Jonas Kaufmann: Sose énekelj el semmit kétszer

Vágólapra másolva!

A Magyar Állami Operaház augusztus 20-a előestéjén tartotta a Parkfoglalót új játszóhelye, az Eiffel Műhelyház előtt. 2200 néző pillanatok előtt megvette a jegyét, hogy láthassa a helyszínt, a nagyszerű magyar operaénekeseket, és persze a világ pillanatnyilag legnagyobb aktív énekesének tartott német sztárt, Jonas Kaufmannt. Kaufmann tíz számot adott elő, a rengeteg ráadás után sem akarták a nézők elengedni. Elénekelte a Vágyom egy nő utánt is, Lehár Ferenctől. Ezt a számot egyébként már énekelte néhány éve Budapesten, az Operaházban, Marton Éva születésnapi gáláján így köszöntötte a csak Pavarotti vagy Domingo tökéletességéhez mérhető, csodálatos énekesnőt. Jonas Kaufmann-nal az Origo készített interjút.

Bojta Zita

Vágólapra másolva!

opera parkfoglaló Jonas Kaufmann

Az augusztus 19-i Parkfoglaló gála egyik, vagyis inkább legfőbb sztárja tehát Jonas Kaufmann operacsillag volt, akiről az újságok, kritikák szeretnek szuperlatívuszokban nyilatkozni. A rendkívül sokoldalú művész több műfajban és több nyelven is énekel, különleges hangjával, intelligens játékával szinte elvarázsolja a hallgatóságot, mindegy, hogy a Metropolitan nézőterén ülünk, vagy egy pokrócon az Eiffel Műhelyház melletti parkban.

- Ön négy nyelven beszél és énekel is, de ez vajon azt is jelenti, hogy négy különböző énektechnikát használ? Vagy a technika az valami más, az belül van, és voltaképpen mindegy, hogy milyen nyelven szólal meg a hang?

- Nos, az énektechnika alapjai ugyanazok, ott nem számít az ilyesmi, viszont azt gondolom, hogy éneklés szempontjából minden nyelvnek megvan a maga sajátossága. Például Wagnernél, azaz németül sokkal nehezebb igazi legatót énekelni, mint olasz vagy francia nyelven, mert a német nyelv kemény mássalhangzói inkább akadályozzák. Franciául pedig lehetetlen olyan nazálisan énekelni, ahogy beszélünk, mert akkor se a hang nem lesz szép, se a stílus nem fog stimmelni. Az olasz nyelvet viszont az Isten is éneklésre teremtette, tökéletes a hangzása, így lehet e legjobban kifejezni az érzelmeket.

- Az operához hasonlítva a dal kevésbé népszerű műfaj. Elmélyülést, türelmet kíván, nem is olyan látványos. Ön ebben a műfajban is aktív. Gondolhatunk erre egyfajta misszióként, amelyet esetleg a többi operasztár is magáévá tehetne?

- Valóban jó lenne, ha több énekes adna dalesteket is. Manapság ez a műfaj már különlegesnek számít. Számomra a dal az éneklés legklasszikusabb formája, elsősorban azért, mert összesen ketten felelünk az egész zenei eseményért, a zongorista és én. Sokkal függetlenebb lehetek a külső hatásoktól a darabválasztásnál például. Nem kell kompromisszumokat kötnöm, könnyebben találom meg magamat, mint művészt az előadásban. Másfelől, ami nehezíti a dolgot, hogy az est első pillanatától az utolsóig nekem, pontosabban nekünk kell fenntartani a drámai feszültséget, végigvinni a dramaturgiai szálat, segítség nélkül. Mind hangilag, mind előadóművészileg lényegesen nagyobb feladat egy dalest, mint egy opera. Három-négy percenként új drámai szituációba kell belehelyezkedni, más szereplőt kell megjeleníteni. A dalirodalom alaposabb felkészülést is kíván a művésztől, mint bármilyen más műfaj: több színt, több árnyalatot, több, alaposabban felépített dinamikát és nagy érzékenységet kíván a zene és a szöveg együttes feldolgozása, interpretálása. Ha viszont mindez megvan, akkor a közönség és a művész is átélheti a varázslatot.

- Ön rengeteget utazik, igazi operasztár, a világ összes nagy operaszínpadán rendszeresen fellép, a romantikus operarepertoár manapság elképzelhetetlen Ön nélkül. A sok utazás viszont rengeteg karmestert és rendezőt is jelent. Hogy tud mindegyikhez alkalmazkodni?

- Szeretem a változatosságot. Halálra unnám magam, ha mindig ugyanazokkal az emberekkel énekelném ugyanazokat a műveket. Persze, vannak olyan karmesterek, akiket imádok és csodálok, akikkel öröm együtt dolgozni, akik inspirálnak, mint például Kirill Petrenko és Antonio Pappano. És persze vannak olyanok is, akik ezért vagy azért közelebb állnak a szívemhez. De muszáj nyitottan állni az új benyomások, feladatok és változások elé. Amíg azok a darabot szolgálják, addig művészként melléjük kell állnunk és szívvel-lélekkel előadni, képviselni kell. Istennek hála, nagyon sok művésszel dolgozhattam együtt és rengeteget tanultam tőlük. Sose felejtem el például, amit Giorgio Strehler mondott Milánóban, amikor a Così fan tuttét próbáltuk: sose énekelj el semmit kétszer. Amikor nekifogsz, énekelj úgy, mintha először énekelnéd életedben.

Jonas Kaufmann és Marton Éva Forrás: Marton Zoltán

- A rengeteg utazás gyakran fárasztó lehet. Hogy tud pihenni közben?

- Szerencsés típus vagyok, könnyen ki tudok kapcsolni, csak valami olyat kell csinálnom, amit szeretek. Olvasok, filmet nézek, biciklizem – és főzök! Ez a legjobb kikapcsolódás, mert minden figyelmem a készülő finom ételre fordítom.

- Többször előfordult már, hogy pihentetnie kellett a hangszálait. Amíg nem énekelhetett, elgondolkodott esetleg azon, mit tenne, ha többé nem térhetne vissza énekesként a színpadra? Vezényelne, rendezne, vagy valami teljesen másban próbálná ki magát?

- Igen, 2016-ban is négy hónapra abba kellett hagynom az éneklést, mert az egyik hangszálamon keletkezett egy vérömleny. Ilyenkor az ember persze hajlamos a legrosszabbra is gondolni és töri a fejét, hogy mi lesz... Biztos nagyon nehezen viselném, ha soha többé nem énekelhetnék, de azért nem hiszem, hogy örök életemre depressziós lennék tőle. Sok más dolog is van. Ha például a rendezés és a vezénylés közül kellene választanom, akkor azt hiszem, a vezénylés érdekelne.