Egyszer minden véget ér ezen a világon

Vágólapra másolva!

„Mindenkinek van számtalan meggyeskertje, attól függően, hogy életének éppen milyen szakaszában van. Ahogy haladunk előre az életünkben, ahogy öregszünk, ezek a „meggyeskertek" egyre tisztábban látszanak, elveszítésük egyre megrázóbb"- mondta Silviu Purcarete, a világ egyik legnagyobb rendezője a Nemzeti Színház magazinjának. Purcarete rendezi a színházban Csehov: Meggyeskert című darabját, amely több szempontból különleges. A világhírű rendező ugyanis eddig egyetlen egyszer rendezett Csehovot – a Három nővért. A Meggyeskert Csehov utolsó darabja, amelyben a hajdan híres családi gyümölcsöskert már nem tartható fenn, a tulajdonosai csődbe mentek, a kertet el kell adni. Ez volt az otthon, a gyerekkor színhelye – megválni tőle nagyon fájdalmas. A vevő kivágatja a fákat, felparcellázza a területet, és úgy értékesíti. A darabot március 2-án mutatják be. A szereposztás parádés: a főszerepben Udvaros Dorottyát láthatja a közönség, és olyan - szintén - nagyszerű színészek játszanak még a darabban, mint Blaskó Péter, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Kristán Attila, Rácz József, Szarvas József, és a Vidnyánszky Attila osztályában végzett fiatal színészek: Katona Kinga, Ács Eszter és Bordás Roland, illetve Szász Júlia egyetemi hallgató.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

Nemzeti Színház Udvaros Dorottya Silviu Purcarete Meggyeskert Blaskó Péter

Meggyeskert – a látomásos végrendelet

Nagybeteg volt már Csehov, amikor megírta a Meggyeskertet – az utolsó darabját - 1903-ban. „Valami vidám darabot szeretnék írni, amelyben maga az ördög is bukfencet hány" – mondta színésznő feleségének. Aztán megalkotta a Meggyeskertet, a tökéletes lírai komédiát. Talán érezte már, hogy nem ír több darabot. A darab valamiféle búcsúzás a régi széptől – ami lehet, hogy csak a gyerekkori emlékezetben szép, az is meglehet, hogy nem is úgy volt, nem is olyan volt, csak a visszaemlékezésekben látják szépnek.

De egyszer minden véget ér ezen a világon

– ez a mondat el is hangzik a darabban.
Az egykor híres családi birtokot, a gyümölcsöskertet már nem lehet fenntartani. Ljubov Andrejevna sok év után tér vissza a régi otthonába, és látja, hogy az romos lett, tele van adóssággal, a régi meggylekvár receptje is elveszett, nincs más választás: el kell adni a kertet. Intézkedik a föld sorsáról – amely a saját gyerekkorát jelenti. Csupa emlék, születő és elhaló szerelmek, tragédiák - mindent röghöz köti valami. De mégis meg kell válni tőle. A vevő – aki a jövő embere – felparcellázva látja a birtokot, és úgy akarja továbbadni.

A Meggyeskert a gyerekkori otthon, a családi birtok felszámolásának fájó, ugyanakkor megmosolyogtató története.

A darabot a Moszkvai Művész Színházban mutatták be 1904-ben – Csehov születésnapján. Óriási siker volt. Állva tombolt a közönség. Sztanyiszlavszkij így emlékezett vissza:

A harmadik felvonás után halotthalványan, soványan ott állt az előszínpadon. Köhögése nem csillapodott, de fogadta a beszédeket és a születésnapi ajándékokat. Fájdalmasan szorult össze a szívünk. A közönség kiabálta, hogy üljön le, de ő állva maradt."

Csehov művét Silviu Purcarete állítja színpadra a Nemzeti Színházban. A világhírű román rendező legutóbb 2017-ben a Faust-adaptációjával nyűgözte le a közönséget a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón.

