Ránk jár a sztrájk, avagy ahogy a magyar sajtó tűvé teszi az igazságot

Kedves Tatjána Néném! Biztosan megvan annak az oka, hogyha valaki, egy sajtómunkás az Operába mar, nem igazság puzzle összerakását tervezi el, hanem azonnal tényezőként, hadviselő félként száll be – és belénk. Megszokhatatlan, de az is, hogy akkor meg szelektív süketség éri el, ha az intézményi válasz megérkezik. Ahány ház, annyi szokás, de mintha minden orgánum azon ügyeskedne, miként tudná eltussolni azt a hangot, amelyet a római jog még mint a másik fél meghallgatásának kötelező kellékét írt elő.

Reklámot nem igazán csinálnék egyiknek sem. Maradjunk annyiban, hogy az egyik portál kilométeres, nyilván hosszabb időn át készült, oknyomozónak szánt írást közöl nagy csokor váddal, fel se merülne az emberben, hogy a megszerzett információkat több helyről ne ellenőrizték volna. (Ugye, most nyilván viccelek, elmond valaki valamit, és az a szöveg az újságíró kezét mint digitszkennert használva „publikálódik”.) Az Opera válaszára pár órát hagynak, palackpostaszerű mailt löknek a tengerbe, a valódi találkozást eleve nem is kérve, csak egy tucat súlyosan elfogult kérdéssel revolverezve. „Ha válaszolnak, cikkünket frissítjük” – ez az egyenduma manapság.

Egy másik portál is ezzel tudja le az intézményi olvasatot, miközben a vádakat egyszerűen átvette, és azzal véli elintézettnek a dolgot, hogy hivatkozza az alaphazugság forrását. Mondván, sugallván: az a másik a felelős, ő csak sokszoroz. Az se probléma, ha vonatkozó (kiinduló) írásból teljesen nyilvánvaló, hogy ők sem vették a fáradtságot a körültekintéshez: míg a szakszervezeti ember élőszóban kommentál, az Operának valami szövegéből szemezgetnek jól tromfolható sortöredékeket. (Már várom azt a csodát, amikor egy torzított álláspont tovább deformálása esetleg épp visszahajlítaná a valósághoz a szöveget…)

Aki a frissítésekkel operál, eleve vesztes pályára küldi a „másik felet”, jelesül az Operát, hisz így a teljes szövegtörzs a másik véleményé, és „elég” a végén fityegtetni kissé a csodálatos nyitottságot, a Pulitzer-emlékdíjas hajlandóságot. Ha meg nem írsz mégse, magadra vess, nincs frissítés. Pedig a frissítésekkel amúgy is baj van: ugye, azt komolyan senki nem gondolja, hogy az Olvasó majd még egyszer kattogtatja a ronggyá olvasott írás címét – amelyben esetleg semmilyen változtatás sincs –, hátha a végén talál néhány új sort. Á, dehogy. A cáfolat ugyan bármily erős lehet, az ügy iránt érdeklődőknek csak a töredékéhez juthat el, az igazság és az esélyek egyenlőségének nagyobb dicsőségére.

Aztán jön a napilap, amely újságírójának álláspontját (miért is van neki kiérlelt ilyesmije egy felderítés közbülső állapotában?) tegnapelőtt még a tegnapelőtti üléspont határozta meg, és akkor még nagyon kedves volt, bár igényelte ezt a fene, aztán tegnap már egy másik üléspont, és akkor már direkt úgy írt, mintha valamilyen félreértő algoritmus munkálna benne, ma pedig egy másik napilapnál már nyelvezetet is váltott, mindent kavar mindennel, és neki áll feljebb… (Én maradtam, ahol voltam, csak szemlélődöm…) Ő most mindenfélét összeolvas (úgy értem, mindenféle vádaskodó írást), azokat egy szövegshakerben jól összerázza, és már szervírozza is, mint az újrafelhasználás Michelin-gumis csillagai a tegnapi tokányt az ÁNTSZ-razzia előtt. És mert profi, kis keretest is gyárt, ami a csupasz tények, háttéresetek terepe, itt meg az derül ki, hogy az Opera hülyebiztosra fejlesztett honlapja csak’ kifog a kognitív képességén. De erről talán majd legközelebb.

