A születésnapos tenor, avagy „Energiaital és bújnivaló"

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/107. levélária Kedves Tatjána Néném! Megint kezdhetném úgy, mint múlt héten: igen, persze, láttam a cikket, amit átküldött. Sőt, a cikkeket. De már nem megyek bele ebbe az utcába. Írjon a Népszava, amit akar, szabad országban élünk, még azt is szabad, hogy nem kérdezi meg a szerző az Operát, pedig róla írja a cikkét, mindegy, most ő a soros, ez a „technika" ragadós. Sőt, azt is szabad, hogy közreadja azt, amikor az operás sajtófőnök privátim megkérdezi tőle, miért ír igaztalan állítást, rossz adatot? És nem helyreigazít, hanem még lebőgve is csak kifigurázni van benne morál. Engem a Tölgyesi Gábor nevű cikkíró már nem érdekel, nem is tudom, melyik identitása az igazi: a 2015 előtti nemzetes? A 2015 utáni nemzetes? A 2019-es népszavás? Mintha lenne csöppnyi törés ezek között, egészen picinyke, épp csak annyi, hogy az üléspont határozhassa meg az álláspontot.

A magaskultúrát alulról cikiző, felperzselni és sóval hinteni álmodó lap embere nem vette észre nagy körültekintésében, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorával kiadtunk egy közleményt több hete, amely szerint a közös dolgainkat egymás között tárgyaljuk meg. Ennyi.

(Jaj, Gábor, csak nem vetted komolyan? Hát nézz a naptárra: április bolondja van! Nagyon tetszik, amit csinálsz, várjuk a következő írásokat! Figyu, szerintem azt is tárd fel, hogy az operaházi balettigazgató az öltözőben kilopkodja a magyar táncosok táskáiból a forgásokat meg az ugrásokat! És az mekkorát szólna már, hogy én botor magam a saját e-mailemről küldök 6-700 jelentkezést a világ minden pontjáról enterezve – ahova állampénzen utazok el, bizniszklasszon –, amikor egy balettállást meghirdetünk. Ha kérhetem, azt ne írjad meg, hogy ha egy külföldi nem válik be, akkor elküldjük, ezért van a fluktuáció, mert mindegyikükkel csak egyéves szerződést kötünk – nem, ez nem tetszik azoknak, akiknek Te tetszeni akarsz. Viszont az milyen lenne, hogy van egy hangfelvételed arról, hogy azon kesergünk az Erkel padlásán elbújva Solymosi Tamással, hogy inkább lerontjuk a Nemzeti Balett magas minőségét, csak Gábor ne bántson minket! Mert ami fáj, az számít! Mert aki számít, az fáj! Meg ilyenek! Mindegy, tépj egy sorszámot! Vagy inkább vegyél jegyet balettelőadásra!)

Drága Néném!

Sokkal fontosabb viszont, hogy 65. születésnapjához érkezett egy nagy magyar tenorista, akit – ő maga nem biztos, hogy hinné – én ma is gyakran hallgatok. Az alábbi írás viszont csaknem tíz éve született egy jól indult lapba, amelynek végül már nem volt ereje ezt a lapszámot megjelentetni. Tartogatom, tartogatom, és ma is aktuálisnak érzem, úgyhogy itt, az Origón születésnapi köszöntőként debütál! (keretesben:)

Energiaital és bújnivaló

Először barokk operában láttam – nota bene: ritkán szerepel barokk operában. Bolond augusztus volt az az 1993-as is: az első előadáson szinte bikiniben, az utolsón majdnem télikabátban ültek a Zichy-kastély nézői, de egy szál tógába dermesztett tenorunknak mégis meg kellett mártóznia a díszkútban. És közben énekelt, méghozzá olyan energiával, mintha égetné a víz. Százötven százalék mindenkor: tán ki se tűzte, mégis ezt a célt érte el világkarrierje alatt Gulyás Dénes.

Gulyás Dénes Forrás: Origo

Vagy harminc (most már inkább negyven! – ÓSz) éve elindult egy fiatalember a világba, és sorra tanította a Dénes keresztnév ejtésére az elit operaházakat. Scala, Covent Garden, Staatsoper, Metropolitan, Teatro Colón satöbbi, satöbbi. Emlékszem Luciano Pavarotti egy interjújára, ahol külön is említette: hiszen a magyaroknak van remek tenorjuk, bizonyos Gulas. Tudta, mit beszél, hisz a róla elnevezett énekversenyen épp ennek a „Gulasnak" adta az egyik első díjat. (A családnévvel mindig adódtak gondok.)

