Koós János özvegye nem fért oda férje sírjához
![Koós János temetése a Farkasréti temetőben 2019 március 20-án](https://cdn.origo.hu/2023/12/ANa9NztD9HqNFs2q19Msn3Ae7qj779aZMtwVtxhj93o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5YmU1MWI5OTk4YzRlYTVhZDY5YWQ1N2ZjN2RhNThm.webp)
Szerdán temették el az egykori táncdalénekest, Koós Jánost. A szertartáson több mint ezren jelentek meg, de úgy néz ki, nem mindenki tudott eljutni, aki szeretett volna. Ugyanis Koós János özvegye, Dékány Sarolta szeretett volna másnap, csütörtökön is kimenni a Farkasréti temetőbe, hogy egyedül is el tudjon búcsúzni férjétől,
de nem fért oda a sírhoz.
„Már kora reggel kimentem a temetőbe, mert nem tudtam aludni, és szerettem volna egyedül, egymagam elbúcsúzni a férjemtől. Sajnos erre nem volt lehetőségem, mert
hajnalok hajnalán már annyian voltak a sírja körül,
hogy nem fértem oda. Gondolom, azok, akik nem tudtak eljönni a búcsúztatóra, most rótták le a kegyeletüket. Nem jártam sikerrel. Zavarni sem akartam a gyászolókat, különben is nyugalomra vágytam, inkább elmentem.” Dékány Sarolta a Borsnak azt is mondta, hogy „most itthon vagyok, bőven akad tennivalóm. Nem vagyok jól. Amióta a férjem elment, nem nyúltam a holmijához. Minden ugyanúgy áll. Őszintén szólva semmihez sincs erőm.”