis az a legokosabb, ha itt és most próbálok maximumot nyújtani anyaként, színészként, emberként.