Most van fontosabb is. Esetünkben nem egy, rögtön három-négy platform kerül képbe, akik közül az egyik alapcikket ír, a többiek átveszik, és azután az Opera hivatalos címéről érkező helyreigazításnak úgy mutatnak ajtót, hogy semmit se reagálnak. És akkor Néném se csodálkozzon, ha valódi, Kegyednek rótt levelek olvasása helyett szándékosan eldugított kommunikációs csatornák csőgörényeztetését kénytelen végigasszisztálni. No, de akkor rezegtessük meg az apparátot!

Téma a múlt szombati részleges énekkari sztrájk az Erkel Színház Carmen-előadásán. Tehát a következő levél „kerülte el” az elmúlt három napban a HVG figyelmét:

Tisztelt HVG!

Tegnapi cikkük nyomán a következőket kívánjuk megjegyezni:

- a cikk állításával szemben a Kollektív Szerződés 2017. nyári felmondása semmilyen konkrét anyagi veszteséggel nem járt az Opera dolgozóinak számára;

- a cikk sugalmazásával szemben két színháznyi dolgozói létszámunkat megtartani igyekszünk, csoportos létszámleépítést nem hajtottunk végre az elmúlt két évben sem;

- a cikk sugalmazásával szemben valóban reális és fontos, hogy akinek nappal nem jutna munka (pl. színpadi műszak egyes tárai), mert esetleg hozzá se férne egyetlen színházunkban, azt pótlékozott hajnali, késő esti vagy éjjeli műszakra hívjuk be;

- a cikk sugalmazásával szemben a „sok fárasztó utazásra” az Opera feladata, társadalmi küldetése, valamint az aktivitás és a jövedelmek fenntartása miatt is szükség van mindaddig, míg az Operaház újra ki nem tud nyitni;

- a cikk sugalmazásával szemben kifejezetten magasnak számító napidíj mellett utaznak a kollégák (úti célok 2 év alatt: megyei jogú városok, fesztiválok, határon túli magyarok a környező 7 országban, V4 országai + New York, Berlin, Omán, Jordánia, Dél-Korea, Olaszország, Brüsszel, Észtország, Japán városai, Izrael stb.);

- a cikk állításával szemben a 2017-es szakszervezeti sztrájkfelhívás konkrétan 130 ezer Ft-os havi nettó fizetéscsökkenésen háborgott, valójában viszont a jövedelmek nőttek, ami nagyon nem ugyanaz;

- a cikk állításával szemben 2017 októberében nem A kármeliták, hanem A hugenották c. előadás premierjét próbálták meghiúsítani sztrájkkal, sikertelenül (a fő szakszervezeti elnök vasutas, így ezt az irodalmi tévedést elnézzük neki, bár az opera világának ismereti szintjét jól mutatja);

- a cikk sugalmazásával szemben a szombati Carmen-produkciót megelőzően a közönség nem a sztrájknak tapsolt, hanem a bejelentésnek, hogy az előadást annak dacára is megtartjuk;

- a cikk sugalmazásával szemben a Carmen első képeiben csak férfikar számára írt szólamot a zeneszerző, így ott értelemszerűen a női kar nem sztrájkoló művészei még nem tudhattak megjelenni;

- a cikk állításával szemben a Carmen-előadásban zenekari művészek nem sztrájkoltak (mások szerint a tánckar is sztrájkolt, pedig ők sem);

- a cikk sugalmazásával szemben Carmen-előadásunkat és 1.800 főnyi esti közönségünket minden alkalommal 280 művész és munkatárs szolgálja ki, közülük mintegy 40-en sztrájkoltak, ítélje meg az Olvasó, milyen „gát szakadhatott át”;

