Aki elbújt a Vörös grófnő elől

A Nemzet Művésze, Kossuth-díjas színésznő, kilencedik évadát tölti a Nemzeti Színház tagjaként. A színműirodalom legnagyobb szerepei mellett fesztiváldíjas filmalkotások sokaságában is főszerepet játszott. Sok műfajú művész, anyaszínházában egyebek közt Willy Loman feleségét, Lindát alakítja Az ügynök halála című Arthur Miller-drámában, a Játékszínben pedig Peter Quilter Mennyei hang! című vígjátékában pedig Florence Foster Jenkins, a világ legrosszabb énekesnőjének szerepét játssza. Bánsági Ildikó életének, pályafutásának meghatározó állomásait felidézve azt is elmeséli az Origónak, hogy egykor a fagyott sörön is szokás volt korcsolyázni, mesél oroszországi felmenőiről, hegesztői tapasztalatáról, konzervgyári feladatáról, arról, hogy miként szerződött a Vígszínházhoz, miközben az aranykorát élő kaposvári társulathoz készült. Ahogy azt is elárulja: egy-egy színészi feladata előtt mégis arra kéri a jóistent: adja meg azt a kicsike pluszt, kegyelmi pillanatot, ami segíthet összeforrni a szerepével.

Miért ment a Vígszínházhoz?

Akkori grafikusművész szerelmem meg édesanyám más, nekem fontos emberekkel arrafelé tereltek. Azért nem akármilyen színészek játszottak az akkori Vígszínházban. Különben ott is dolgoztam művészszínházi rendezővel – kiváló alkotó volt, mégsem éreztem revelációt. Ahogy még jóval vígszínházi éveim előtt láttam utóbb piedesztálra emelt művészszínházi előadást, amelyből számomra mégis kiderült, hogy színre állítója nincs igazán képben a férfi-nő viszonyrendszert illetően. Az ilyen élmények nem jelentettek elégtételt, hiszen egy alkotó embernek nézőként is az szerez örömet, ha jól sikerült alkotást lát.

Bánsági Ildikó Himaláj hercegné és Incze József Himaláj herceg szerepében Witold Gombrowicz Operett című színdarabjának próbáján a budapesti Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Kallos Bea

A Vígszínházban milyen pozitív hatások érték?

Félreértés ne essék: nekem a Vígszínház volt a nagybetűs Színház. Hat évig ájult örömmel dolgoztam ott, csak aztán támadt bennem egy kis hiányérzet. Ám előtte sokféle pozitív hatás ért. A Jó estét nyár, jó estét szerelem egyik próbáján Várkonyi Zoltán úgy szólt oda valakinek, hogy én is halljam: „Szexepiles!” Ilyen apróság is sokat adhat a színésznek, és voltak még hasonló pillanatok. Eleinte fantasztikus volt a hangulat. A rendező Horvai Istvánnal úgy tudtam dolgozni – például a Deficit című előadásban –, hogy azt gondoltam: érte a világ végéig el tudnék menni. Egyszer úgy fogalmaztam a számomra ideális rendezőről: ő a karmester, én a hegedű vagyok – és egyben a hegedűs is! Ahogy vezényel, úgy muzsikálok, de tőlem is függ, miképpen szólal meg a hangszer. Horvaival szépen muzsikáltunk – amikor lehetőséget adott rá a műsorterv. Szláv lelkemmel boldogan játszottam volna Csehovokat is a rendezésében, és mondta is, hogy az összest megrendezné velem. De azt nem írtak ki nekünk.

Tíz év után búcsúzott el a Vígszínháztól.

Akkoriban A tizedes meg a többiek című darab Szásája volt a kedvenc szerepem. Orosz rokonaimtól kértem orosz dalokat, melyeket beépítettem a jeleneteimbe. Az volt az egyetlen olyan feladatom, amelyben karakteres lehettem, amelyben lubickolhattam. Következő megbízatásként – bár jeleztem, hogy nem a legjobb ötlet, hiszen már harmincnyolc éves vagyok – tizenhat éves spanyol szűzlány szerepét osztották rám. A darab rendezője állította: sorsfordító lesz a pályámon. Igaza lett: egy arra kapott kritika is közrejátszott benne, hogy nem sokkal később elbúcsúztam a teátrumtól.

