Közel tíz éve vagy jelen a hazai kulturális életben, s ezzel egy időben talán azt is elmondhatjuk rólad, hogy nem számítasz már mai gyereknek. Hogyan látod, miben változtak napjainkra a közönségkapcsolatok?
Kissé talán regényes kezdet a „jól emlékszem még...", de valóban így van. Emlékszem a Facebook és az IWIW előtti időkre. Sokkal mélyebb volt az emberek egymáshoz való kötődése. Valódi hír és érték volt, ha a kedvencedről valami információt kaptál, találtál, netán váratlanul belefutottál egy közönségtalálkozó plakátjába. Mára már ezek a kapcsolatok is felgyorsultak, hiszen kis szerencsével az olvasók már szinte bármelyik írót elérhetik, s akár napi szinten tarthatják vele a kapcsolatot a különböző közösségi platformokon. Miután mindannyian a netre terelődtünk, nagymértékben megváltozott minden. Elérhetünk bárkit (pontosabban ezt gondoljuk). A felgyorsult információáramlás és az egyre direktebb kommunikációs lehetőségek mindent felforgattak. Egy pontig ez tök szuper, azon túl viszont megterhelő lehet annak, akinek sokat írnak. Akitől a válaszokat várják, annak számára ez hatalmas nyomás és felelősség. Ha nem válaszol időben, vagy nem úgy, ahogy várják, nem oszt meg szerencsehozó posztokat, gőgösnek és beképzeltnek bélyegezhetik. De a korábbi baráti kapcsolatok is könnyen felületes haverságokká változhatnak az online térben.
Jól érzem, hogy te most mosakodsz, amiért nem szoktál válaszolni az olvasói levelekre?
Nem mentegetőzöm, hiszen szoktam válaszolni. Hol egyből, hol kicsit később. Attól függően, mennyire engedi az időm. Büszke vagyok arra, hogy sok olvasómmal igazán személyes kapcsolatot ápolok. És igyekszem megtalálni azt a határvonalat, ahol az olvasók szemében hiteles személy maradhatok úgy, hogy ne ripacskodjak online egy-két pluszeladásért.
Egyetértesz azzal a kijelentéssel, hogy „egy szerzőnek az elefántcsonttornyában van a helye”, nem pedig bulvármagazinok hasábjain?
Sok pályatársam azt mondja, csak az írásra akar koncentrálni, és az írással nem fér össze a populáris életvitel. Szerintem ez marhaság. Hiszen ha van igény az írásaimra, akkor van igény a személyemre is. És ez oda-vissza működik. Mint a borsó meg a héja... Egy író összetartozik a művével, és szórakoztat, gondolkodásra ösztönöz... nem pedig megmond és befolyásol... Mi, írók, nem vagyunk rocksztárok, és kevesünknek jut ki az igazi, sikítozó, bugyidobáló tömegből, legtöbbünk számára marad a hagyományos visszajelzés gyűjtése, a megerősítés keresése. Persze a legjobb visszajelzés az olvasóközönségé, nem pedig anyukánké, akinek úgyis tetszik, bármit csinálunk. Ezeket a visszacsatolásokat pedig remekül meg lehet kapni a közösségi oldalakon, találkozókon, az utcán... Ezt nem lehet az elefántcsonttoronyból megérteni. Jelen kell lenni. Szerintem a legfontosabb, hogy hűségesek legyünk magunkhoz, az olvasóinkhoz és a céljainkhoz. Így lesz hiteles a munkánk és az eredményeink. Én például nagyon büszke vagyok arra, hogy sosem csábultam el egyetlen felkérésnek sem, amikor azt mondták, írjak más műfajban a nagyobb példányszámokért. Mindig nemet mondtam.
Ez ilyen egyszerű? Nemet mondunk egy felkérésre, és megy tovább minden?
Van olyan felkérés, amire mondhatsz, van olyan, amire nem mondhatsz nemet... Ezekre, úgy éreztem, nemet kell mondanom, még ha anyagilag nagyon is kifizetődők lettek volna. Ha elfogadom ezeket az ajánlatokat, akkor nemcsak magamat, hanem az olvasóimat is szemen köptem volna egy ilyen éles és gyors váltással. Mivel nem szeretem a köpönyegforgatókat, én sem szeretnék azzá válni. Köszönöm, de hű maradok az elveimhez.
Neked milyen elveid vannak, amelyekhez tűzön-vízen át ragaszkodsz?
