Janovics Jenő, egy hollywoodi filmproducer Kolozsváron

Hallott már a Szamos-parti Hollywoodról? Tudja, hogy mi köti össze Kolozsvárt és az amerikai álomgyárat? Egy magyar színész, rendező, színigazgató, de leginkább amerikai értelemben vett producer. A szegénységből jött mecénás, hollywoodi értelemben vett filmproducer, aki képes volt egész vagyonát kockáztatni a magyar színházért és filmért. Janovics Jenő élete.

Lugosi Béla és Johnny Weissmüller, a két erdélyi-bánsági neve mellett, a magyar emlékezet méltatlanul mellőzte a kolozsvári filmgyártás megteremtőjének a nevét. Kevesen tudják, hogy a kolozsvári stúdió kiemelkedő szerepet játszott a magyar filmművészet kezdetén. A némafilm korában a legnagyobb magyar sztárok álltak kamera elé Kolozsváron, és később is nagy nevek dolgoztak a helyi stúdióban.

Janovics Jenő álmodta és teremtette meg a kolozsvári filmgyártást és a mecénás is ő maga volt.

Producerként, rendezőként, színészként, forgatókönyvíróként egyaránt részt vett az alkotásban.

Ungváron született, Budapesten nevelkedett, a fővárosban járta ki iskoláit és vált színésszé.

1896-ban a kolozsvári társulathoz szerződött, kilenc év múlva már a színház igazgatójává választották.

A város és a színház későbbi sorsát figyelembe véve páratlan szerencse, hogy nem csak szakmailag, hanem emberileg is a legalkalmasabb jelölt került a direktori székbe. Túlzás nélkül állítható, hogy a kolozsvári színház legfontosabb igazgatója volt.

A mozi és a filmezés hamar megragadta Janovics szakmai és üzleti fantáziáját. A mozgókép és a színház világának összebékítésére már az 1910-es évek legelején kísérletet tett. Az ember tragédiája színpadi produkciójába vetített részleteket, szenzáció volt, amikor vetített piramisok adták az egyiptomi szín hátterét.

A kolozsvári nyári színkört (nyári színházat) is átalakította, hogy az mozifilmek vetítésére is alkalmas legyen. Az 1910-es évek első felében volt olyan időszak, amikor esténként vetítés és színházi előadás egyaránt szerepelt a műsoron. A mozi egyre kedveltebb lett, egy idő után saját helyiséget követelt magának a mozgóképszínház, mindjárt egyszerre hármat.

Az Uránia, az Apolló, és az Egyetemi mozgó legendás nevekké váltak Kolozsváron, Janovics ezeken kívül még 23 mozit működtetett Erdély szerte.

Janovics Jenő Forrás: Wikimedia

Kezdetben a filmeket csak forgalmazta, az igazi vágya azonban az volt, hogy ő maga készítse őket. Janovics 1913-ban felkereste az akkori idők legfontosabb európai filmgyárát, a francia Pathét, hogy közös produkció elkészítésére kérje fel őket. Párizsba utazott, a hóna alatt a Sárga csikó népszínmű forgatókönyvével. A Pathé habozás nélkül kötélnek állt. A francia filmgyárnak világszerte voltak kirendeltségei, örültek a tipikus magyar témának is, ami bővítette a repertoárt.

A Pathé Kolozsvárra küldött egy rendezőt, operatőrrel és kamerával. A színészeket, a kellékeket, a díszleteket pedig Janovics biztosította. A filmet, a megállapodás évében 1913-ban forgatták, a következő évben be is mutatták.

A Pathé jól bejáratott forgalmazási hálózatot működtetett, az elkészült filmet egész Európában, illetve több kontinensen is bemutatták. A Sárga csikó lett az első kolozsvári film, ezen felül pedig az első magyar film, ami nemzetközi sikert aratott. Több mint 137 kópiában forgalmazták az egész világon, állítólag még Japánba is eljutott. Sajnos a filmből csupán néhány perces részletek maradtak fenn. Ezek angolul vannak feliratozva, vagyis valószínűleg az egyik angliai kópiából maradványai lehetnek.

Az első világháború kitörése után, a cenzúra miatt nem lehetett ellenséges országok filmjeit forgalmazni Magyarországon. Ez véget vetett az együttműködésnek a Pathé fivérekkel viszont nagy lökést adott a magyar filmiparnak, így a kolozsvárinak is.

Janovics úgy döntött, hogy saját filmstúdiót hoz létre Kolozsváron. Az anyagi lehetőségei megengedték, hogy a legszükségesebb eszközöket megvásárolja, színészek és kellékek tekintetében pedig rendelkezésre állt a teljes városi színház. 1914 és 1918 között Kolozsváron közel 70 nagyjátékfilm készült.

Janovics filmstúdiója a nyári színkör udvarán volt. Egy üvegtetejű, négy oszlopos, nagyon egyszerű építmény. Szászfenesen is volt egy kúria, amelynek az udvarán forgatásokat tartottak. Szászfenest ekkoriban Mozifalvának is nevezték a kolozsváriak.