Három évre visszaszerződött a József Attila Színházhoz, később rövid időre a régi Nemzetinek lett tagja, aztán a Törőcsik Mari nevével fémjelzett Művész Színház következett, illetve a Thália Színház, utóbb Thália Társulat, majd a Kelemen László Színkör, amely 1998-ban betagozódott az Újszínházba. Idézett éveire miként emlékszik?

Második József Attilá-s korszakom – amikor még Iglódi István volt a színház főrendezője – szakmai életem talán legszebb három évét jelentette. Ott dolgoztunk először színpadon akkori férjemmel, Gáspár Sándorral is a Garas Dezső rendezte Schwajda György-darabban, A csodá-ban. Reméltük, hogy Schwajda lesz majd az igazgató, és akkor ott indult volna el mindaz, amivel a Művész Színházban megpróbálkoztunk. Előtte esett kurta tagságom a régi Nemzetiben, ahol nem éreztem jól magam. Akkor egy időre elmentem szabadúszónak, és rájöttem: hatalmas tévedésben vagyok.

Nagy-Kálózy Eszter Maggie és Bánsági Ildikó Kate szerepében Brian Friel Pogánytánc című drámájának próbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mert?

Elmúltam negyven, s gondoltam – szakmai múltamban is bízva –, hogy majd vidékre és Pestre is hívnak a negyvenes szerepekre. De kiderült, hogy a színházak társulaton belül gondolkoznak – ami végül is érthető. Miközben, fura mód, akadtak azért felkérések olyan szerepekre, amelyekben koromnál fiatalabb figurákat kellett volna eljátszanom. Ha nem is tizenhat éves spanyol szüzeket, de kora harmincas nőket. Csakhogy én már harmincnyolc évesen elbújtam a Vörös grófnő című film főszerepe elől is, mert nagykamaszkorától kellett volna Károlyinét megformálni. Túl korán kezdtem magam öregnek képzelni, amihez persze „jóakarók” rossz mondatai is hozzájárultak. Kéretlen kozmetikai tanácsok, hasonlók. Visszanézve akkori fotóimat: nem voltam normális ezzel az öregségtudattal.

A Vörös grófnő szerepe elől hogyan bújt el?

Lett volna egy előforgatás, jelmezekkel, mindent bevilágítva – amire én nem mentem el. Utóbb annyit üzentem: elfeledkeztem róla, rádióba kellett mennem. Básti Juli aztán remek alakítást nyújtott Károlyiné szerepében.

Szerencsére önt is láthatta a közönség például Rényi Tamás Makrá-jában, Szabó István Bizalom című filmjében, az Oscar-díjas Mephistó-ban, Mészáros Márta Napló anyámnak, apámnak című mozijában – illetve még számtalan jelentős filmalkotás meghatározó szerepében. A színházhoz visszatérve: a szabadúszást a művész színházi tagság követte.

Ma már arra sem emlékszem pontosan, meddig tartott az a történet. A Művész Színház kapcsán tele vagyok sebbel, bánattal. Annyi biztos, hogy naivan és lelkesen vágtam bele. Már Kossuth-díjas voltam, rohangásztam ide-oda a szponzorszerző cipőmben. Harcoltam, hogy ne vegyék el a színházunkat. Elvették.

Bánsági Ildikó Isabella grófné és Blaskó Péter Anselmo Terrazzani gróf szerepében Carlo Goldoni Házasság Palermóban című darabjának próbáján a Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Mónus Márton

Törőcsik Mari maga mesélte: még állítólagos eltűnt pénzeket is kerestek rajta.

Mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsenek. Volt férjem úgy összegzett, csak sarkosabban, mint ahogy most felidéztem: valaki gondoskodott róla, hogy olyasmi kerüljön a ventilátorba, aminek nem ott van a helye. Az akkori helyzet is arra ösztönzött néhányunkat – például Bubik Istvánt, Hirtling Istvánt, Eperjes Károlyt, Nagy-Kálózy Esztert, Ráckevei Annát –, hogy megalakítsuk a Kelemen László Színkört, amelyben a magunk urai lehetünk, és nem a próbatábla értesít a sorsunkról. Még az Újszínházon belül is sokáig őriztük az autonómiánkat, miután a Szolnokon színre vitt Chioggiai csetepaté előadásunk után Márta István helyet adott nekünk a teátrumában. De aztán szétszórt minket az élet. Ki ide szerződött, ki oda. Az lett volna az igazi, ha beteljesül az álmunk, és sikerül saját színházhoz jutnunk.

