Felföldi Anikó, a szubrett - filozófiai tanulmányairól, a családjuk vagyonát elkobzó korszakról, az életéről mesél

Felföldi Anikó túlságosan szépnek és arisztokratikusnak találtatott a korszak ideáljaihoz képest, amikor a kilencszázötvenes években megpróbált bekerülni a Színművészeti Főiskola hallgatói közé. Néhány éven belül mégis egyike lett az akkor még Fővárosi Operettszínház néven működő intézmény legismertebb művészeinek. A Budapesti Operettszínházban tavaly ünnepelték nyolcvanadik születésnapját, ahol színészi diplomáját is átvehette. Időközben a musical és operett repertoár főszerepeinek sorát játszotta végig, olykor külföldi színházak előadásaiban. A Magyarok Világszövetségének kulturális nagyköveteként pedig pódiumműsorokkal utazta körbe a világot. Színházában, melynek 1966-ban lett tagja, nemrég mutatták be a Csárdáskirálynőt, amelyben Honthy Hanna egykori szerepét játssza. Az előadást a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezte. Felföldi Anikó az Origónak egyebek között azt is elmeséli, hogy miért tartotta fontosnak szubrettként az esztétika-filozófia szak elvégzését, ahogy arról is szó esik, miért lehet hasznos egy barna lánynak úgy tennie olykor, mintha lélekben ugyanolyan szőke lenne, mint a színpadon, parókában megformált figurája.

Nemesi származású üknagyapja, Benkő Kálmán 1824-ben születetett az erdélyi Csíkdelnén. Cseperedve színésznek állt Gyöngyösön. 1857-től a pesti Nemzeti Színház társulatánál működött huszonkilenc éven át, mint színművész és könyvtárnok, valamint színművek sorát jegyezte. Leánya, Benkő Jolán, az ön dédnagynénikéje, 1848-ban született, operett- és népszínműénekesként játszotta végig az országot, idővel, mint Gaál Sándor színész, színigazgató felesége. Szokta mondani: sosem akart színész lenni. Pedig mintha a genetika is afelé terelte volna.

Tényleg nem akartam színész lenni, de egy bizonyos kor után magam is azt gondolom: nem lehet véletlen, színházi őseimnek is szerepük van a dologban. A színészlélek tovább élt, osztódott. De, talán vegyük sorra az említett karaktereket.

Felföldi Anikó színésznő Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mindenképpen.

Néhány évvel ezelőtt elmentem Csíkdelnére, hogy a nevenincs iskolát elnevezzük Benkő Kálmánról. Kiderült, hogy őt ott hajdan még Beno Istvánként ismerték. Azt történt, hogy első, még társzerzőként jegyzett darabját, a „Jellasics beütése Magyarhonba" című művét aznap mutatták be Esztergomban 1848-ban, amikor az osztrák haderő megszállta a várost. Az osztrák katonák – értesülve a rebellis előadásról - a főbejáraton át behatoltak a színházba, de senkit sem találtak, mert közben a játszók és a közönség kimenekültek a hátsó művészbejárón. Kálmán üknagyapám – akkor még István – utóbb csónakot kerítve menekült a Dunán Komáromig, majd Klapka tábornok seregébe beállva a honvéd főhadnagyságig vitte. A szabadságharc bukása után változtatott nevet, hogy elkerülje a számonkérést. Okos, művelt, jó tollú ember volt. Egészen pontosan száztizennégy színdarabot írt, melyekből a Nemzeti Színház is többet bemutatott. A leghíresebb a "Mádéfalvi veszedelem". Ő a szerzője az egyik első magyar színháztörténeti munkának is, mely a „Magyar színvilág - Történeti és statisztikai almanach a színművészet köréből" címmel jelent meg 1873-ban. Kávéházi asztaltársaságánál elvárta, hogy ha valaki idegen szót mond a magyar helyett – például teátrumot, s nem színházat – az dobjon némi pénzt a társaság perselyébe. Az ott összegyűlt összeget aztán jótékony célra fordították. Benkő Kálmán derék magyar ember volt.

Jolán leánya milyen habitus?

Valójában két leánya volt. Az idősebb Rózsa is próbálkozott a színészettel, de másféle tehetségét kihasználva végül a Nemzeti Színháznak lett a főszabásza. Húga, Jolán – igazi kis töltött galamb – kiváló komika lett. Volt egy naplója, amelyet utóbb ki is adtak, mégpedig Színészvér nem válik vízzé címmel – sajnos ez ma már nem fellelhető. Családi szájhagyományok útján terjedtek a benne foglalt epizódok. Rózsa Sándorral való találkozásától kezdve sok egyéb, tanulságos, s főként azért színházi vonatkozású történetet jegyzett le. Belevaló asszonyka volt.

Utódaik mennyire emlékeztettek a színházi felmenőkre? Ön az egyetlen, akinél kiütközött az artisztikus belevalóság?