- a cikk állításával szemben az előadások száma az elmúlt évadokban nem csökkent, ugyanis csak így volt lehetséges, hogy dolgozóinkat megtarthassuk, és előadásokhoz kötött illetményelemeiket megkaphassák, így fizetésük (jelentősen) ne csökkenjen;

- a cikk sugalmazásával szemben ugyan különböző bérstopok miatt 2003-tól valóban nem volt átfogó alapbéremelés az Operában, ugyanakkor illetményelemek bevezetésével/emelésével a kereset mégis jelentősen növekedett a tényleg nagyon alacsony 2011-es kiinduló szintekről;

- a cikk állításával szemben 2018-ban az Opera zenekarának átlagkeresete csak kb. 5%-kal csökkent, ha a számos utazás napidíját nem számítjuk, ugyanakkor a zenekar havi bruttó átlagkeresete 2011 és 2018 között 58%-kal növekedett;

- a cikk állításával szemben 2018-ban az Opera énekkarának átlagkeresete csak mintegy 10%-kal csökkent, ha a számos utazás napidíját nem számítjuk, ugyanakkor az énekkar havi bruttó átlagkeresete 2011 és 2018 között 63%-kal növekedett;

- a cikk állításával szemben a 2018. november 30-i rendkívüli társulati ülésen a főigazgató azt jelezte, hogy az október közepi előzetes és becsült adatok szerint az énekkar fizetéscsökkenése 20% körül van, ám ez az utolsó negyedévben szerinte még javulni fog (javult is), és ez a tár megemelt jutalmat is kapott;

- a cikk sugalmazásával szemben 2018-ban az Opera gyártóműhelyeiben dolgozók fizetése és a balett-társulat fizetése nőtt, a vezetőkre fordított kiadás viszont nem, mivel a 7 (felsővezetői) állásból 2 betöltetlen;

- a balett jövedelme azért nőtt, mert az Operaház korszerűsítése kapcsán előállt konstans játszóhely-problémák miatt emelkedett azon előadások száma, ahol – árok híján – nem szolgálhatja ki szimfonikus zenekar a produkciót, így a hangszeres művészeknek nincs módjuk előadáspénzt felvenni;

- a cikk állításával szemben a 2018-as összátlagjövedelem az Operában nemhogy csökkent volna 20-25%-kal, de havi átlagban még csekélyen, 1.500 Ft-tal nőtt is;

- a cikk sugalmazásával szemben az Opera vezetése valóban elfoglaltabb, mint a szakszervezeti vezetők, szombaton érkezett levélben megjelölt hétfői tárgyalási ultimátumot nem áll módjában elfogadni, az intézmény által kért időpontban pedig a Közalkalmazotti Tanács tagjai ugyan megjelentek, ám a szakszervezeti vezetők nem;

- a cikk következtetésével szemben az Opera március 14-i közleménye nem fenyegette meg a dolgozókat, mindössze arra a logikai összefüggésre mutatott rá, hogy ha sztrájkok miatt végül elmaradnak előadások, az kevesebb intézményi és így dolgozói jövedelemhez is vezet, illetve kevesebb ellátandó feladatot is jelent, s e két fejlemény begyűrűzése nem teszi tarthatóvá vég nélkül az összes állás megőrzésének elkötelezett, két éve tartó politikáját;

- a cikk sugalmazásával szemben egy remélt, 2019 utolsó negyedévére ígért alapbéremelés kapcsán az érdekképviseletek javaslatait meghallgatni kötelesség, ám a döntés természetesen az Operát illeti, mint minden munkahelyen, akár egy hetilapnál is, ahol vélhetően ugyancsak nem szavazással dől el a fizetésemelés;

- minden alapot nélkülöz az idézett szakszervezeti vezető azon mondata, mely szerint „az Opera nem fizeti ki rendesen az embereket”.

Tisztelettel:

Opera Kommunikáció

Azért olyan túl sok minden nem stimmelt ám e cikknek csúfolt szövegben… Folyt. köv. pár nap múlva, Néném!

„Zsdu átvéta, kak szalavej léta!”

Szilveszter

2019. március 17. Budapest