Akit szovjet katonák vallattak, a kommunisták a színházából is kitiltották és élete utolsó 11 évében betegágyában feküdt

Sztárfotó 1946-ból

Mezei Mária egyike volt a honi színháztörténet legnagyobb drámai színésznőinek. Ám ritkán kapott drámai szerepet. Pedig eredeti egyénisége, személyiségének lírai és drámai vonásai, a színészi átlagot meghaladó műveltsége is predesztinálta erre a szerepkörre. Amikor tehette, bizonyította: képes az összetettebb hősnőket is olyan árnyaltan, emberi mélységeiket feltárva megformálni, ahogy a franciás kokottok, vampok sorát. Mely utóbbiakhoz olykor maga adott plusztartalmakat, ha a darab szerzője elmulasztotta alaposabban kidolgozni az adott karaktert. A színésznő helyzetét az is megnehezítette, hogy a háborút megelőző években „baloldali zsidóbarátnak" bélyegezte a sajtó fasizálódó része, a kommunisták hatalomra jutását követően pedig azt vetették a szemére, hogy „klerikális, reakciós". Ahogy az is tény: nem tartotta a száját, ha igazságtalannak vélt egy helyzetet; illetve akár a próba közben is hátat fordított a társulatnak, ha úgy érezte, rossz irányba halad a munka. Pályafutása nehézségei ellenére a színpadon töltött utolsó éveiben - már a Nemzeti Színház vezető művészeként -, főként olyan darabokban játszott, amilyenekben mindig is játszania kellett volna.

„Ilyen a mi vérünk"

Dr. Mezei Pál köz- és váltóügyvéd leülteti maga mellé leányát, a kamaszéveibe ért Máriát. Azt mondja neki:

Nézd, milyen sovány vagyok! Tudod, milyen voltam mint gyerek? Pufók, dundi. Ilyen a mi vérünk. Egyél, igyál, ne kínozd magad, mire felnősz, sovány leszel.

Mária nem hisz az apjának.

Továbbra is hatkor kel, másfél órát tornázik, másfél órát sétál. Eszik egy almát, körbefutja Szegedet. Megy az iskolába, hazatérve eszik még egy almát, elkészíti a leckét, éhesen fekszik az ágyba. Arról álmodik, hogy sápadt és finom leány, karjai soványak, indul a színpad felé, s mikor belép, még szava, rezdülése sincs, de úgy is vastaps köszönti.

Kislánykorában Forrás: Barabás Tamás - Mezei Mária könyv

A bakfis azonban hamarosan kegyetlenül megéhezik.

Néhány évig marad a túlsúly, hatvanöt kilós. Bája azonban úgy is tagadhatatlan. A felesleget majd sors küldte betegség fogja lefejteni róla, s válik szépséggé a bája.
Nem lesz könnyű menet, de ami születése óta történt, az sem volt egyszerű.
Mezei Mária 1909. október 16-án látta meg a napvilágot Kecskeméten a Halasi Kis utca 62. szám alatt. Édesapja felmenői szegényparasztok voltak, nagyapja napszámba járt. Édesanyja, Igó Mária egy éppen hogy boldoguló szabómester lánya. Pali tizenhat volt, Mari csupán tizennégy, amikor egymásba szerettek. Össze is házasodtak hamarosan, pedig akkor még nemigen volt mire.
Mezei Pál korán elvesztette édesapját. Édesanyja mosást vállalt, egyetemista fia pedig a mosott ruhákat hordta a megrendelőknek. Úgy végezte el a jogi egyetemet, úgy jutott túl a bojtáréveken is, majd lett állása Kecskeméten. Akkor, huszonnyolc évesen döntötték el huszonhat éves feleségével: már vállalhatnak gyermeket is, szeretni régen szerettek volna.

Igó Mária nem sokkal Mária lányuk születése után halt bele a gyermekágyi lázba.

Mezei Pál a csecsemőt menhelyre adta, magával végezni akart. De nem tudott szabadulni a képtől: egyszülött gyermeke menhelyi „ketrecben", pattogzó zománcú rácsos ágyban.
Mezei Pál élet és halál dolgain hezitált, amikor hírét vette: meghalt egy jó embernek ismert kecskeméti tanár, s maradt utána a finom és kedves özvegy a kisleányukkal. Az asszony sosem beszélt kimérten Mezei Pállal, amikor vitte vissza hozzájuk a tiszta ruhát, még joghallgató korában.
Mezei Pál tudta, hogy a nála hat évvel fiatalabb özvegy felmenői közt még nemesi rangút is találni, ami jobb pedigré, mint a magáé.
De azt gondolta: próba szerencse.

Letett a halálról, ment vizitálni.

Családi viszonyok, iskolai pillanatok

Mezei Máriának apja új házassága révén – nem mutatott ajtót az özvegy Mezei Pálnak - tizenegy hónapos korában lesz egy tízéves nővére.

