Megvan a 2019-es magyar tehetségmutató győztese

Useme
Nagy-Szín-pad! 2019
Vágólapra másolva!
A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió hatodik alkalommal megrendezett közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2019-ben a USEME nyerte.
Vágólapra másolva!

A Useme nyerte a 2019-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató versenyt csütörtökön este a fővárosi Akvárium Klubban. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió szervezésében zajlott rendezvény döntőjében három zenekar mérte össze tudását, a végeredményről pedig a közönség szavazatai döntöttek. Az egész verseny nyolc résztvevője – a Follow the Flow, KosziJanka, a Nomad, a New Level Empire, a Useme, a Stolen Beat, a USNK és a The Bluebay Foxes – teljes, élő koncertekkel lépett színpadra az Akvárium Klubban. Az előadókat ezúttal is zenészekből, koncert- és fesztiválszervezőkből, rádiós- és tévés szakemberekből álló Nagy-Szín-Pad! CREW értékelte, a közönség, mint tizenegyedik zsűritag segíthette voksával kedvencét.

A Nagy-Szín-Pad! négy napra mini-fesztiválhangulatot varázsolt az Akvárium Klubba. Az elődöntők során minden nap 2-2 előadóé volt a lehetőség, hogy meggyőzze a zsűrit arról, hogy a legnagyobb magyar fesztiválok nagyszínpadán is megállná a helyét. Ebben az évben

több elődöntő is teltházas lett,

de a Nagy-Szín-Pad!, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND Fesztivál Facebook-oldalán futó livestream segítségével bárki nézhette a teljes koncerteket, az M2 Petőfi TV ezúttal is 90 perces show-t épített a versenyprogramok közé.

Idén volt egy kis változás a szavazás menetében: csak Nagy-Szín-Pad! CREW tagok (Áron András "Apey", Boros Csaba, Lábas Viki, Lobenwein Norbert, Marsalkó Dávid, Medvegy Anikó, Muraközi Péter, Patkó Béla Kiki, Takács Ákos és Tiszttartó Titusz) szöveges véleménye volt publikus, hogy a többiek által adott pontszámok és a részeredmények senkit se befolyásoljanak.

Useme Nagy-Szín-pad! 2019 Forrás: Nagy-Szín-Pad!

A döntőbe a Follow the Flow, a The Bluebay Foxes, valamint a Useme jutottak, közülük az elődöntő végeztével újraindított közönségszavazás eredményét pedig élő adásban, az M2 Petőfi TV-n jelentették be. A közönség végül a USEME-nak hozta meg a győzelmet, így

ők azok, akik bemutatkozhatnak a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a STRAND Fesztivál és a Campus fesztivál nagyszínpadán,

meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es show-műsorába, amelynek idén is a STRAND Fesztivál ad majd otthont, valamint saját, dedikált estét kap az Akvárium Klubban. Emellett minden döntős zenekar 1-1 millió forintos videóklip támogatást kap, és a The Bluebay Foxes vendégzenekari meghívást kap a Budapest Parkba, illetve felléphet a Eurosonic Festivalon. Az egyik elődöntős, az USNK pedig annyira tetszett a zsűrinek, hogy különdíjban részesültek, saját, dedikált estét kaptak az Akvárium Klubban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!