Jelenet a Meggyeskert című darabból - Nemzeti Színház fotó: Eöri Szabó Zsolt

Udvaros Dorottya: Szerelmes vagyok Csehovba

Ranyevszkaja Ljubov Andrejevna földbirtokost Udvaros Dorottya játssza a Meggyeskertben. Az Origónak azt mondta: Ljubov Andrejevna egy igazi orosz nő. Bármikor adni kell – szeretetet, pénzt, törődést -, ő mindig odaadja. Testvére, Gajev viszont így fogalmaz: ha jól meggondoljuk, azért Ranyevszkaja egy züllött teremtés.
„Szerintem ő egy tiszta ember. Csupa jó szándék, csupa adni akarás, csupa szeretet" – mondta Udvaros Dorottya. „Az élet mégis kegyetlen volt vele: meghalt a férje, meghalt a fia, elmenekült külföldre, ahol beleszeretett egy férfiba, aki becsapta, kiforgatta a pénzéből. Aztán visszajött, és kiderült: annyi adóssága van, hogy el kell adni azt a birtokot, ahol felnőtt, ahol a családjával élt, ahol ott van még a gyerekszobája, ahol boldog gyerek volt. Meggyötörte a sors, pedig nem érdemelte meg. Öröm és boldogság járna neki, de nem kapja meg."

A színésznő azt is mondta, hogy a darab, amit bemutatnak, az Silviu Purcarete Meggyeskertje lesz Csehov darabja nyomán.

„A rendező kézjegye nagyon markánsan rajta lesz az előadáson. Mondok egy példát: Csehov azt írja, hogy Ljubov Andrejevna ül és zokog, amikor kiderül, hogy eladták a meggyeskertet. Silviu viszont azt kérte: én legyek az első, aki feláll és pohárért nyúl, amikor megtudom, hogy eladták a birtokot. Ebben a megközelítésben sok igazság van. Mert amikor hosszú ideig félünk valamitől, ami aztán bekövetkezik, lehet, hogy egyfajta megkönnyebbülés lesz rajtunk úrrá. Végre túl vagyunk azokon a hónapokon, amikor aggódtunk. Most már tudjuk, hogy valami más következik. Egészen biztosan. Azt hiszem, Silviu Purcaretet ez izgatja ebben a darabban. Minden szereplőnek van terve: az egyik külföldre megy, a másik Moszkvába, a harmadik tanulni, a negyedik dolgozni készül. Sok baj történik a szereplőkkel, de a végén mégis valahogy azért alakul a sorsuk."

Udvaros Dorottya és Trill Zsolt, jelenet a Meggyeskert című darabból - Nemzeti Színház fotó: Eöri Szabó Zsolt

Udvaros Dorottya úgy fogalmazott: egyszerűen szerelmes Anton Pavlovics Csehovba.
„Több okból szeretem. Az egyik az, hogy – noha rettenetesen kritikusan nézi az emberi gyengeségeket - minden darabjában a végkicsengés a szeretet. Hogy ez a sok csetlő-botló ember mégis csodálatos, olyan jók, annyira szerethetők. Az ő darabjaiban mindig ezt érzem. Talán a Meggyeskert szereplői is jobban élnek majd, miután túladtak a kerten."
A színésznő szerint nem könnyű Purcaretevel dolgozni. Ahogy fogalmazott: a hangulatokból kis darabokat állít fel, de nem mindig mondja el, hogy mi az oka.
„Nem feltétlenül klasszikus értelemben elemzünk egy-egy jelenetet vagy egy monológot. Nem akar mindent megmagyarázni – részben azért, mert más rugóra jár az agya, részben pedig azért, mert miközben létrehoz egy szituációt, azt nézi, hogy a figurák hogyan kezdenek élni a jelenetben. Aztán abban vagy használ valamit, vagy nem. Nehéz, izgalmas próbafolyamat ez."

Csehov darabjában a legnagyobb tragédia ellenére is tudunk nevetni – lehet, hogy kétségbeesésünkben, de mégiscsak nevetünk.

„Szerintem minden darabját el lehet játszani melankolikusan, szomorkásan, és mindegyikben ott van a lehetőség az öniróniára, a huncutságra, az öngúnyra is" – hangsúlyozta Udvaros Dorottya.