Majd néhány nappal az esküvő után csaknem odavész az egész család, amikor a kecskeméti földrengés során rájuk omlik a ház.

Csoda: mindnyájan sértetlenül kerülnek elő a romok alól. Nem sokkal később, az új asszony magas rangú rokonai közbenjárására Mezei Pált Székelyudvarhelyen nevezik ki közjegyzőnek. Az alföldi férfi azonban nem érzi jól magát a hegyek és völgyek között. Szegeden találnak új otthonra, ahol Mezei Pál ügyvédi irodát nyit.
A cseperedő Mezei Mária édesapja feleségét anyjaként szereti.
Ám egy alkalommal egyik rokonával ellátogat Kecskemétre, ahol a rokon megmutatja neki az édesanyja sírját. Az addig édesanyjaként szeretett másik asszonyt attól kezdve mostohájának tekinti. Mostohája leányát – féltestvérét – ellenben anyjaként kezdi szeretni. Ki tudja, honnan eredő szerepjáték.
Mostohája természetét dicséri, hogy kedves marad a tőle váratlanul távolságot tartó kislánnyal. Nővére mellett szól, hogy nincs ellenére a bensőségesebb kapcsolat a minden titkát neki feltáró, anyai gyöngédséget tőle váró Máriával.

Az óvodásként is dundi Mária gyakran játszik kisebb jelenetekben már a kisdedóvóban, például nyulat és szitakötőt alakítva.

Növendék a Rózsahegyi-színiiskolában Forrás: Barabás Tamás - Mezei Mária könyv

Erős a fantáziája. Néhány óvodáskorú barátnőjével saját nyelvet is fabrikálnak, az abból semmit nem értő szülők bámulatára. Mezei Mária az óvodában éli meg az első szerelmet is. Kálmán Józsi a választottja, mindig vele lenne, ám a kisfiú hűvös és fölényes.
Mária a házuk udvarán is rendez színielőadásokat, azok történeteit maga találja ki.

Nemcsak nyuszi meg szitakötő van bennük, hanem gésák és huszárkapitányok is.

Hasonló ritmusban, színekkel telnek el az elemi iskolás évek is. Mezei Mária családjának tiszteletre méltó könyvtára van, s mostohája szívesen olvas fel nem feltétlenül óvodásoknak, kisiskolásoknak szánt, de általuk felfogható, különös történeteket. Amikor Mária már maga választ olvasnivalót, csak tanácsot kap, tiltani nem tiltják soha a jó szerzők – másféle nem akad otthon – műveitől.
Mezei Mária a középiskolát a szegedi Árpád-házi Szent Erzsébet leánygimnáziumban végzi. Jeles tanuló, eszének és apja akaratának köszönhetően. A jogász leányát is jogi pályára szánja.
Mezei Mária gyakran énekel és szaval az iskolai ünnepélyeken.

Előadói képességeinek hamar respektje lesz a diákok és a tanárok között.

Harmadikos, amikor egy ünnepségen – maga is fellépője - döbbenten hallgatja egy elsőéves kislány versmondását. Az ünnepély után megszólítja a lányt, nevét kérdi.

Muráti Lili,

feleli az elsős.

Tehetséges vagy,

mondja neki Mária. Lili felszegi a fejét:

Tudom.

Majd kérdi a harmadikos nevét.

Mezei Mária,

feleli Mária.

Tehetséges vagy,

mondja Lili.

Tudom,

feleli Mária. Hozzáteszi:

Színésznő leszek.

„Én is",

bólint rá Lili.

Pózok

Mezei Mária gimnazistaként, nem sokkal kudarcba fúlt fogyókúrája után ismerkedik meg a katonaiskolás Lacival. Csókig jutnak, levelezéseikben tovább. A katonaiskola elöljárói egy alkalommal lecsapnak levélváltásukra. Lacit kicsapják, az esetről dr. Mezei Pált is értesítik.

A már köztiszteletben álló ügyvéd büntetésként nullás géppel nyírja kopaszra leánya fejét.

Mária másnap úgy megy iskolába, mintha mi sem történt volna. Társai sem kommentálják a látványt. Máriának mind nagyobb respektje van, nyilvánvaló, hogy színész lesz, alig tanul, mégis jelese van; az unalmasabb órákon kortárs és szépirodalmat olvas – nem is nagyon a pad alatt. Még tanár is van, aki csak annyit mond ilyenkor:

Mezei Mária ma hiányzik közülünk.

Szóval, ha kopasz, hát, kopasz.

Belvárosi színház, 1938 Forrás: Barabás Tamás - Mezei Mária könyv

A lányát megkopasztó édesapa a leány szerelmi skandaluma után sem meri Máriát otthon hagyni, amikor színház az esti program. Egyszer próbálták távol tartani egy pikánsabb darab megtekintésétől:

irdatlan patália lett belőle, sírógörcs, tört poharak, ájulás.

