Forgács Péter mesél egy művészszínházi rendező pökhendiségéről és a baloldali miniszter arroganciájáról

Aréna címmel mutatták be a Győri Nemzeti Színházban Fenyő Miklós és Egressy Zoltán musicaljét, amely a Hungária együttes azonos című lemezén alapszik. Forgács Péter, a színház direktora a darab kapcsán felidézi a buksit simogató Kádár János világát, beszél róla, hogy miért akarta elhagyni a pályát, ahogy arról is, hogy miért húzatta ki a díjra javasoltak listájáról egy művészszínházi rendező, és – egyebek közt – azt is elmeséli, hogy mely külhoni színházat öltöztették magyar nemzeti színekbe a tiszteletére.

Tizenhárom éve Jászai-díjas, 2017-ben lett érdemes művész. Közben részt vett még egy díjátadón, amelyre tévedésből invitálták meg. Lát tanulságot az esetben?

Nem nyilatkoztam volna a dologról, ha nem érzékelem az eset kapcsán az akkori kulturális kormányzat arroganciáját. 2007-ben, egy évvel a Jászai-díj átadása után felhívott a kultusztárca egyik kitüntetési adminisztrátora, felvette az adataimat, majd kaptam egy értesítést, hogy tiszti keresztet kapok. Gyanús volt a dolog, de elmentem az Iparművészeti Múzeumban megtartott átadóra. Ott ült mellettem Alföldi Róbert, Eszenyi Enikő, Kováts Adél... Amikor hallottam a nevemet, megindultam Hiller István felé, de már fordultam is a kijárat irányába, amint hozzátették: Balázs Béla-díjas filmrendező. Filmes névrokonommal kevertek össze. Egy óra múlva már a Balatonon voltam. Ott derült ki, hogy nem tűnt fel a távozásom, azt hitték, nem értem rá, hívtak megint a minisztériumból: mikor tudnám átvenni a díjamat? Idővel azért előttük is világossá lett, hogy mit csináltak. Egy ideig ellenálltam a sajtóérdeklődésnek, de aztán kaptam egy levelet Hiller Istvántól. Azt írta, elnézést kérnek, de azt tudnom kell, hogy egy színész az állami kitüntetését követő öt éven belül nem kaphat másikat, kéretik tehát helyi értékén kezelni a történteket. Ez lényegében arról szólt, hogy maradjak csöndben. Úgyhogy elkezdtem nyilatkozni, hadd ismerjék meg a véleményemet a megalázó szituációról. Az ilyesmiért ugyanis másutt leváltották volna a minisztert.

Mikor döntötte el, hogy megpróbálkozik a színházigazgatással?

Kollégák biztatására pályáztam előbb Székesfehérváron, majd Veszprémben. Egyik sem jött össze, le is tettem a dologról. Aztán Korcsmáros György igazgatása alatt történt egy-két malőr a győri színháznál. Leváltása után a helyi városi vezetés engem kért fel a színház ideiglenes irányítására. Akkor már nyolc éve Győrött játszottam, megszerettek, azt is tudták, hogy korábban kétszer pályáztam más színházak direktori posztjára. Először megszeppentem, már csak a színház méretei miatt is. De egy munka kapcsán összefutottam Balikó Tamással, a pécsi teátrum akkori direktorával, aki azt mondta: „Ne hülyéskedj, menni fog az, segítek!” Összeraktunk egy évadtervet. Szépen be is indult a színház a másfél éves ideiglenes vezetésem alatt. Amikor új pályázatot írtak ki a posztra, okkal gondolhattam, hogy megnyerem.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nagy Viktor nyert, akit két és fél év után menesztettek, mert állítólag a város polgármestere, Borkai Zsolt nem értett egyet a műsortervével, s az előadásokat sem látogatták elegen. Nagy Viktor minderre egy Origónak adott interjúban azt mondta: „A színház nagyon sikeres volt, az előadások rendszeresen telt házakkal futottak. Abszolút odafigyeltem a teátrum működésére, napi szinten jelen voltam. Mindezt könyvelési, statisztikai adatok is bizonyíthatták volna.” Ő úgy vélte: politikai játszma áldozata.

Az ő idejében hétezer volt a bérletesek száma, nálam tizenegyezer. Leváltása után ismét felkértek, ami Guinness-rekord: kétszer bízták rám egyazon színház ideiglenes vezetését, különböző időszakban.

Nem lehet sértődős ember, hiszen elfogadta.

