A kutatómunka másik fontos eredménye, hogy kiderült, Radics nemcsak a két közismert Taurus-kislemezzel kapott lemezlehetőséget, hanem azt megelőzően kilenc korongon gitározott. Ezek az Atlantis nevű zenekarban eltöltött évei alatt jelentek meg, az Atlantis azonban a hatvanas években kísérőzenekarként is működött, táncdalénekesnők slágerecskéiben működtek közre. Radics Béla ezekre vélhetőleg nem volt büszke, ezért aztán nem is beszélt róluk.
A könyv Radics azon korszakát eleveníti fel, amely az első gitárjának megvásárlásától az első igazán ismert, és immár általa vezetett csapat, a Sakk-Matt befutásáig tartott.
Radics Béla akkor lett országosan ismert zenész, és akkor találta meg egyebek mellett a Creamnek és Jimi Hendrixnek köszönhetően azt a hangot, amelyre aztán a későbbi teljes munkásságát építette.
Bár az egyik legtehetségesebb magyar gitáros pályája harminchat éves korában bekövetkezett halála miatt fájdalmas torzó maradt, a vele egykor együtt játszó zenészek többsége később mind közismert és elismert zenész lett.
A könyvbemutatón is felvetődött annak a kérdése, hogy Radicsot miért mellőzte látványosan az akkori hatalom. Ennek megoldását Bálint Csaba részben abban látta, hogy a zenész vállaltan, sőt, büszkén hirdette antikommunista szemléletét, előfordult olyan is, hogy a színpadról kommunistázott egy-egy öblöset, mindezt pedig egy olyan korban tette, amikor a hasonló kijelentésekért még súlyos büntetés, akár akasztófa járt. A szerző szerint ez okozta azt is, hogy Radics Béla zenekaraiban nagy volt a rotáció, társainak nem volt türelmük kivárni a valódi befutás, a lemezszerződés időszakát, inkább igazoltak át olyan formációkba, amelyeket hagyott kibontakozni az akkori hatalom. Az eseményen ott volt Radics legendás Gibson gitárja is, illetve Kosik Kristóf ügyvéd, zenész is, aki felkutatta a sokáig elveszettnek hitt hangszert, és aki társaival együtt az est hátralévő részében Radics Béla szerzeményeit adta elő.