A Holdfény Estek nyári koncertsorozatát idén is a Pesti Vármegyeháza díszudvarán rendezik meg július 2. és július 16. között. A rendezők közlése szerint a koncertsorozat sikerében fontos szerepe van a szabadtéri helyszínnek is, hiszen
a Pesti Vármegyeháza történelmi udvara egyfajta sziget, amely kívül hagy minden fölösleges zajt,
csak hogy csendjét betölthesse többek között Mozart, Schubert, Chopin, Schumann, Brahms, Liszt zenéjének varázslatos ereje. Az itt felcsendülő muzsika feledteti, talán egy időre elsimítja a lelki vívódásokat, és új reményt ad a holnaphoz. Egyben megajándékozhat bennünket azzal az élménnyel is, amit a koncertek alkalmával közösen tapasztalunk: az élet gyönyörű” – írják.
Július 2-án Hegedűs Endre és Katalin négykezes hangversenyét hallgathatják az érdeklődők, július 9-én a Romantikus est keretében Schnöller Szabina énekel, Fodor Tamás hegedűn, Hegedűs Endre zongorán játszik, míg július 16-án Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész estje lesz hallható A zongora bűvöletében címmel.