Kicsit kérettem magam, mert féltem, hogy megismétlődik az előző történet, de aztán csak belecsaptam Borkai Zsolt kezébe. Amikor eljött a pályázat ideje, és elindult ellenem egy neves pesti kolléga, mégis azt gondoltam, hogy nincs értelme elindulni, de a polgármester azt mondta: ha szakmailag jobb pályázatot írok, akkor nincs mitől tartanom, és mellém áll, és állta is a szavát. A szakmai zsűri hat-három arányban szavazott a tervezetem mellett, majd mellettem döntött a közgyűlés. Egy tévéinterjúban egy provokatív riporter megkérdezte az akkori alpolgármestert, Ottóffy Rudolfot, hogyhogy engem kértek fel az igazgatói posztra, hiszen nincs ebből a szempontból múltam. A válasza röviden ez volt: „Tudtommal a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nincs színházigazgatói szak.”

Ma már – két nyertes pályázat után – második ciklusát tölti a direktori posztban. Mi a „receptje”?

Vidéken nem csupán a színháznak, hanem a városnak is részévé kell válni. Nagy Viktort nagyon jó rendezőnek tartom, de elkövette azt a hibát, hogy nem kommunikált sem a vállalkozókkal, a támogatókkal és azzal a fenntartói önkormányzattal, akitől a támogatást kapja a színház. Persze amellett, hogy jó színházat kell csinálni, és hangot kell találni az önkormányzattal, a helyi vállalkozókkal – az átlagpolgár szemében is szerethetőnek kell mutatkozni. Utóbbi kapcsán szerencsém is volt, mert engem színészként már igazgatói működésem előtt megkedveltek Győrben. Ahogy az is tény, hogy sokat köszönhetek ez ügyben a korábbi direktornak, Korcsmáros Györgynek. Bár tudom, ő azt mondja, hogy hátba döftem, mert nem kértem ki a véleményét, amikor szóba jött, hogy átveszem a pozícióját. De megkértek, hogy ne tegyem, így ahhoz tartottam magam.

Korcsmáros Györggyel beszéltek azóta?

Nemrég ünnepeltük a színház jelenlegi épületének negyvenéves évfordulóját, ahová Korcsmáros Györgyöt is meghívtam. Szót kapott a megemlékezésen, nem minden mondatát szerettem, de végül jól sült el a dolog.

A színigazgatásban mi a legjobb?

Nyilván jólesik, amikor a szinkronban, más munkák kapcsán azt mondják a kollégák: halljuk, milyen rendben mennek nálatok a dolgok, jó a hangulat a társulatban. Számomra a jó hangulat különösen fontos, bár egy olyan színház esetében, ahol nincs is hivatalos társulat, ez nem olyan egyszerű.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nincs társulat?

A színészek még az én időszakom előtt kerültek át megbízásos viszonyba. Darabokra szerződnek, úgyhogy nem is lennék köteles mindenkinek szerepet adni. De sokan már hosszú évek óta berendezkedtek Győrben. A humánum és a tisztesség okán igyekszem mindenkinek annyi feladatot adni, ami biztosítja a normális egzisztenciát. Minden évad nagy kihívás: ha valakinek két új bemutatója van csak, az az éhen halásnál egy kicsit több, de a megélhetéshez bőven kevés. Ugyanakkor a műszak, a zenekar és a tánckar fele közalkalmazotti státuszban van, védettebbek, mint a színészek. Próbáltam korábban legalább tizenöt színészi státuszt elintézni, de az csak mások kárára lenne megoldható. A színház nem egy humanitárius intézmény, de ilyen feltételek mellett nekem hangsúlyosan annak kell lennem.

Megpályázná még egyszer a posztot?

Igen, van még bennem kraft. A színház sikerének is könyvelem – ha szabad beszélnem erről –, hogy meghívtak a Cabaret megrendezésére a Finnországi Kuopióba, amely Győr testvérvárosa, nagyságában is hasonló. Ám a testvérkapcsolat ellenére az ottani színház igazgatója – vendégrendezőt keresve – megnézett néhány előadást a budapesti Madách Színházban és a fővárosi Operettszínházban is. Végül a Győri Nemzeti Színház produkciói alapján választott engem a feladatra. Májusban kezdem a próbákat, szeptemberben lesz a bemutató. Ez büszkeség nekem is, mert ez nem jött volna létre, ha a győri társulat nem teljesít ilyen magas színvonalon.

Volt már a praxisában hasonló helyzet?

Német nyelvterületen játszottam színészként, de egész más kihívás tolmács közbeiktatásával darabot rendezni. A díszlet és jelmeztervek már készen vannak, ennyit még egyetlen előadáson sem dolgoztam előre. A vendéglátóim nagyon szívélyesek, egy előzetes látogatásom alkalmával még a színházuk épületét is bevonták piros-fehér-zöld fényekkel. Ezzel együtt rendesen be vagyok rezelve, de az most inspiráló.

Fotó: Csudai Sándor - Origo