Elhalasztják az augusztus végére tervezett Apostol-koncertet
![Meződi József Laza arckép, portré kalap énekel koncert](https://cdn.origo.hu/2023/12/WesxvxT81rxYDU-Gil41oxTtyuZst7chX9jRuHay9zM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1ZTc4ZTI5NjliMzQxMDRhNjJjZTFiZGEyNTA5N2M5.webp)
Lemondták az 50 éves Apostol együttes jubileumi, augusztus 28-ára meghirdetett Aréna-koncertjét. A zenekarvezető, Németh Zoltán és az énekes, Meződi József egy, a Facebookra feltöltött videóban jelentették be, hogy nem tartják meg idén a koncertet.
A koncertet „hosszú huzavona után, keserves kínok között megszülve úgy döntöttünk, hogy áthelyezzük egy másik dátumra” – mondta Meződi József. Németh Zoltán pedig hozzátette, hogy mindezt a szervezőkkel együtt döntötték el, és elmondta azt is, hogy az elsődleges oka az áthelyezésnek az volt, hogy „kaptunk olyan információkat, hogy nagyon
sokan nem mernének eljönni erre a koncertre.
Márpedig jó lenne, ha az a 10 ezer ember, aki megvásárolta a jegyet, március 7-én, az új időpontban velünk együtt ünnepelné az Apostol együttes 50 éves évfordulóját.”
A koncert tehát 2021. március 7-én lesz változatlan helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában.