A Beatles utolsó koncertjét egy tetőn adta

Vágólapra másolva!

A januári hideg ellenére minden előzetes bejelentés nélkül a Beatles játszani kezdett a saját irodaházának a tetején. A zenekar megmentésére tett kísérletekhez kapcsolódott ez a furcsa koncert, élő felvételt szerettek volna, ahogy a kezdeti sikerek időszakában. Korábbi lemezeikhez hasonlóan formabontó filmet is terveztek az új albumhoz, ezért kamerák rögzítették a dideregve játszó együttest és a járókelők reakciót. Mivel az összegyűlő tömeg miatt teljesen leállt a forgalom, az udvarias, de határozott rendőrök intézkedtek.

Lajos Sándor

Vágólapra másolva!

George Harrison Beatles Let It Be Ringo Starr John Lennon Paul McCartney

A kultúrtörténet legnagyobb zeneszerzőinek egyike Richard Wagner, de ő bizony akkor is komponált volna, ha szerényebb tálentum, mert egész élete a gyerekkori álmának megvalósításával telt. Olyan közösségi eseményt képzelt el, amelyben minden művészeti ágnak szerepe van, és ezek egyetlen kreatív szándéknak alárendelve, összehangoltan működnek. Németül is, magyarul is elég riasztóan hangzik az, hogy Gesamtkunstwerk vagy az, hogy összművészeti alkotás. Wagner számos hívet szerzett az eszméinek még abban a korban, amikor kép és hang elektronikus rögzítése fel sem merült. A Wagner-operák manapság egy ínyenc minoritás életét teszik kellemesebbé, de a wagneri eszmék nem kötődnek feltétlenül az ő műveihez. Vajon mit szólna a zord mester ahhoz a jelenséghez, hogy a huszadik század közepétől

a populáris zene hozott létre olyan kreatív műhelyeket, amelyekben valamennyi művészeti ág együttműködik a többivel?

Lehet, hogy kirázná a hideg azoktól a primitív, barbár hangzatoktól, amit a populáris zene a szimfonikus zene lehetőségeihez képest jelent. De az is lehet, hogy bölcsen belátná, hogy a nagy tömegekhez ez az út vezet, és kedvét lelné benne, hogy ami, mondjuk, négy liverpooli huszonéves körül kialakul, abban egymásba fonódva jelen van zene, költészet, képzőművészet és film is. Plusz nemcsak énekeltek Beethovenről, de zenét is loptak tőle.

Persze nézhetjük a jelenséget sokkal cinikusabb szemszögből is. Egy popegyüttes áru, amit eladnak a kulturális piacon, és az a kereskedelmi érdek, hogy a márkanév iránti kötődés (sőt, rajongás) segítségével minél több árukapcsolás jöjjön létre. A Beatles története jó példája annak, hogy a popzenében (jobb híján nevezzük így) vannak fröccsöntött műanyag tömegtermékek és fel-felbukkannak művészek is. John Lennon olyan amerikai slágereket játszó középiskolás zenekart alapított, amiből tizenkettő egy tucat. Aztán a folyamatos tagcserékkel egyre tehetségesebb csapat lett, ami végül a Beatles nevet kapta.

Egyáltalán nem jött gyorsan a siker, évek kellettek a tanuláshoz. Elszántság a sok elutasítás elviseléséhez. Aztán pedig bizalom egy kiadó részéről, sőt előbb egy menedzser Brian Epstein személyében.

Valószínűleg ő kellett ahhoz, hogy fegyelmezze a huszonéveik elején járó Beatles-tagokat (az Egy nehéz nap éjszakája című film megörökíti ezt), és el tudja simítani a személyes ellentéteket. Sokak szerint az ő hirtelen halála után kezdődött meg a Beatles szétesése, amit maguk a tagok nem tudtak már visszafordítani, hiába tettek erre próbálkozásokat. 1970-ben aztán mindenki ment tovább a maga útján és megalapította a saját együttesét, azzal játszotta a saját zenéjét. Ezek a próbálkozások színvonalasak voltak, de sohasem lettek olyan erősek, mint a Beatles volt.

