Szerda este kiengedték az intenzív osztályról Demjén Ferencet, ami azt jelenti, hogy megkezdődhet az agyérgörcs utáni rehabilitációja. A hírt menedzsmentje közölte a zenész hivatalos Facebook-oldalán.
Demjén Ferenc május 3-án, pénteken lett rosszul otthonában. Éppen egy vizsgálatra készülve várta a betegszállítókat, de a rosszullét miatt nem a csípőműtétje miatti kontrollra, hanem egyenesen a Szigetvári Kórházba vitték, ahol kiderült, hogy egy enyhébb lefolyású agyérgörcse volt.
A gyógyulás érdekében pedig az orvosai altatásban tartották,
időközben pedig átvitték a Pécsi Idegtudományi Központba. Demjén Ferenc a múlt szerdán, 5 nappal a rosszullét után tért magához, felesége szinte végig mellette volt, így első szavait vele válthatta. A rosszullétre nem emlékezett, így nem tudta, miért került kórházba.