Amikor a színésznő felülírja az írót
Sulyok Mária Raisza Pavlova szerepében művészi pályájának egyik legragyogóbb alakításához érkezett el. Játékával, bensőséges átélésével maradéktalanul személyesíti meg az Osztrovszkij megrajzolta figurát"
- részlet a Magyar Nemzet 1957 szeptemberében megjelent kritikájából, az Erdő című darab kapcsán.
Sulyok Mária 1957-ben megkapja a Kossuth-díjat. Legközelebb 1959-ben jut fajsúlyos szerepekhez.
Pavel Kohut Ilyen nagy szerelem című művében az Édesanyát játssza. A cseh író művének bemutatása hosszú tanulmányokra serkenti a kritikusokat, akik általában az előadás egészét dicsérik.
Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját Kazán István rendezi, Sulyok Mária játssza a címszerepet. A korabeli Népszava:
Claire Zachanassiant Sulyok Mária alakítja. Claire Zachanassian jelkép is, ember is. Bálvány és szörnyeteg, megtestesítője az elembertelenedett pénznek, a pénz hatalmának, de ugyanakkor szenvedő emberroncs is, maga is áldozata annak a társadalomnak, amelynek később klasszikusan tökéletes kifejezője. Ezt a sokszínű, bonyolult figurát Sulyok Mária minden külsőségtől mentes, lenyűgöző művészi erővel kelti életre.
Sulyok Máriát még a próbaidőszakban kérdezi az Élet és Irodalom újságírója: miként talált utakat a szerep felépítéséhez. Sulyok Mária azt feleli:
Megértettem az írót, „őt" akarom eljátszani.
Válasza szinkronban van hangoztatott színész módszerével. De a színészi alkotás módszerei mégsem kottázhatóak.
Ha a színészben több a tartalom, mint a műben, akkor a hiányérzet mellékhatásaként csak felülírja a szerzőt.
Az ötvenkilences évad harmadik fontos bemutatója Delaney Egy csepp méz című darabja, amelyben Sulyok Mária Helént alakítja. A Népszabadságban jelenik meg Kemény György recenziója:
Sulyok Mária munkája jellemző példa, hogy a színház, a színjátszás milyen összetett. Alakítása ugyanis sokkal árnyaltabb, mélyebb, mint a megírt figura, mert a szerző elképzeléséhez hozzáadta a maga sajátos tehetségét. A szerep kontúrjai megtalálhatóak a drámában is, de sokszínűségét, bonyolultságát a színésznő teremtette meg.
A legjobbak egyike
Sulyok Mária a következő hét évadában olyan jelentős feladatokat kap, mint Eduardo de Filippo Filumena házassága című darabjának Filumenája.
A szerep találkozott Sulyok Mária igaz emberformáló, nagyszerű komédiázó kedvével, így az előadás - az ő jóvoltából - több lett, mint ami a darabból következne.
– írják a Film Színház Muzsika 1961. decemberi számában.
/Közbevetőleg: a Néphadsereg Színháza abban az évben visszakapja eredeti nevét, Vígszínházként működik tovább, felügyelete visszakerül a hadügyi tárcától a kulturális minisztériumhoz. Sz.Á./
Sulyok Mária 1963-ban „újszerű" dajkát alakít a Rómeó és Júliában.
Több kritika is felhívja a figyelmet a színésznő „erős egyéniségű dajkájára", aki „drámai centrumként működik" több, megrázó erejű jelenetben.
1965-ben Bulla Emmával játsszák el Ibsen John Gabriel Borkman című darabjának főszerepeit. Sulyok Gunhiltát alakítja – a kritikák szuperlatívuszokkal említik játékát.
1965-ben Várkonyi Zoltán Jókai regényéből készült filmjében, A kőszívű ember fiaiban Sulyok Mária rendkívüli erővel formálja meg Baradlayné figuráját. (Miközben nyilatkozza: nem szeret filmezni, de ha hívják, illik elvállalni.)