Az EMI egyik leányvállalatánál, a Parlophone-nál próbálkozott a Beatles 1962-ben, ahol George Martin (1926–2016) producernek az volt a véleménye, hogy még nem elég jók, de lehetnek azok. George Martin, aki klasszikus zenei képzést kapott, a következő nyolc évben végig ott dolgozott a háttérben. Egyébként egyáltalán nem ritka, hogy a popzenei produkciók környékén keresgélve előbb-utóbb felbukkan, aki Wagner zenéjével is tudna mit kezdeni. A Beatles első két albumán még régi slágerek feldolgozásai is helyet kaptak, de

egyre inkább a külön-külön is dalokat író, de szerzőpárosként még erősebb John Lennon és Paul McCartney került előtérbe.

Szerzőként és szólóénekesként George Harrison mindig is elnyomva érezte magát. Viszont ő is és Ringo Starr is kapott számokat, mert a Beatles imázsa az volt, hogy négy egyenrangú tagból áll. Az mindenesetre igaz, hogy kreatív kérdésekben nagyobb volt a demokrácia, mint sok más együttesben.

Igen rövid idő alatt a Beatles óriási népszerűségre tett szert nemcsak Nagy-Britanniában, hanem Amerikában is (elindult az úgynevezett brit invázió). Első slágereik elég egyszerű dalok, talán az őszinteségük miatt zárta őket szívébe a közönség. Ki tudja? A sikernek nincs receptje. Nyolc év alatt nem kevesebb, mint tizenhárom albumot adott ki a Beatles, a fülbemászó slágerek mellett megjelentek bonyolultabb kompozíciók is, de ennek ellenére sem vesztettek a népszerűségükből. Hagyták, hogy hassanak rájuk mindenféle zenei stílusok és különböző eszmei hatások. Valahonnan Buddy Holly meg Chuck Berry zenéjének környékéről indulva teljesen sajátos, szándékosan eklektikus hangzásvilágot tudtak létre hozni, amibe sok minden belefért.

1962 és 1966 között gyakorlatilag folyamatosan turnéztak és belefáradtak az állandó koncertezésbe. 1966. augusztus 29-én San Franciscóban léptek fel, és utána hosszabb szünetet terveztek.

Ez a pihenő egyre hosszabbra nyúlt, mert újabb albumaikon olyan kísérletezésbe fogtak, ami koncerten nem volt reprodukálható. A Beatles a stúdiótechnikai újítások alkalmazásában is úttörő jelentőségű együttes volt, az egyszerű gitárzenét pedig felváltotta a rafinált hangszerelés.

A Beatles jó példa rá, hogy ami népszerű, annak nem kell okvetlenül felszínesnek is lennie. Az együttes nyolc éves működése tulajdonképpen annak a története, hogy benőtt a fejük lágya mint embereknek és mint zenészeknek is. Nem tudtak tovább együtt dolgozni, mert már mást gondoltak a világról meg a zenéről is. A Beatles óriási üzlet volt. Persze a sok pénznél is van még több pénz, de ez az együttes tagjai számára nem volt szempont sem a feloszlásnál, sem a koncertek leállításánál. Lassíthattak volna az albumok megjelenésének tempóján, de ezt sem üzleti szempontok diktálták elsősorban, hanem a bennük tomboló kreativitás. A Beatlesnek nem kellett spórolnia semmin, mindig fontos volt, hogy milyen ruhát viselnek, hogy mi van a lemezborítón. A videoklipek korszaka csak jóval később jött el,

a Beatles valami egyedi dolgot csinált vizuális vonalon a popzene történetében: egész albumokhoz forgatott egészestés filmeket.

Sajnos nem minden ilyen irányú tervük tudott megvalósulni, az a bizonyos tetőkoncert sem csak a rendőrség közbeavatkozása miatt számít egy félbehagyott kísérletnek.

A módszeres rajongótábor építés nem nagyon tűri az öniróniát: a sztárnak emberfelettinek kell lennie. Gondoljunk csak az extázisban sikoltozó lányokra. Ennek ellenére már 1964-ban sem úgy viselkedett a Beatles, mint ahogy popkulturális termék esetében szokás.

Forgattak egy másfélórás filmet, amiben saját maguk paródiáját játszották el.

