A Blikk a napokban érte el a Nemzet Színészét, akinek hangja vidám, életteli volt.
Most kifejezetten jól vagyok, gyűjtöm az erőmet, mert nagyon jó lenne újra színpadon állni,
de ez még a jövő nagy kérdése. Nagy öröm, ha jönnek látogatók, már fogadhatom pár szerettemet. Jönnek az unokák is, ami mindig nagy boldogság – mondta el Törőcsik Mari.
A cikk szerint a járvány alatt Törőcsik Mari sokszor érezte magányosnak magát: ápolóján, orvosán és gyógytornászán kívül nem érintkezhetett mással. Volt férje és máig hű barátja, Bodrogi Gyula sem látogathatta őt sokáig. A színész a lapnak most azt mondta, hogy maga a csoda, hogy Mari felépült, varázslat, hogy ilyen jó állapotban van megint.
– Tudom, hogy sokat jelentene neki, ha újra színpadra állhatna, és mindegy is milyen icipici a szerep, három szónál nem is kell több szöveg, a lényeg, hogy felmehessen a színpadra, a közönség elé állhasson.
Már a remény, hogy ez megtörténhet, nagy erőt ad neki
– tette hozzá Bodrogi.
Törőcsik Mari ápolója a lapnak azt is elmondta, hogy a rendszeres torna nagyon jót tesz az idős művésznek, emellett pedig az orvossal konzultálva elhagyták az egyik gyógyszerét, ami után az állapota rohamosan javult.