Janovics kifogástalan szakmai hírnévnek örvendett Magyarországon, a filmjeihez sikerült a legnagyobb színészeket Kolozsvárra csábítania. Kizárólag a kolozsvári stúdióban állt kamera elé Jászai Mari, és Blaha Lujza is elvállalta a Nagymama című film főszerepét, annak ellenére, hogy már korábban visszavonult a színjátszástól. A kor másik két, ma kevésbé ismert sztárja, Várkonyi Mihály és Berky Lili is szerepeltek Janovics filmekben.

Janovics nem csak a kor híres színészeit hívta a stúdiójába, rendezők közül is a legjobbakkal dolgoztatott.

Kertész Mihály három filmet forgatott Kolozsváron, mielőtt németországi és ausztriai kitérő után, Hollywoodban világhírnévre tett volna szert,

illetve Oscar-díjat kapott a Casablanca rendezéséért. Kertész mellett

Korda Sándor is forgatott Kolozsváron, aki a United Artists rendezőjeként szintén hollywoodi karriert futott be.

Korda nevéhez fűződik producerként a Dzsungel könyve és ő volt az első rendező, akit lovaggá ütöttek. Elismertségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a Brit Filmakadémia róla nevezte el az év legkiemelkedőbb filmjének járó díját.

Janovics találta ki azt is, hogy magyar irodalmi műveket vigyenek filmre. Az első ilyen produkció a Bánk bán megfilmesítése volt, amelyet Kertész Mihály rendezett. Az ötlet hamar népszerű lett az egész magyar filmszakmában.

A kolozsvári filmgyártást teljes egészében Janovics finanszírozta, szenvedély volt számára, azonban befektetésként is megállta a helyét. Janovics a háború alatt tetemes vagyonra tett szert, Kolozsvár egyik legelismertebb és legvagyonosabb polgára lett. A felívelő filmes vállalkozásának Magyarország háborús veresége vetett véget.

A világháború befejezése után nem volt többé akadálya a külföldi filmek forgalmazásának, a beáramló amerikai filmek lenyomták a hazai versenytársakat. A külföldi filmek özöne miatt megszűnt a kolozsvári filmgyártás. Pedig 1918 elején, Janovics még egy nagy stúdiót, filmgyárat álmodott, laboratoriummal, díszletekkel, drága kamerákkal.

Janovics filmvállalata, 1920-ban készítette el utolsó két filmjét. Az egyik a Két árva című film, a másik a Világrém, ami némileg kilóg Janovics filmjei sorából. Ez már Trianon után a Román Egészségügyi Minisztérium megrendelésére készült játékfilm volt, a szifilisz elleni védekezés fontosságáról világosította fel a nézőket. A filmben mikroszkopikus felvételek is láthatóak, ami akkoriban valódi technikai bravúrnak számított.

Mindössze négy film maradt fenn teljes egészében a kolozsvári magyar filmgyártás aranykorából. A veszteségnek számtalan oka van. Egyrészt a 20-as években nem úgy tekintettek egy-egy filmre, mint műértékkel bíró alkotásra. A hangosfilm megjelenése után ráadásul a némafilmek elavult technológiának számítottak, nem volt igény arra, hogy ezeket a filmeket megőrizzék. A film nyersanyaga is olyan volt, hogy újra lehetett használni, illetve az ezüstöt ki lehetett nyerni belőle. A legtöbb film azonban mégis akkor veszett el, amikor Janovics raktárában egy beázás alkalmával megáztak a kópiák is.

Sokáig mindössze két filmről lehetett tudni, amelyek fennmaradtak a kolozsvári műhelyből. A Világrém, illetve az 1917-ben forgatott, A vén bakancsos és fia, a huszár, ami szintén egy népszínműből készült.

Először Az utolsó éjszaka kópiája került elő Ausztriából, sok év hányódás után. Sok évre rá pedig a Tolonc című film tekercsét is megtalálták. Ez Amerikából került elő, angol címmel és angol inzertekkel, így valószínűleg az Egyesült Államokban is forgalmazták.

Janovics Jenő és a kolozsvári film története a román uralommal nem fejeződött be. Pedig Trianon után a magyar színjátszás helyzete finoman szólva sem volt jó. Sem állami, sem önkormányzati támogatást nem kapott a magyar színház. A Hunyadi téri épületet át kellett adni a románoknak, a magyar társulat pedig a nyári színkörbe volt kénytelen berendezkedni. A díszleteket, kellékeket, és a ruhatárat a románok elkobozták és csak bérleti díj ellenében adták kölcsön. Az nem számított, hogy annak nagy része Janovics saját tulajdona volt. Miután a színház épületét is ellopták, holott azt is saját pénzből építette, némi ruhalopásból már nem csináltak gondot.

Ebben ez időszakban Janovics a saját pénzén működtette a kolozsvári magyar színtársulatot. A filmekből származó vagyonát feláldozta, hogy életben tartsa a magyar színházat. Rengeteg vidéki fellépést is finanszírozott, amivel egy évtized után már tetemes adósságot halmozott fel.