Nem Magyarországon lennénk, ha az ötvenes korosztály legnevesebb tenorjától egy sor, tehetségével kvadráló szólóalbumot mutathatnék: örüljünk, hogy legalább van egy. A Hungaroton most a nyolcvanas évek eleje óta szalagtárban pihenő, Ferencsik János dirigálta Verdi- és Donizetti-bejátszások köré rakosgatta más felvételek áriarészleteit.

Gulyás Dénes a Bajazzókban, 2001-ben Forrás:Mezey Béla

Az áriasor rámutat, hogy Gulyás kezdetektől a szikrázó hangadás rabja, hatalmas és metsző spintohang az övé. Elementáris muzikalitás, precíz szöveg jellemzi, nem csoda, hogy tizenöt éven át a legnagyobb házak hívták szerte a világban. Olaszos viharvocéja nem par excellence hőstenor szólamokat fúj, de líraibb színeket is hajlamos hősi tussal ütni felül. Bírálható volna e támadó hanghatás, ám olyan tartalékokat jelent, amelyek a csúcspontokra kapcsolva egyszerűen elsodorják a hallgatót. És muzikalitása: ahogy a Kegyencnő extra magasság miatt nemzedékek óta félt, Una vergine kezdetű áriájának nekikezd, lehet sejteni, hogy nem Alfredo Kraus babérjaira törve, hanem a zenei anyag szépsége miatt fog bele. Ugyanakkor Salieri sosem hallott Falstaffjában a félig felszarvazott Ford maszkja alól akkora magas D-t énekel, hogy a fal adja a másikat. A Don Pasquale általában panaszos-vékonyra vett Ernestója is masszívan kétségbeesett hős itt, és Puccini egyetlen – de mekkora! – scherzója sem cérnapetit jelent nála, hanem kicsattanó derűjű, tettre kész, a jövendő Firenzéjét tán Schicchi-módra, furfanggal is elkormányzó Rinucciót.

Gulyás Dénes a Jenufában, 2004-ben Forrás: Mezey Béla

Az összeállítás csúcsa azonban a Rigoletto Hercege. Nem a pékinasok dúdolta La donna é mobile, annál már hallottunk talán flegmábbat, bravúrosabbat. Nem is a Kesztyűária: a második felvonás jelenetéhez képest csak villámtréfa az. Parmi veder le lagrime – a háromrészes jelenet lassú szakaszát Gulyás oly mézédes középerővel énekli, amely igen ritka. A stretta pedig harsog, sistereg, ahogy kell, diadalmas és egyszerre aggodalmas, érző magas B-vel a tetején! S hozzá képest újra üdítő hallani Nemorino románcát, amelynek versszaka ugyanúgy simogat – refrénje pedig bájital helyett már-már energiaitalnak hat.

Kár, hogy épp Erkel-évben nem sikerült az elemi erejű Dózsa-esküt lemezre helyezni, viszont a Hunyadi-részletek legalább megkerültek, László áriája (Ó szállj hozzám, Ég Angyala) az italianitá társaságból is kiragyog, első osztályú zene.

Egyszer Monteverdi Testóját énekelte, fel s alá járkált, roppant nehezen tanulható sorait ismételte-találgatta kezdés előtt. Nem láttam nála a Tankréd-kottát. Nincs itt, mondta, szándékkal hagyom otthon: az a dolgom, hogy tudjam, nem az, hogy bújjam.

Gulyás Dénes lemeze Forrás: Origo

Mi most energiaitalt is kaptunk, meg egy kis bújnivalót is – kötelező tenorlemezt. (Great Hungarian Voices: Gulyás Dénes - Hungaroton CD, 2010)

Kedves Néném!
Lassan tíz éve, hogy ezt írtam, de ma is érvényes: ezt gondolom róla, ezt szeretem benne, és a Jóistennek is ezt köszönöm, hogy segített a belé helyezett tálentumokat imígyen kibontani – a többiek örömére, jó, oké, néha mások sápadására is. Boldog születésnapot Gulyás Dénesnek, Kegyed pedig nézze a postáját, ne az újságost, hátha írok megint.

„Zsdu átvéta, kak szalavej léta!"

Szilveszter