Dörner György érkezése után egy évet volt az Újszínháznál.

Mindenki mondta a magáét, politikai döntést emlegettek. Én annyit tudtam: egy évvel korábban, amikor a színházi fizetésem mellett nem volt semmi bevételem, válás után voltam, Dörner György volt az, aki lehívott Veszprémbe a Karnyóné-ba, ami az első rendezése volt. Így lett karácsonyunk a gyerekekkel az albérletünkben. A próbaidőszak alatt Döri vitt-hozott a kocsijával, sokat beszélgettünk színházról. Azt gondoltam, szakmailag mindenről egyet gondolunk. Amikor egy év után kiderült, hogy mégsem, akkor eljöttem. Megkönnyítette a helyzetemet, hogy akkoriban volt váltás a Nemzeti Színház élén, és az új vezetés úgy látta: helyem van a társulatban.

Említette a válását. Sokáig nem beszéltek erről nyilvánosan, de volt férje, Gáspár Sándor egyszer megemlítette a sajtóban: esetében nyolc évig tartott, mire túljutott a dolgon. Utóbb ön is beszélt róla, hogy 2003-as válásuk után több mint két évig albérletben élt két gyermekükkel, de aztán új otthonra találtak Budapest közelében – és ön újra rátalált önmagára is. Megszólalásaik alapján úgy számolom: volt férje hosszabb utat járt be addig.

Nem hiszek benne, hogy a színészek esetében elképzelhetetlen lenne egy élethosszig tartó kapcsolat – a miénk azonban egy idő után már nem volt „százas”. De úgy döntöttem, amíg a kisebbik gyerekünk, Kata be nem tölti a tizennegyedik évet, jobb, ha együtt marad a család. Aztán léptem. Ami pedig a feldolgozást illeti: azt gondolom, aki felajánlja a válást, az addigra már kiszenvedte azt a nyolc évet, amit a másik csak később fog.

Ami a családi mintákat illeti, az öné elég sajátos volt: édesanyja múltjának ismeretlen részleteivel, folyón, tengeren hajózó édesapjával.

Nem volt előttem példa, milyen az, amikor a családban minden stimmel. De annyi biztos, hogy miközben végtelenül szerettem az édesanyámat, igyekeztem kiszakadni az örökletes vagy szocializációs hibákból. Ez persze nehéz, érzem magamban olykor az anyámat. Én is meg tudok például sértődni, de nem maradok benne három napig, hanem igyekszem megbeszélni a dolgokat. A gyerekeimmel is más a viszonyom, mi mindent meg tudunk beszélni.

Fotó: Mudra László - Origo

Harminchét éves Gergő fiuk dobosként rendszeresen játszik színházi előadásokban is. Harmincegy éves Kata lányuk színművész lett. Könnyebb vagy komplikáltabb művészként művészemberek édesanyjának lenni?

Előbb a fiamat láttam zenélni egy előadásban. Sírtam, nevettem, éreztem, hogy a helyén van. Hasonló volt a helyzet, amikor először láttam Katát egy filmben. Előtte féltem, mert mi tényleg őszinték vagyunk egymással, és borzalmas lett volna, ha nem tetszik, amit látok. De nem így történt. Azóta több előadásán is ott voltam. A pár éve a Tháliában bemutatott Kötélen a Niagara felett című darabban a képzeletbeli kötélen egyensúlyozó partnere nyakában jött felém. Bátorította a kötéltáncost, közben folytak a könnyei, de ragyogott a szeme, hitte, hogy át fognak érni. Azt gondoltam, ha egyszer majd menni kell, akkor ezzel a szempárral a szemem előtt szeretnék elmenni. De addig még van dolgom a gyerekek kapcsán is. Gergő például kocsonyát rendelt a hétvégére.