Már egy ország ismeri, a közvélekedés szerint Sulyok Mária az ország egyik legjobb színésznője.
Ám még hátravannak a szerepek, amelyek után nem a legjobbak, hanem a legnagyobbak egyike lesz.
Elek Béla meghal
Sulyok Mária férje, a nála tizenhat évvel idősebb Elek Béla még a kilencszáznegyvenes évek végén veszti el földjeit, minden vagyonát. Ugyanis átkerülnek a pártállam tulajdonába.
Sulyok Mária és Elek Béla csaknem harmincéves házasságából nem születik gyermek.
Elek Béla saját forrásaitól megfosztva semmiféle állást nem keres. Sulyok Mária tartja el. A színésznő egy interjúban annyit mond erről:
Ha jó volt a gazdagsága, el kell fogadni a szegénységét is.
Sulyok Mária főiskolai növendékeinek beszél olykor a művelt, jó humorú, nyugalmas érzelmi hátteret biztosító uráról. Hétköznapi történetek piaci portyáikról, parádfürdői, ausztriai, más külhoni nyaralásaikról. Sulyok Mária nyilvánosság elől elzárt, de maghatározó civil világának szösszenetei.
Aztán Elek Béla 1965-ben meghal.
Sulyok Mária még egy 1978-as interjúban is elakad, szünetet kér, amikor férje elvesztéséről beszél. Majd azt mondja:
Mintha megérezte volna a színház a tragédiám súlyát. Elővették Euripidész Trójai nők című darabját, Sartre átdolgozásában, Illyés Gyula csodálatos átültetésében. Hekabét játszottam benne, s ez a szerep a szerelmemmé vált. Segített, hogy ki tudjam adni a fájdalmat. Játszottam háromfelé is, mindháromszor Vámos László rendezésében. A Vígszínházban óriási sikerrel, majd a Szegedi Szabadtéri Színpadon, sok ezer ember előtt. Aztán az óriási színpad után eljátszottuk a televízióban, ahol majdnem hang nélkül kell az egészet megcsinálni. Tehát óriási „átállásokra" volt szükség, úgy hallottam, hogy tűrhetően sikerült mindhárom.
Koltai Tamás írja Színházfaggató című kötetében Sulyok Mária Hekabé alakításairól:
Háromszor játszotta el a megalázott és megnyomorított, de lelkében megtörhetetlen trójai királynét. Ez a többéves szerepépítő folyamat emelte a legnagyobb színészek közé.
Kemény György a Magyar Ifjúságban fogalmaz meg ezzel összecsengő véleményt az 1966-os Vígszínházi bemutató után:
A tragédia és az előadás stílusát legméltóbban Sulyok Mária képviseli. Fájdalomtól megrázó játéka, gyásztól terhes beszédstílusa a hangadó. Alakításából úgy érezzük, hogy kiváló színésznőből nagy színésznővé válik.
Molnár Gál Péter egy írása végigelemzi Sulyok Mária három Hekabé-alakítását. A kritikus úgy véli:
Sulyok Mária különleges képessége, hogy megteremti ennek a lesújtott királynőnek mindannyiunk életére ismerősen vonatkoztatható formáit, le tudja fokozni (vagy sokkal inkább fölemelni) a királynőt egy csapásoktól gyötört parasztasszonnyá, és ennek a fejedelmi parasztasszonynak a fájdalmát és gyötrelmét életi át velünk. Mindezzel megfosztja szerepet hűvös artisztikumától – és éppen ezzel teszi művészivé -, hogy megtalálja az ókori figurában is azt, ami a miénk, ismerősünk, mai, holnapi, tegnapi: örök. Sulyok Hekabéja minden alkalommal új bátorságot merít a lesújtottságból; keményen dacol az erőszakkal, szembenéz a végzettel, és nem adja meg magát. Még amikor elhurcolják, akkor is ezt ismételgeti, szinte félőrülten: „Kötözzetek össze, kutyák,/ hurcoljatok el,/ én át nem adom/ magamat, az/ igazamat!"
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!