Különleges londoni koncertre készül a Belau

Belau
Vágólapra másolva!
Komolyzene keveredik kortárs elektronikával látványos fényfestés kíséretében a Londoni Magyar Kulturális Központ adventi koncertjén.
Vágólapra másolva!

Lassan véget ér a Fonogram-díjas Belau európai turnéja, és a Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére egy különleges koncerttel fejezik be a sorozatot december 3-án. Lisztes Jenő cimbalomművésszel, valamint két fiatal tehetséggel, a zongorista Balog Alexandrával és Schwartz Zoltánnal hegedűművésszel kiegészülve

játszanak a Covent Garden ikonikus helyszínén,

a Színészek Templomában.

Belau Forrás: Belau

A Downtemple címet viselő est folyamán a komolyzene ötvöződik a kortárs elektronikus zenével, amelyet a Kiégő Izzók különleges, Kodály-inspirálta fényfestése tesz teljessé. A Belau két éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, elektronikával átitatott dalaival. A céljuk az, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahová titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A zenekar két év alatt több mint 150 koncertet adott a legnagyobb magyar fesztiválokon és klubokban, valamint 21 különböző országban játszottak már. A december 3-ai londoni koncert egyébként ingyenes, a pontos helyszín pedig St Paul's Church, Covent Garden, és regisztrálni itt lehet.

Wicked: a Belau klippremierje az Origón

Utazás, fiatalos kalandok, elvágyódás és elektronikus zenére épülő megnyugvás jellemzi a Belau zenekar munkásságát. Első lemezük, a The Odyssey egyértelműen ezek jegyében készült. Wicked című daluk premierjéhez az Origót választották. A The Odyssey című Belau-albumot november végén mutatták be az A38-on - ez a formáció első nagylemeze.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!