Aznap inkább a szülők maradtak otthon.
Mária akkor is velük van, amikor az ifjú Darvas Lili lép fel szegedi vendégjátékán a Frou-Frou című darabban. Függöny után Mária a portást kijátszva – hatodik érzéktől vezérelve - egyenesen Darvas Lili öltözőjéhez rohan, felrántja az ajtót, néhány másodpercig tátott szájjal nézi a testközelbe került – a meglepetéstől lebénult - színésznőt, majd elszalad.
Akkoriban történik, hogy ismeretségük okán a névrokon Mezey Ödön bekvártélyozta magát néhány hétre a szegedi Mezei családhoz. Mezey Ödön székelyföldi, tervezője, működtetője a parajdi Székely Kerámiagyárnak, s maga is zseniális keramikus. Máriát lenyűgözik a náluk készült alkotásai, a férfi különös kisugárzása. Mezey Ödön is megkedveli az unikális kislányt.

Becenevet is ad neki: Póz.

Az érettségi közeledtével, dr. Mezei Pál meghallgatást intéz – neje kapcsolatait működtetve - leányának a budapesti Nemzeti Színház igazgatójánál, Hevesi Sándornál. Az ügyvéd bízik benne, hogy talán annak bírálata majd észre téríti gyermekét, s elveszi kedvét a színi pályától.
Mezei Mária Ady Endre Dalok a labdatérről című versét szavalja. Hevesi Sándor annyit mond:

Hát, igen. Mindenesetre le kell fogyni legalább öt-hat kilót. És jövő ősszel jöjjön fel az Akadémiára. Majd meglátjuk."

Mezei Mária érettségi után beiratkozik a Szegedi Egyetem bölcsészeti fakultációjára.

De előtte még, apja akaratának engedve, férjhez megy.

Túlsúlytól szabadulva

Mezei Mária az utolsó gimnáziumi éve előtt megismerkedett Paulovits Tibor joghallgatóval egy majálison. Mezei Mária – elsősorban a fiú majálison előadott zongorajátékától elbódulva - végzetesen beleszeretett.
A szerelem nem csitult. Mezei Mária édesapja csak úgy tudja elfogadni a helyzetet, ha a fiatalok szerelme és az azzal járó egyebek a házasság jogi keretei között ismétlődnek tovább. A fiatalok nem bánják.
Egyetemi tanulmányai első szakaszában Mezei Mária hónapos szobákban lakik a férjével. Szabad óráikban gobelint hímez, miközben az ifjú férj Dosztojevszkijt, Tolsztojt, Zolát, s más klasszikusokat olvas fel. Máskor Mezei Mária olvas fel klasszikusokat, de Paulovits Tibor csak hallgatja, nem hímez gobelint. Ellenben gyakran ül oda a zongorához felolvasás után, és játszik: Beethovent, Bachot, Grieget, Chopint.
Mezei Mária eleinte bódultan hallgatja. Aztán mind figyelmesebben, s közben ráncok futnak át a homlokán.

Majd bevallja önmagának: középszerű a játék.

Civilben, 1940 Forrás: Barabás Tamás - Mezei Mária könyv

Harmadik szemeszterüket töltik az egyetemen, amikor egy nap bálba mennek. Mezei Mária inkább az édesapjával ropja a csárdást, majd egy ismeretlen, fekete férfi is felkéri. Férje egy sarokban feszeng.
Mezei Mária nem sokkal később rosszul lesz, eszméletét veszti, mentő viszi a kórházba. Mikor a műtét után magához tér, a bálban megismert fekete férfi áll az ágya mellett. Kiderül, ő az operáló orvos. Beszélgetnek, csók lesz belőle.
Aznap délután édesapja látogatja meg a klinikán Mezei Máriát.

A lány közli az apjával: elválik, Pestre megy és színésznő lesz. Apja rábólint.

Mezei Mária különköltözik férjétől, elindítja a válási procedúrát. Mindeközben, napok alatt apró, vörös, duzzadt foltok lepik el az arcát. Szülei házában zárkózik be egy szobába, a nap nagy részében sír vagy átkozódik. Amikor apja orvosokhoz viszi – egyiktől a másikig - arcát kendővel takarja. A kúrák, szerek nem hoznak javulást. Aztán jelentkezik egy orvos, aki hallott a gondokról. Ajánlja: pár alkalommal beadna egy injekciót a lánynak. Úgy lesz. A foltok egy hét alatt nyomtalanul tűnnek el.

Mezei Mária áll a tükör előtt. Sápadt, szeme karikás, karjai vékonyak.

Finom mosollyal súgja képmásának:

Negyvenhat kiló.

Mezei Mária elégedett.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!