13 éve indították el, ma már ezernél is több programot kínál

Kultúrházak éjjel-nappal
Vágólapra másolva!
Idén Erdőkertes, Gödöllő és Kecskemét lesznek az országszerte 1000-nél is több programot kínáló Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat kiemelt magyarországi helyszínei.
Vágólapra másolva!

Erdőkertes és Gödöllő mellett Kecskemét lesznek az idei Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat kiemelt magyarországi helyszínei. Azért is fontos hangsúlyozni, hogy hazai, mert idén először két szomszédos ország fővárosa, Bécs és Bukarest is csatlakozik az összesen

1000-nél is több programot kínáló programsorozathoz.

A Magyar Népművelők Egyesülete 13 évvel ezelőtt indította útjára az eseménysorozatot, amit idén február 15. és 17. között rendeznek meg. Az elmúlt években folyamatosan bővült a programkínálat, és ez így lesz idén is. Ugyanis a tavalyi 322-höz képest idén már több mint 350 település csatlakozott a programhoz. Fontos és beszédes információ még a tavalyi rendezvényről, hogy 2018-ban a különböző települések összesen 452 helyszínen kínáltak körülbelül 1300 programot, amelyeken összesen t

öbb mint 160 ezren vettek részt.

A cél idén is pontosan ugyanaz, mint 13 évvel ezelőtt: felhívni a figyelmet a közművelődési intézmények és a bennük dolgozó civil szervezetek nyitottságára, valamint a helyi közösségekben betöltött közösségépítő és fejlesztő szerepükre.

Erdőkertes

Erdőkertesen az idei Kultúrházak éjjel-nappal sorozatának szerves részeként rendezik meg a III. Erdőkertesi Mikrokontroller Napokat, ami idén a Magyarok a Holdon elnevezésű versenyt jelenti. Ebben előre elkészített, vagy a helyszínen kapott anyagokból épített, távirányítású holdjáróval lehet indulni. Fontos tudni, hogy a versenynek nincs díjazása, de

a nevezésért sem kell fizetni.

A feladat minden robot (és alkotója) esetében ugyanaz: át kell haladni vele egy kiépített alagúton. A szervezők a rendelkezésre álló forrásokból 20 járműhöz tudnak alkatrészt biztosítani. Ezek a csomagok pedig előzetes regisztrációval, a helyszínen vehetők át.

Gyerektáncosok a kultúrházak éjjel-nappal sajtótájékoztatóján Forrás: Bartos Gyula

Természetesen azok is találnak érdekes programokat a községben, akik nem robotok készítésével töltik a szabadidejüket: lesz 3D nyomtató bemutató, 3D szkennelés, lesznek filmvetítések és egy komolyabb családi versenyre is érdemes készülni. Ebben lesz puzzle-kirakás, égitest horgászat és Hold-dominó verseny is. A részvétel itt is díjtalan, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.

Gödöllő

Gödöllőn a Kultúrházak éjjel-nappalhoz kapcsolódó, legjelentősebb programok a Művészetek Háza Gödöllő befogadó színház és kulturális központban (MUZA) lesznek. Február 15-én a MUZA adott helyet a Kultúrházak éjjel-nappal országos megnyitó eseményének. A háromnapos országos eseménysorozatot Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára indította útjára. A megnyitó lezárásaként az Urban Verbunk néptáncegyüttes adott rövid gálaműsort, majd Vecsei H. Miklós, a Vígszínház színművésze és Novák Péter közösen avatták fel és adták át a legújabb POKET zsebkönyvautomatát.

Vecsei H. Miklós és Novák Péter a POKET zsebkönyvautomatánál Forrás: Bartos Gyula

A szombati programok a Gödöllő Táncszínház nyilvános próbájával kezdődnek reggel 9 órakor és egészen 13 óráig tart. Ugyancsak 9 órakor indul az Ifjúsági Rajzműhely Goschler Tamás képzőművész vezetésével. Az érdeklődők két másik nyilvános főpróbát is meglátogathatnak. A Gödöllői Szimfonikus Zenekar fél 10-kor kezd, a Cavaletta Nőikar pedig 10 órakor. Délután társastánc lesz, 15-től egészen 18 óráig, majd 19 órától a Honeybeast koncertezik a Színházteremben. A koncert már fizetős, amire 6500 forintért lehet jegyet váltani.

Vasárnap reggel 8 órától egészen 21 az Urban Verbunk, 15 óra 30-tól 19 óráig pedig a Gödöllői Városi Fúvószenekar tart nyilvános próbát. A rendezvény mindhárom napján látogathatók a Művészetek Házának időszakos kiállításai. Föld és Víz címmel Almási-Kiss Zsuzsanna és Juhász Tamás fotókiállítása, Karger Barbara kiállítása és Dr. Némethné Takács Ildikó kiállítása.

Kecskemét

A harmadik kiemelt helyszín, Kecskemét is igyekszik a lehető legtöbb programot ajánlani a rendezvény három napján. Itt is több helyszínen rengeteg programmal várják az érdeklődőket. A Hírös Agóra Kulturális Központban február 15-én lesz a CUPIDO című, szerelemről szóló táncszínházi előadás. Ugyancsak aznap, pénteken lesz St. Martin és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közös lemezbemutató koncertje, de lesz Sakk Klub, Nyugi Jóga és Szenior Örömtánc is. Február 16-á, szombaton itt lesz a Kecskeméti Ásványbörze & VortExpo Életmód Fesztivál. Aznap egész nap látogatható lesz a központban a Kecskeméti Zöldház rajzstúdió kiállítása, Deli Gábor kecskeméti festőművész kiállítása és a hónap alkotója, Petri Ildikó grafikusművész kiállítása. A Kecskeméti Napraforgó Foltvarró Klub is szombaton működik majd, ahogy a MABÉOSZ Városi Bélyeggyűjtő Kör is szombaton tart foglalkozást. A zárónapon vasárnap a Brémai muzsikusok-at a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar adja elő Balogh Sándor vezényletével. És végül örökzölt partival zárják le a három napos sorozatot.

Gyerekprogramok is lesznek bőven a pénteken indult Kultúrházak éjjel-nappal sorozatban Forrás: Bartos Gyula

A Hetényegyházi Közösségi Házban pénteken, 15-én lesz Retro Farsang, ahol a '60-as évek zenéire a '60-as évek szereléseiben illik majd táncolni. 16-án, szombaton kötetlen Társasjáték Klubot tartanak, ahol lehetőség lesz a játék mellett beszélgetni is. A szervezők nem kizárólag fiatalokat várnak a programra. Ugyanitt lesz szappanöntés is aznap. A Hírős Agóra - Ifjúsági Otthonban is lesznek programok. 16-án a Mackó Kuckó elnevezésű, bábos anyanyelvi játékkal elsősorban a családokat várják. Törékeny állatvilág címmel kerámia műhelyfoglalkozást tartanak, de lesz Állati jó tálak néven hasonló keramikus foglalkozás is.

A Hírös Agóra Kékelefánt Ifjúsági Közösségi Térben 15-én és 16-án is lesznek programok, mindkét alkalommal farsangi bál. A Hírös Agóra Otthon Mozi pedig mindhárom nap vetítésekkel várja az érdeklődőket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!