Blaskó Péter: A darab fő kérdése az elmúlás

Leonyid Adrejevics Gajev szerepében Blaskó Pétert láthatjuk – ő játssza Ranyevszkaja bátyját. A nagy színész az Origónak azt mondta: a darab fő kérdése az elmúlás, hogy hogyan fogadja el az ember, hogy minden véget ér egyszer.
„Ranyevszkaja öt év után tér vissza Párizsból, tulajdonképpen egy lepusztult, romos otthonba – ahol ott a gyerekszoba, és felrémlik a múlt: a szépségek és a tragédiák. Végiggondolja az egész életét, amit itt töltöttünk közösen, ebben az otthonban. El kell adni a kertet, és jön a jövő, aki ezt a lélekben meglévő múltat – ami egyébként romos állapotban van – végleg elpusztítja, mert hasznossá kell tenni. Ranyevszkaja és én nézzük a kertet, és azt mondjuk:

emlékszel a hosszú sétányra, olyan volt, mint egy kihúzott szalag, ahogy ragyogott a holdfényben."

De a vevő nem ezt látja, hanem a parcellázható területet, amit pénzzé lehet tenni. Ő egy másfajta embertípus: ő a praktikus ember. Mi pedig az érzelememberek vagyunk. Nyilvánvaló, hogy idővel a praktikus ember győz, és elpusztítja a múltat. Tulajdonképpen mindannyiunknak van egy meggyeskertje" – mondta Blaskó Péter.
A színész először dolgozik Silviu Purcaretevel. Azt mondta: a rendező izgalmasan lebegteti a játék, az álom és a realitás kérdését a darabban.

„Azt kell mondjam, szinte költőien alakítja. Hátul van egy ajtó, ami egy másik dimenzió – az a múlt és a misztikum területe. Sok váltás van a darabban – amikor a realitásban vagyunk, gyorsabb, amikor pedig az álomvilágban, akkor lelassul kicsit. Purcarete nyugodt ember, nem véletlenül mondtam azt, hogy költői, mert látom rajta, hogy a fejében motoszkálnak a gondolatok, és nyugodtan, finoman terelget minket, színészeket. Aztán lassan, ahogyan az egész darab megszületik a színpadon, világossá válik, miért is kérte tőlünk ezt vagy azt bizonyos jelenetekben. Úgy áll össze az egész, mint egy összerakós játékban. Mi még nem látjuk, de ő már tudja, hogy mi lesz az előadásból. Azt csodálom az ilyen formátumos rendezőkben, hogy az álmokat realizálni tudja a színpadon. Tulajdonképpen ez maga a tudás. Mert álmodni szinte mindenki álmodik, de azt színpadon megjeleníteni - a színészek, a kép, a zene által - már kevesen tudják. És ő ezt könnyedén, lazán teszi. Olykor feljön a színpadra, megmutatja, mit szeretne, vagy kipróbálja így is, úgy is. Nagyon megszerettem a próbafolyamat alatt."

Bordás Roland: Együtt keressük az utat

Pjotr Trofimovot – a házitanítót – Bordás Roland játssza. Pjotr Grisát, Ljubov Andrejevna fiát tanította, aki később meghalt. A házitanító valamiféle vonzódást érez Ljubov Andrejevna iránt, öt éve nem látta, és nagyon várja haza. Közben a nő lánya szerelmes Pjotrba. Vagyis: egyfajta különös háromszög alakul ki az előadásban.
„Pjotr lázadó figura – fiatal forradalmár. Mindig beszél, de semmit sem tesz. Mindig megmondja, hogy mit és hogyan kellene csinálni, hogyan kell élni a mindennapokat. De valójában semmit sem csinál. Ezt persze érzi is, és többször el is hangzik a darabban. Azt is csak sejteni lehet, hogy valami különös kapcsolat van Andrejevna és Pjotr között – de az soha nem derül ki, hogy ténylegesen volt-e valami, vagy lesz-e valami közöttük."

Bordás Roland is először dolgozik a világhírű rendezővel. Azt mondta: sok darabját látta, és örül, hogy Purcaretevel dolgozhat.
„A próbák során általában felajánl egy formát a színésznek – elvárja, hogy megtöltsük a saját képességünkkel, tehetségünkkel, tanultságunkkal. Viszont ezekbe a formákba titkokat rejt. Úgy látom, hogy mivel először rendezi a darabot, ő is keres, velünk együtt keresi az utat. Többször adott házi feladatot is. Egyénit és páros jeleneteket is. Vagy felírt egy mondatot, például ezt: eltűnt Trofimov kalucsnija. Erre kellett jeleneteket készíteni. Aztán ezeket – ha nem is teljes egészében – beépítette az előadásba, vagy ezeken a jeleneteken keresztül tudott elindulni más felé. Izgalmas ez a próbafolyamat" – mondta Bordás Roland.