Felkértek egy csípős angol humorban már edzett forgatókönyvírót (Alun Owen) és rendezőt (Richard Lester), és az Egy nehéz nap éjszakája már azzal, hogy fekete-fehér film is a burleszket idézi meg. Persze közben egyfolytában szólnak az azonos című album számai, de van egy humoros cselekmény is: a Beatles egy napja. Menekülés a sikoltozó rajongók elől. Türelmes válaszolgatás az újságírók ostoba kérdéseire. A srácok pedig szeretnék csak egy kicsit jól érezni magukat, de sűrű a program és a menedzser könyörtelen. Velük tart Paul nagypapája is, aki sok galibát okoz, még a rendőrség elől is menekülni kell miatta. Új év, új album, megint egy film Richard Lesterrel. Ringo Starrt emberáldozatnak szánja egy fanatikus indiai szekta, előlük menekül egyre képtelenebb kalandok során a Beatles, akik időnként megállnak zenélni.

Az 1965-ös Help! akcióvígjáték, ami az 1962-től induló, és a nagy sikernek köszönhetően évente új részt kapó James Bond-sorozat kegyetlen paródiája.

Sokan parodizálták a James Bond-filmeket, a Beatles ebben is az első volt.

Végigbohóckodják az Egy nehéz nap éjszakájá-t a Beatles tagjai Forrás: wikipedia.com

A két film sikere nyomán egy kicsit elbízták magukat a Beatles tagjai. Hiába alakult ki körülöttük egy összművészeti műhely, attól, hogy egyre jobb zenészek lettek, még nem váltak kiváló filmrendezővé. Az 1967-es Magical Mystery Tour-nak nem volt külön rendezője. Spontán improvizációkra épül, nincsen története. Egy csapatnyi ember utazik egy busszal és bizarr dolgok történnek velük. Ebben az időben a keleti kultúrán kívül a Beatles tagjai intenzíven érdeklődtek különböző tudatmódosító szerek iránt is, ennek a dalaikban is sok nyoma van, a filmjüket pedig pszichedelikus utazásnak képzelték el. Az egyórás tévéfilmet a BBC karácsonyi szenzációnak szánta, de nem volt eléggé mainstream ahhoz, hogy közönségsiker legyen. Ennek ellenére következő filmjében a Beatles nem kanyarodott vissza a vígjátékokhoz, hanem pszichedelikus rajzfilmet készített Heinz Edelmann grafikai tervei alapján George Dunning rendező a zenéjükkel.

A sárga tengeralattjáró meséjében a Beatles tagjai megmentenek egy képzeletbeli országot egy gonosz diktátortól.

Maga a rajzfilm filmtörténeti jelentőségű, egyedülálló alkotás, de a válságban lévő Beatles nem írt hozzá egy teljes albumnyi zenét. George Martin szimfonikus szerzeményei adják több jelenethez az aláfestést, ezek jelentek meg a Yellow Submarine című lemezen is, ami azért így sem maradt örökzöld slágerek híján: a címadó dal vagy az All You Need Is Love. A Beatlesnek számos meg nem valósult terve volt még filmekkel kapcsolatban az évek során. Állítólag A Gyűrűk Ura megfilmesítésének ötletével is foglalkoztak, ebben már nem saját magukat játszották volna a Beatles-tagok, hanem a történet szereplőit. Érdekes eltűnődni rajta, hogy vajon milyen lett volna egy A Gyűrűk Ura-konceptalbum a Beatlestől.

Az alkotói konfliktusok ellenére a Beatles mint üzleti vállalkozás jól működött. Saját céget alapítottak, ez lett az Apple Corps. Irodáik a Savile Row 3. szám alá költöztek, itt alakítottak ki saját stúdiót is. Ideálisak voltak a feltételek, csak a munka nem haladt. Paul McCartney szeretett volna visszatérni a kezdetekhez és lendületes rock and rollt játszani. John Lennon már a kortárs művészet irányában gondolkodott, elképzeléseit feleségével, Yoko Onóval később meg is valósította. Sokan a mai napig őt hibáztatják a Beatles feloszlása miatt. Igazság szerint elég szoros volt a kötelék a négy Beatles-tag között, és elképzelhetőnek tűnt az a fajta működés is, hogy a Beatlesben folytatott munka mellett szólólemezeket is kiadjanak a tagok.

