Kiss-B. Atilla: Magyar embernek el kell kezdenie Trianon kibeszélését

Szétszakítottak
Vágólapra másolva!
Bár a koronavírus közbeszólt, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójáról így is méltó módon emlékezik meg a Budapesti Operettszínház. Jeles művésze, Dolhai Attila darabja ugyanis igen rendhagyó körülmények között készül, ami értelemszerűen plusz feladatot ró a művészekre. Ezekről, a műről és a megemlékezés fontosságáról beszélt Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója a kulissza.blogstar.hu oldalnak adott interjúban.
Vágólapra másolva!

Noha a tavaly meghirdetett Trianon-pályázat végül eredménytelen lett, ám az egyik mű, Dolhai Attila darabja, mégis elkészül, igaz, a járványhelyzet miatt igen extrém körülmények között. Miben szokatlan ez az alkotói folyamat?

Szinte mindenben. Érdemes ott kezdeni, hogy Dolhai Attila is indult a meghirdetett pályázaton, de az erre a célra összeállt bizottságtól ő sem kapott bármelyik más pályázónál több pozitív visszajelzést. Ennek, azaz az elutasítás ellenére sem hagyta abba Attila és szerzőtársa, Cári Tibor az alkotói munkát, és megírták Szétszakítottak címmel művüket. Attilától tudom, hogy több verzió is készült. Kezdetben nagyszínpadra álmodták a művet, később egy kisszínházi változatra karcsúsították, végül

a megváltozott helyzethez alkalmazkodva elkészítették a „home office" adaptációt.

Dolhai Attila megkereste és felkérte kollégáit, az Operettszínház nagyszerű művészeit, és fáradhatatlan közös munkával létrehozták ezt a teljesen újszerű alkotást. Érdekes az is, hogy eddig egyben még nem láthattam, hallhattam a művet, hiszen – pont az egyedi alkotói megoldások miatt - még folyamatosan készül. Részleteket kaptam a már rögzített felvételekből, amelyek alapján bátran kijelenthetem, hogy

nagyon ígéretes produkció van készülőben.

Attila irányítja a munkát, ha lehet azt mondani, egy személyben ő a szövegkönyvíró, a rendező, a producer. Lényegében minden.

Művészeink otthonukban, vagy otthonuk közelében, saját öltözékükben adják elő, éneklik, játsszák „fel" a dalokat, duetteket, szólaltatják meg a dialógusokat - külön-külön. Az operatőri munkát a hozzátartozók szolgáltatják, és ahogy Dolhai Attila fogalmazott, a fővilágosító a Nap.

Kiss-B. Attila Forrás: Gordon Eszter

Színházban már több alkalommal is feldolgozták Trianon tragédiáját. Ez az alkotás mitől lesz más, mint a többi?

Egyfelől az az akarat, hogy

az elutasítás ellenére nem adták fel, és a történelmünk fordulópontja előtt tisztelegve létrehozták ezt a darabot.

Ha ennyi lelkesedés és alkotni akarás hajtja a szerzőket és az előadókat, akkor az Operettszínház természetesen felületet biztosít arra, hogy eljusson a nézők százezreihez is.

Mégis, egészséges nemzettudattal rendelkező magyar embernek, azt gondolom, kötelessége így száz év után elkezdeni a kibeszélést. Így gondolja Dolhai Attila is.

Dolhai Attila Forrás: Dolhai Attila Hivatalos Oldala

A darab különlegessége talán abban rejlik, hogy nem egy lamentációt indít útjára, sokkal inkább felütést ad ehhez a kibeszéléshez. Az írást – amely Dér Zoltán önéletírását vette alapul - hosszas egyeztetések, konzultációk előzték meg elhivatott és avatott történelemkutatókkal, történész-levéltárossal.

Egy háromgyerekes bánsági család életének részleteire összpontosítva világítja meg történelmünk fájdalmas részleteit, vagyis egy igazi, személyes történeten keresztül láttatja a tragikus eseményeket.

Terveznek-e még több előadást, műsort Trianon kapcsán?

Terveztünk egy nagyszabású összetartozás-gálát, amelyen szívesen láttunk volna fellépőkként az elszakított területekről meghívott művészeket is az Operettszínház művészei oldalán, előbb a Budapesti Operettszínházban, majd körbeutaztatva az elszakított területeken. A szándékról nem teszek le, csak az időzítést vagyok kénytelen rugalmasan kezelni.

Június elejére terveztem a Párizsban és Belgiumban élő Szilágyi Enikő nagyszerű szín- és előadóművész Trianon tematikájú önálló estjét bemutatni a Raktárszínházban, viszont a helyzet ezt sem teszi lehetővé, ugyanakkor - szintén home office gyártásban - az est egyes részleteit természetesen eljuttatjuk a közönségünkhöz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!