Mint bárki másnak: szakmai, erkölcsi, emberi... Minden körülmények közt igyekszem az az utolsó valaki maradni, aki lekapcsolja majd azt a bizonyos villanyt. Szerintem nem szerencsés, ha egy író a trendeknek való megfelelésből váltogatja a műfajokat.
Ezt pont te mondod? Éppen most rajtoltál el egy új műfajban...
Ide azért beszúrnám, hogy tíz év után, és nem mondható éles váltásnak, hiszen a megelőző írásaimmal – gondolok itt a Határtalanokra – gondosan ügyeltem rá, hogy mind minőségében, mind stílusában szépen átvezessem az olvasókat az új vizekre. Be kell látnom, felnőttem, és az olvasóim is velem öregedtek. Kellett ez a vérfrissítés. A stílus maradt, és a humor is, csak a témák változtak...
Akkor miben más, mint a korábbiak?
Olvasd el, és megtudod... (felnevet)
Ha jól tudom, a könyved egy internetes zaklatási ügyet dolgoz fel. Honnét ered a történet?
Részben igaz. Az új regény, a Nem mondhatsz nemet egy internetes zaklatásból elburjánzott, megrázó történetet dolgoz fel. Igaz történet, csupán annyit csavartam rajta és a karaktereken, hogy dramaturgiailag előnyösebb legyen néhány fordulat, és megóvjuk a valódi szereplők személyiségi jogait. Igazán izgalmas volt ezzel a történettel dolgozni, hiszen több évig érlelődött bennem. A korábbi regényeim hangvételét egyre drámaibbá tettem, így szépen, fokozatosan, jóformán észrevétlenül vezettem át az olvasóimat a thrillerek világába, ide, ennek az új regénynek a hangulatához.
Miért vártál ennyi évet a megírásával?
Valami merőben mást szerettem volna adni az olvasóimnak, mint eddig. Ez bonyolult történet, amit nem lehet egy lineáris láncra felfűzni, nincsenek benne sablonok, sem panelek. Több szereplő, különböző nézőpontok, sok érzelem és még több kérdés. Párhuzamos cselekmények és élettörténetek nagy egysége a Nem mondhatsz nemet! Térben és időben is szórakoztatom az olvasót, és igyekszem folyamatos gondolkodásra ösztönözni. Nekem is fel kellett rá készülnöm lélekben.
Könnyen ment a műfajváltás?
Az elején idegenkedtem, és nem találtam a saját hangom. Fura volt, hogy tudtam, mit szeretnék írni, de nem éreztem a fogást a gondolatokon, egészen addig a pontig, míg nem súlyoztam át a történetet. Végül sikerült, és egészen komfortosan kezdtem élni az új sztoriban.
Hogyan fogadták az olvasók a váltást?
Csak reménykedem, hogy jól. Eddig minden a terv szerint halad. Ha csak feleannyi szeretetet kap majd, mint az egykori Csibész naplója, akkor már megért minden erőfeszítést. Bízom az újdonság varázsában és a történet erejében.
Mi volt a terv?
Hogy megjelenjen a könyv...
Nincs túlgondolva a stratégiád...
Nézd, az olvasók nem hülyék, el tudják dönteni maguk, hogy mire van szükségük. A túlgondolt, nagy marketingterv csak presztízskérdés. Ha akarják, mert érdekes nekik a téma, el fogják olvasni; ha nem, és hidegen hagyja őket, akkor pedig hiába tolod az arcukba, nem veszik le a polcról. A kiadóm rendelkezésre álló eszközeit természetesen használni fogjuk, de nem hiszem, hogy nagy túlzásokba kell esni.
Miért épp az internetes zaklatás témájához nyúltál? Nem volt már elég izgalom a budapesti éjszakában?
Nem erről van szó. Szerintem ez a téma roppant izgalmas, hiszen a világhálón mindenki az lehet, ami lenni akar. Arctalanul és névtelenül elbújunk mindenféle álprofil mögé, és ott éljük az alternatív életünket. Hazugságokból és ámításokból erődöt építünk saját magunk köré, amiből idővel nem is merünk kilépni, hiszen tudjuk: a falon kívül a valóság vár. Ez a kettősség sokak számára veszélyes, az érzelmileg sérült embereknek pedig pláne, és beláthatatlan következményei lehetnek egy-egy mondatnak s az azt követő tetteknek.
Mit vársz az idei évtől, és mi mit kaphatunk tőled?
Ha 2019 csak feleannyi jót hoz nekem, mint az elmúlt év, már nem lesz okom panaszra. A Nem mondhatsz nemet! című kötettel remélhetőleg egy új sorozat indul ebben az évben, így egy-két új regény biztosan napvilágot lát majd.