Mindenki elfogadta azt a tervet, hogy a következő albumot élőben vegyék fel, és hogy film is készüljön a koncertről és a próbákról.

A jelen lévő kamera azonban nem tett jót az alkotó folyamatnak. George Harrison ötlete volt, hogy vonják be a munkába Billy Prestont is, aki Little Richard, majd Ray Charles együttesében játszott Hammond-orgonán. Egyrészt a készülő lemezre szánták a saját irodaházuk tetején készült koncertfelvételt, másrészt a készülő filmbe az attrakciót. Helikoptert is béreltek légi felvételekhez, de az nem kapott felszállási engedélyt a ködös időjárás miatt. A Beatles utolsó koncertje senkinek sem jó emlék. A hajzatban és arcszőrzetben ekkora már elég hippis Beatles-tagok nem a dizájn miatt vannak bundában, hanem kölcsön kapták őket a hideg miatt. John Lennon Yoko Ono bundájában van. Ringo Starr felesége egy narancssárga esőkabátban érkezett, csak ezzel tudta férjét kisegíteni.

A környező irodaházak dolgozói egyből felszaladtak a tetőkre, és láthatóan csodálkoznak, mit keres itt a Beatles.

Az utcán megállt a forgalom, hatalmas tömeg verődött össze. Egy riporter mászkált köztük és kérdezgette őket, hogy mi a véleményük a Beatlesről. Negyven perc zenélés után komor tekintetű rendőrök jelentek meg a tetőn. A filmen látszik, hogy hosszasan tárgyalnak a menedzsment egy tagjával. A rendőrök arra az érvre, hogy magánterületen történik az esemény, és a Beatles nem akadályozza a forgalmat, azzal válaszoltak, hogy ez akkor is csendháborítás, mert a hangos zene zavarja a munkát a szomszédos irodaházakban. Mivel az egész kísérlet nem úgy sikerült, ahogy eltervezték, ezért a Beatles az egyik szám végén abbahagyta a koncertet és John Lennon megköszönte a közönség figyelmét.

Azt a megoldást választották, hogy mivel már nagyon rágörcsöltek erre a feladatra, tegyék félre az anyagot és kezdjenek egy új lemezbe. A dalok írása során és a stúdiómunkában mindenki igyekezett visszafogni magát és tiszteletben tartani a másik véleményét. A felvételek 1969 áprilisa és augusztusa között készültek, újra az Abbey Roadon található stúdiókban.

Innen a lemez címe és híres borítója, ahogy a Beatles átmegy a zebrán az Abbey Roadon.

Rendőri biztosítást kérve tíz percig akadályozták a forgalmat a fotózással, csak arra nem számítottak, hogy megint egy legendát teremtenek, és az utóbbi ötven évben napi probléma az arra közlekedőknek, hogy turisták fényképezkednek azon a zebrán. Egyébként a Beatles összművészeti műhelyében mindig fontos szerepe volt a lemezborítóknak is, az Abbey Road borítója sem egy szimpla fotó, hanem kidolgozott műalkotás. Az 1969 őszén megjelent lemez erős anyag, mindenkinek úgy tűnhetett, hogy a Beatles története folytatódhat. Nem így történt. Egy lemez munkáihoz még mindenki fegyelmezni tudta magát, de hosszabb távon már nem működött a közös alkotás.

1970-ben megjelent a Let It Be című album és a mozikba került egy dokumentumfilm ugyanilyen címmel.

Ebből egy óra a stúdiómunkát örökíti meg és a végén húsz percnyi látható a tetőkoncertből.

A lemez az 1969 elején felvett hanganyagokból állt össze, de a produceri munkát nem vállalta George Martin, ő ezt már nem tartotta Beatles-albumnak, csak egy dokumentumnak az együttes széteséséről. Ahogy ilyen szomorú dokumentum a jó viccnek tűnő tetőkoncert felvétele is. Bár a hideg ellenére a Beatles tagjai mindent beleadnak, ötven éve, 1969. január 30-án még mindannyian hittek a zenekar jövőjében.