A Papp László Sportarénában a kezdés előtt játszott számok között felbukkant A sebhelyesarcú operai főtémája is, de az intró végül az Éjféli expressz Oscar-díjas zenéje volt. Moroder egy zenekar – két dobos, négy vonós hölgy, három női és egy férfi énekes, egy billentyűs és két gitáros – élére állt ki a DJ-pult mögé. A háttérvetítés rögtön az
emblematikus napszemüvegét és bajszát hangsúlyozta ki,
előbbit ezúttal a nyakába akasztotta az immár ősz, de még mindig bajszos zenészlegenda. Az első száma a Looky Looky volt, ami ma már igencsak elavult (vagy legalábbis túlhaladott Moroder legfülbemászóbb slágerei által), viszont ezzel a dallal Moroder megmutatta, hogy még mindig tud énekelni.
A továbbiakban viszont átengedte a terepet az énekeseknek, csak az utolsó, Call Me című sláger alkalmával énekeltette a közönséget. A négy énekes profin hozott le olyan gigaslágereket, mint Donna Summertől a Love to Love You Baby, a Bad Girls, az On the Radio, az I Feel Love, a Last Dance és a Hot Stuff, illetve Kylie Minogue-tól a Right Here, Right Now. A filmes betétdalok közül felcsendült a Végtelen történet-ből ismerős The NeverEnding Story, a Flashdance-ből a What a Feeling, a Top Gun-ból a Take My Breath Away és a Danger Zone, és nem maradt ki a From Here to Eternity és a Together in Electric Dreams sem.
Két dal alkalmával viszont ő és a zenekar is kissé feleslegesnek tűntek a színpadon: Moroder úgy tisztelgett Donna Summer és David Bowie emléke előtt, hogy az ő énekükkel játszotta be a MacArthur Park és a Párducemberek Bowie-dala, a Cat People (Putting Out Fire) című számokat, előbbit megtámogatva egy archív koncertfelvétel levetítésével Donna Summerről. Kettejükről közös fotókat is mutatott a Last Dance alatt, Bowie-ról pedig beérte néhány kép vetítésével. Csak e két szám alkalmával laposodott kissé el az előadás, de ezt leszámítva nem volt érdemes meglátogatni a mosdót vagy a büfét. Moroder két sláger között mesélt ugyanis a karrierjéről és a nagy zenészekről, akikkel dolgozott.
Néhány dal között a Daft Punk-féle Giorgio by Moroder archív hangfelvételeit játszották be, de több számot Moroder személyesen konferált fel, felidézve emlékeit. Például eljátszotta, hogy nem emlékszik a Daft Punk duójának nevére, akikről elmondta, hogy amikor felkérték, hogy dolgozzon velük, ő
azt hitte, zenélni hívják, de arra kérték, hogy meséljen az életéről,
ebből lett a Giorgio by Moroder, aminek néhány sorát (a nevem Giovanni Giorgio, de mindenki Giorgiónak hív) élőben is megismételte.
Büszkén említette meg az I Feel Love felvezetéseként, hogy Brian Eno azt mondta róla David Bowie-nak, hogy ő találta fel a jövő hangzását. Elárulta, hogy a Danger Zone felcsendül majd a Top Gun jövőre érkező folytatásában, a Top Gun: Maverick-ben is, az Éjféli expressz-ben felcsendülő Chase dallamairól pedig elmondta, hogy Alan Parker rendező arra kérte, csináljon valami hasonlót, mint az I Feel Love, így volt miből dolgoznia az első filmzenéje alkalmával. Felidézte, hogyan fedezte fel Donna Summert: a nő háttérvokálos volt a németországi stúdiójában (Musicland Studios), ahol olyanok dolgoztak, mint a Led Zeppelin, a Rolling Stones, valamint Freddie Mercury és a Queen. Donna Summer és ő szerettek volna egy szexi slágert: előbbi hozta az ötletet, de
a dal csak nem akart eléggé szexi lenni, így Moroder rávette, hogy kéjesen nyögjön,
mint akinek orgazmusa van. Később kellett neki egy hosszabb verzió a dalból, viszont azon a felvételen már többen voltak jelen, így Donna Summer nem tudott ellazulni, csak akkor, amikor Moroder mindenki mást elküldött, és kettesben maradtak. Ebből lett a Love to Love You Baby.
Összességében a koncertből kiderült, hogy Moroder legnagyobb slágerei és instrumentálisabb filmzenéi egyaránt jól szólnak élőben, a hangzásuk még ma is friss, a hangulathoz pedig sokat adnak a diszkógömbös, neonfényes színpadi díszletek, és a – valóban a nyolcvanas éveket idéző – harsány színvilágú háttérvetítés.