Benkő Kálmán testvérének, Albertnek Ausztriában élnek a leszármazottai. Egyikük, Benkő István – bécsi illetőségű – unokaöcsém dzsessz gitáros, és milyen érdekes, hogy az ő stúdiójában készültek Szulák Andi lemezei. István unokaöcsém húga, Benkő Anikó néven pedig színházában, a bécsi Theater An der Wienben azokat a szerepeket játszotta, amelyeket én itt Budapesten, de mindez csak később derült ki. Egyébként a színészi késztetés egy időre elszunnyadt a családban, a művészetre való hajlam inkább a zeneiségben maradt fenn. Anyai nagyapáméknál öt gyerek volt, négy fiú volt és egy lány. A fiúk vonósokon játszottak, operaénekesnek készülő édesanyám pedig cimbalmozott családi, illetve jótékonysági koncerteken. Nagyapám nagy tudású, rendkívül művelt ember volt, az Első Magyar Vámhivatal vezetője, amely intézmény ott állt a mai Képviselőház helyén. A háború és az utána következő időszak persze megtépázta a családot. De az még korábban esett meg, hogy mérnök végzettségű édesapám megkérdezte az édesanyámat: szereti-e annyira, hogy felhagyjon az énekesi tanulmányaival? Szerette, egybekeltek.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Édesapja milyen mérnök volt?

Általános, de a közelgő háború miatt idővel fegyver-, lőszer- és repülőgéptervezésre szakosodott. A budai Csörsz utcában működött egy bizonyos Lötschös nevű úriember Ferrotechnika nevű gyára, amelynek az apukám volt a főmérnöke. A háború után az egész gyárat ki akarták telepíteni Santo Domingóra, ám valaki feldobta őket, amiből aztán apukának is akadtak problémái.

Mifélék?

Nem éppen főmérnöki státuszban került be a Büntetés Végrehajtási Intézet Bernátkúti Állami Gazdaságába.

Utóbb sikerült talpra állnia?

Börtönjárt emberként már nem tudott nagy karriert építeni. A teljes vagyonelkobzás után szüleimmel és nővéremmel együtt egy kis zuglói lakásban nőttem fel. Hozzá kell tennem: nem kérdezgettem a felmenőimet életük legborzalmasabb időszakáról, mert éreztem, hogy jobb nem bolygatni a sebeket. Akkor talán nem fájnak annyira, ha nem is gyógyulhatnak be teljesen.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tudható: édesapja hatására akart mérnök lenni, de az érettségi után mégis a Színművészeti Főiskolára jelentkezett.

Tudtam, hogy a káderlapommal esélyem sincs bekerülni a Műegyetemre. Negyedikes középiskolásként erősen gondolkodtam, hogy hogyan tovább, amikor a filmgyár statisztatoborzót tartott tanintézetünkben, a Dobó Katica Közgazdasági Szakközépiskolában. Kitöltöttem a jelentkezési lapot, majd egyszer csak kaptam egy táviratot: ekkor és ekkor jelenjek meg a Lumumba utcai filmgyárban. Később négy-öt filmben is kaptam kisebb szerepeket, például a Felfelé a lejtőben, a Pesti háztetőkben. Abban a közegben tudtam meg, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol a tehetség a legfontosabb, kevésbé veszik komolyan az ember káderlapját.

Esetében ez nem jött be.

Az ön édesapja, Sztankay István szerencsésebb volt. Őt akkor vették fel harmadik kísérlete után - papi felmenői ellenére -, amikor én is próbálkoztam. Neki azt is elnézték, hogy egy évvel korábban azt mondta a bizottságnak: édesapja pásztor, s csak akkor vallotta be, hogy lelkipásztor, amikor rákérdeztek. Akkoriban még mindenkivel egyenként közölték az eredményét. Édesapja már tudta, hogy bejutott, de szolidaritásból sokáig velem maradt – mert rólam mintha elfeledkeztek volna, csak ültem ott a folyosón. Végül Simon Zsuzsa, a főiskola akkori főigazgatója odajött hozzám és közölte: jó, amit csinálok, de túl szép vagyok. Van bennem valami arisztokratikus, ami nem passzol össze az aktuális munkás-paraszt irányvonallal.

Édesapám próbálta vigasztalni?

Egy idő után – mielőtt még a direktrisz szóban elmondta volna, hogy mi a helyzet velem – ő is magamra hagyott azzal, hogy: " Fel a fejjel, még úgyis találkozunk!" Évekkel később, kollégaként találkoztunk. Én a sikertelen főiskolai felvételi után táviratban értesültem róla: a Nemzeti Színházban kezdhetek színészi stúdiumba. Mindenkinek megadták ezt a lehetőséget, aki eljutott a főiskolai felvételi harmadik fordulójáig.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A képzés a Nemzeti Stúdiójának, vagyis saját jogú akadémiájának volt az elődje?

Gyakornoki képzésnek hívták. Ahogy a későbbi akadémisták, úgy annak résztvevői is sok előadásba bekerültek. Az első feladatomat 1956 nyarán kaptam a Margit-szigeten, az Ember tragédiájában. Sokszor eszembe jutott, amikor idén nyáron bemutattuk ott a Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynőt. Anno benne voltam a hajdani Tisztújításban is, népdalt énekeltem a függöny előtti lócán Fritz Zsigával, aki később Fülöp Zsigmondként lett ismert színművész. A Vérnászban nyoszolyólány voltam. Az Apáthi Imre rendezte Osborne-darabban, A komédiásban pedig egyike voltam a négy lánynak, akik a címszereplő Major Tamás mögött alkottak „koszorút".

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!