A legdurvább dolgokat képesek egymás szemébe mondani

A gyerekkori barátság sem engedte, hogy szakmai együttműködéssé szürküljön a zenekar tagjainak kapcsolata. Lassan 23 éve zenélnek ugyanazon a néven, de soha nem érezték munkának a zenélést. Közelgő Aréna-koncertjük előtt beszéltünk a Hooligans együttes tagjaival múltról, jövőről és egymás szemébe mondott durvaságokról is. 

Hogyan lehet fenntartani ennyi éven át a barátságot? Rengeteg minden változik egy ember életében az évtizedek során, eltolódnak a fókuszok, változik az érdeklődés, és még a legnagyobb sikerekhez is hozzá lehet szokni talán. Mivel őrizhető meg az, hogy ne szürküljön el szakmai együttműködéssé a tagok kapcsolata?

Endi: Nagyon fontos, hogy mi gyerekkori barátok vagyunk. Talán emiatt simán egymás szemébe mondjuk a legdurvább dolgainkat is. Ha alakulna ki belőle sértődés, az pár napon belül megoldódik. Három-négy évtized alatt megtanultuk egymást kezelni, és tudunk egymás fejével is gondolkodni.

„Ki merem jelenteni, hogy az élet kegyes volt hozzánk, és szerencsések vagyunk” – mondja Csipa Forrás: Kisskrisztiii

Volt-e olyan, amikor elbizonytalanodtak abban, hogy jó-e az irány? Inspirációs válság talán mindenki életében előfordul, akár többször is, de az igazi mélypontok sokszor megmaradnak az emberben. Volt-e ilyen? Mi segített átlendülni?

Tibi: Zeneileg szerintem mindig fejlődtünk, és haladtunk a korral. Nem szeretem magamat ismételgetni zeneszerzésben. Azt gondolom, igazi mélypont nem volt, de a lemezleadási határidő azért nagy múzsa tud lenni nálunk, zenészeknél.

Majdnem negyed évszázad. Milyen érzés ezt kimondani egy zenekarral, gyerekkori álommal kapcsolatban?

Csipa: Fontos tudni, hogy Hooligans zenekarként működünk 23 éve, de kisgyerekkorunk óta már együtt zenéltünk különböző nevű formációkban. Azt csináljuk, amit szeretünk, és sosem éreztük munkának. Talán ez a legfontosabb számunkra. Bátran ki merem jelenteni, hogy az élet kegyes volt hozzánk, és szerencsések vagyunk.

Imádták leporolni a régi korszak régi dalait is Forrás: Kisskrisztiii

Hogyan írnák le ennyi idő elteltével az első albumukat? Jó-e visszatekinteni rá? Van-e esetleg, amihez ma már hozzányúlnának?

Endi: 1997-ben jelent meg a Nem hall, nem lát, nem beszél. Akkoriban annyira nem akart senki a rockzenével foglalkozni, hogy egy saját magunk által gründolt kiadóval jelentettük meg. Olyannyira szeretjük azt az albumot a mai napig is, hogy a március 16-ai Aréna-koncerten egy közel 10 perces egyveleget faragtunk annak a korszaknak a dalaiból. Imádtuk leporolni őket, és próbálni is. Reméljük, a közönség is imádni fogja.

Vajon túlélhetik önöket a dalaik?

Késmárki Zsolt: A Hooligans több mint 20 rádiós slágerrel büszkélkedik már, amiket előszeretettel játszanak a rádiók nap mint nap. Bízom benne, hogy lesz pár olyan dal, ami akkor is fel fog csendülni évtizedek múlva, amikor mi már nem leszünk.

„A lemezleadási határidő azért nagy múzsa tud lenni nálunk, zenészeknél” Forrás: Kisskrisztiii

Van olyan, amikor megállnak időnként, és visszanéznek? Fel lehet dolgozni „ép ésszel” ennyi élményt?

Tibi: Nagyon sokat beszélgetünk a buszban az utazások alkalmával, és mindig előjönnek sztorik a múltból. Hála az égnek, még jó sokra emlékszünk.

Endi: Ahogy Csipa mondta az előbb, nagyon szerencsések vagyunk, mert amellett, hogy szeretjük, amit csinálunk, még élménydús is az életünk. Gyönyörű helyekre eljutottunk, és reméljük, lesz még belőle a továbbiakban is.

Csip szerint már csak az újabb és újabb lemezek sem engedik, hogy „elretrósodjon” a zenekar Forrás: Kisskrisztiii

Mi kell ahhoz, hogy az ember meg akarjon újulni, ne kényelmesedjen bele a kötelezőbe, megszokottba? Mi segít, hogy ne váljon egy zenekar nosztalgiabandává?

Csipa: Már rég szükségtelen lenne esetünkben kétévente lemezt kiadni, a koncertműsor úgy is szórakoztató és változatos lenne. De mindig készül az új lemez, és íródnak a dalok. Talán így nem lesz még retró, és marad naprakész a banda sokáig.

Miért fontosak az ilyen nagyszabású koncertek, ami most jön?

Endi: A Hooligans-koncertek általában nagy technikával, látvánnyal vannak fűszerezve. Ezeken a koncerteken még többet tudunk megmutatni és adni az embereknek. Élményekkel gazdagon mennek haza, az biztos.

Ez miért lesz más, mint a többi aréna?

Csipa: A dalsorrend 30 számból áll ezen a koncerten, és egy különleges színpadkép kápráztatja el a nagyérdeműt. Ez alkalommal vendégzenészeket hívtunk, olyan hangszereseket, akikkel még izgalmasabbá válnak a dalaink ezen a napon.

„Bízom benne, hogy lesz pár olyan dal, ami akkor is fel fog csendülni évtizedek múlva, amikor mi már nem leszünk” Forrás: Kisskrisztiii

Hogyan látják, miért „örök és elpusztíthatatlan” a rock?

Késmárki Zsolt: A rockzene karcossága és ereje, lüktetése az, ami kell az embereknek. Nem véletlen, hogy nagyon sok technofeldolgozás készül nagy rockslágerekből. Fiatalkorban a lázadáshoz tartozik hozzá, egy középkorú ember pedig erre tud fáradt gőzt kiengedni vagy éppen egy jót vezetni, időskorban pedig fiatalon tart. Talán ez lehet a kulcsa.

Hová lehet még eljutni a magyar rockzenében? Kell-e célt kitűzni? Terveket felépíteni, vagy megy minden magától?

Tibi: Sosem ment minden magától, a háttérben nagyon komolyan dolgozunk a jövőn mi is és a stábunk is. Nincs két egyforma koncertszezon, és bizony, még nekünk is vannak olyan helyek, ahová szeretnénk bekerülni, és ott koncertet adni.

Volt olyan útelágazódás a pályájukon, amikor mai fejjel már inkább a másik irányt választották volna?

Endi: Kár lenne utólag bármin is változtatni, mert nem biztos, hogy az újabb szituáció, amit a változtatás vonna maga után, jobb helyre repítene minket. A következő lépéseinket, tetteinket kell mindig jól elvégezni, és akkor nem lehet baj.