A Nemzeti Színház után Párizs legelegánsabb magánszínházát hódítja meg a moszkvai Vahtangov Színház
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/IVGg3luDFY1g1VgjI-ZXkjbkjqiHuaq8pkbLJwn2m5E/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlYTFiZjI3OWM3NDQyMDNhY2RkOTFiZjViNmQyZDVk.webp)
A magyar balliberális sajtó többnyire megpróbálta agyonhallgatni, hogy a Nemzeti Színház fesztiválján, a MITEM-en álló tapssal ünnepelték a Vahtangov Színházat (is). Érthető volt a vastaps, hiszen az egyik legnagyobb élő rendező, Rimas Tuminas csodálatos előadásairól volt szó (Anyegin, Ványa bácsi) és a világ egyik legjobb társulata volt a Nemzeti Színház vendége. Persze, a hallgatás sem meglepő: Vidnyánszky Attila, a Nemzeti igazgatójának színházvezetői (és rendezői) sikereiről nem túlságosan lelkesen számolnak be a balliberális médiumokban.
Mindenesetre a Le Figaro nagy terjedelemben foglalkozik a Vahtangov Színház vendégjátékával. Részletesen elmeséli a Vahtangov történetét, bemutatja a két címszereplőt is. Péntektől látható a Marigny színházban az Anyegin, majd a Ványa bácsi - összesen 12 alkalommal.
Önmagában a helyszín is sokat mondó. A Champs-Elysées környékének (és nyugodtan mondható, egész Párizsnak) a legelőkelőbb magánszínháza, több mint ezer néző fér be, és nemrégen újították fel. A Marigny-ben játszotta Alain Delon A szív hídjai vagy a Hullámvasút főszerepét, itt volt Jean-Paul Belmondo Kean és Cyrano, itt volt Isabelle Adjani Stuart Mária.