A világszerte több mint 100 tagot, illetve tagszervezetet magába foglaló Silk Road International League of Theatres (Színházak „Selyemút” Nemzetközi Ligája) 2018. november 30-án a Guangzhou-i (Kanton) Operaházban ünnepélyes keretek között tagjává fogadta a magyar Nemzeti Színházat. A Nemzeti képviseletében Kozma András dramaturg átadta a szervezet alapítóinak a Vidnyánszky Attila vezérigazgató által aláírt együttműködési megállapodást, majd december 1-jén, a szervezet éves közgyűlésén, videóvetítéssel egybekötött
prezentációt tartott a Nemzeti Színház működéséről,
illetve a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) ötéves történetéről.
A kínai kulturális élet nagyjából 40 legjelentősebb intézménye és előadóművészeti szervezete mellett számos fontos európai, amerikai és afrikai intézmény is
részese ennek a rendkívül kiterjedt kulturális szövetségnek,
többek között Európából a francia Nemzeti Színházak Szövetsége, a moszkvai Vahtangov Állami Színház, a spanyol El Teatro Real, a genovai Teatro Carlo Felice, illetve a modenai Emilia Romagna Teatro Fondazione, az angol Sheffield Theatres, a Litván Nemzeti Színház, illetve a Litván Nemzeti Opera és Balett Színház, a bolgár Ivan Vazov Nemzeti Színház, az Ukrán Nemzeti Operaház, Dél-Amerikából a brazíliai Dell'Arte Solucoes Culturais, a kolumbiai Teatro Libre, Afrikából az Algériai Nemzeti Színház, a Szudáni Nemzeti Színház, illetve számos egyéb fontos kulturális intézmény.
Magyarországról eddig a Művészetek Palotája nyert felvételt a szervezetbe. A SRILT hosszú távú intenzív kulturális együttműködés kialakítását tűzte ki célul az öt kontinens előadó-művészeti szervezetei és intézményei között.