Janovics üzletember volt, de ha a helyzet úgy hozta, teljesen más arcát mutatta.

Még a háború alatt, többször is felajánlotta a tulajdonában álló mozik egynapi jövedelmét a vöröskereszt, a hadiárvák, sebesült katonák javára. A fronton levő színészek fizetését továbbra is állta.

A román hatalom cenzúrával sújtotta a magyar társulatot. Személyesen Janovicsot is érte támadás. Ötször szólították fel, hogy tegyen hűségesküt a román hatalomra, ő ezt minden alkalommal megtagadta. Feleségét le is tartóztatták azzal a váddal, hogy Magyarországnak kémkedik.

A román kormányok hol keményebb, hol engedékenyebb hangot ütöttek meg a magyarokkal kapcsolatban. Egy enyhébb időszakban Janovics, a Román Kultuszminisztériumnak felajánlotta, hogy az ország iskolái számára készítene tudományos ismereterjesztő filmeket, híres csaták helyszínéről, hegyekről, templomokról. Ezekhez nem anyagi támogatást kért, hanem azt, hogy az állam kötelezze az iskolákat és a mozikat a film vetítésére.

Alacsony kölcsönzési díj fejében adta volna ezeket a kópiákat az intézményeknek. Emellett a Román Nemzeti Filmgyár tervét is kidolgozta. A románoknak nem volt ellenére, hogy az elismert szakember nekik dolgozzon. Ismeretterjesztő filmeket kezdett készíteni.

Amikor elkezdett a Román Kultuszminisztérium számára filmeket készíteni, Magyarországról is hasonló felkérést kapott. A Magyar Filmiroda megbízta, hogy készítsen filmeket a magyarországi iskolák számára Erdély magyar világáról, mutassa be annak magyar képét, irodalmi és nemzeti vonatkozásait. Többek között elkészült A székelyföldi képeskönyv és az Erdélyi népszokások, valamint a kalotaszegi népművészetet ismertető film.

A Magyarország számára végzett munkával a szabadságát kockáztatta.

Segítségére volt, hogy egyszerre forgatott a románoknak is a magyarok mellett, a felvételek alatt bármikor hivatkozhatott arra, hogy a munkát a román állam megbízásából végzi.

A 30-as évek második felében, Janovicsnak még nagyon jó kapcsolata volt a Magyar Filmirodával. Volt olyan kezdeményezése, hogy a Magyar Filmirodának legyen erdélyi kirendeltsége, annak az irányítását pedig bízzák rá. Ezt a tervet hiúsították meg a zsidótörvények, Janovics ugyanis zsidó származású volt. 1937-ben Kiss Ferenc, a Színművészeti Akadémia elnöke még azt írta Janovicsnak, hogy „olyan zsidó törvények nem jöhetnek, ami alól Janovics Jenő nem lehet kivétel”.

A szép szavak ellenére, a 40-es évek elejére egyre távolságtartóbbak lettek vele. A zsidótörvények Janovics lehetőségeit egyre jobban korlátozták az ekkor már újra Magyarországhoz tartozó Kolozsváron. A hagyatékának egy részét, az Erdélyi Múzeum Egyesület őrzi.

Számos fontos erdélyi intézmény adott igazolást arról, hogy Janovics milyen szolgálatot tett, hogy milyen fontos szerepe volt, az erélyi magyar színjátszás megmentésében

Ezeket az ajánlásokat összegyűjtötte és ezekkel érte el, hogy gyakorlatilag a német megszállásig nem érte bántódás. Szemléletes adalék személyisége és magyarsága megismeréséhez, hogy amikor 1923-ban a budapesti Nemzeti Színház igazgatói posztját ajánlották fel neki, ő ezt udvariasan visszautasította:

Kimondhatatlanul hálás vagyok ezért a megtiszteltetésért, de nem tudom elszakítani a kapcsokat, amelyek engem Kolozsvárhoz kötnek. Erdélyben most nehéz harcot vív fennmaradásáért a magyar színház. Úgy érzem, hogy ebben a harcban reám ott szükség van. Hagyjanak engem ott. Itt találnak sokkal méltóbbat a Nemzeti Színház vezetésére.

A magyar hatóságoktól egészen 1944 augusztusáig szóló felmentéseket kapott a zsidótörvények alkalmazása alól. 1944. április 2-án azonban a németek megszállják Kolozsvárt is. Májusban a mentesség ellenére is egy lista alapján keresni kezdték a lakásán, tudta, hogy menekülnie kell.

Azonnal Budapestre szökött, és ott bujdosott egy Edömér utcai lakásban. A nyilas terrort Budapesten vészelte át, majd a front elvonulta után visszament Kolozsvárra. Újra megkapta a magyar társulat vezetését, amelyik a visszakapott épületből újra visszakényszerült a nyári színkör épületébe.

1945 novemberében, az első évad első előadásának előkészülete alatt halt meg. 73 éves volt.