Másfél évszázaddal ezelőtt született, és 1956 májusában halt meg a jelenben iskolateremtőként tekintett, a szuverén magyar magánjog megalapozásának heroikus munkáját elvégző jogászprofesszor, Szladits Károly. Emlékezetére most szobrot avattak szülővárosában, Dunaszerdahely Város önkormányzata, a magyarországi Igazságügyi Minisztérium és mások együttműködésével, szervezetek és magánszemélyek adományainak segítségével. Az egész alakos köztéri alkotás Lebó Ferenc, Munkácsy-díjas szobrászművész lenyűgöző alkotása, mely nem pusztán a nagy jogtudós előtt tiszteleg.
Hanem tisztelgésre hívja a város lakosait, a jelen és a jövő jogászait, tágabban pedig mindenkit, aki a saját méltóságának tudatában tekint vissza a múlt számos kiemelkedő alakjának egyikére, aki nélkül a mai magyar jog – jogászképzéstől a szakmai identitásig – bizonyosan nem lenne az, ami. Az Origo munkatársa végigkísérte az ünnepélyes avatás pillanatait, részt vett a jogtudós munkásságát méltató konferencián. Ezek végén Szladits Károly alakja a róla beszélők szavain keresztül egyszerre rajzolódott ki mentorként, tanárként, viszonyítási pontként – és a legkevésbé sem a jog „száraz" nyelvén beszélő, lexikonok fölé hajoló alakként, noha halhatatlanságát részben épp grandiózus életművének köszönheti.
Az ünnepségen jelen volt Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetasszonya, Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete, valamint Dr. Handó Tünde és Dr. Juhász Imre alkotmánybírók is.
"A Szladits Károly személyéről szóló alkalom olyan ünnep, ami összehozza a jogásztársadalom jelentős részét, de alkalom arra is, hogy hallgatók, tanárok, barátok, ismerősök találkozzanak" – mondta Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere köszöntőjében, ám korábban azt is megosztotta a hallgatósággal: ezidáig a város lakosainak jelentős része még csak nem is hallott Szladits Károlyról. Erre persze megvan a magyarázat, ahogy az később, a jogtudós munkásságáról szóló konferencia szünetében kiderült: a polgármester szerint Dunaszerdahely híres személyei között Vámbéry Ármin áll az első helyen, aki bár nem ott született, magát dunaszerdahelyinek vallotta.
Ám a városnak fontos a lokálpatriotizmus erősítése, a magyar identitás erősítése"
- mondta beszédében Dr. Hájos Zoltán. Azzal, hogy a város eddig kevésbé ismert szülötte – a közelmúltban utcát már neveztek el róla – köztéri szobrot kap, alakja és emlékezete hozzájárul ezek szilárdulásához. Ez a mozzanat pedig nem pusztán a jogászokat, a jelen jogásztanítványait szólítja meg, hanem másokat is.
„Minek kiírni a keresztnevet? Mindenki tudja, mi következik utána" – Mikszáth Kálmán szavait kölcsönözte ünnepi beszédének elején Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere. „Minden jogásznemzedék tudja, kiről van szó", utalt az általa többször „Nagy Szladitsként" említett professzorra, arra, hogy
életműve nem pusztán példaadó, iskolát elindító, hanem generációkat is összekötő volt.
A miniszter Szladits munkásságát méltatva a magánjog hazai atyját
minden idők egyik legnagyobb, nemzetközi hírű magyar magánjogászaként, professzorként, kodifikátorként, folyóirat-szerkesztőként és nemzetközi döntőbíróságok tagjaként
mutatja be, olyan alkotóként, akinek munkája jóval túlmutat a Felvidék illetve Magyarország határain, és a XX. század olykor zűrzavaros időszakain.
Ő a klasszikus magánjog tulajdont és családot védő és előtérbe helyező gondolatvilágát tartotta sajátjának, de korántsem volt maradi. Haladó volt a konzervatívok, és konzervatív a haladók között"
- mondta Varga Judit, aki felidézte: Szladits hatása az 1959. évi első magyar magánjogi kodifikációban is megjelent. Történelmi paradoxoként - hívta fel a figyelmet Varga Judit - egy olyan rendszerben, ami a magánjogot nem ismerte el.
Eddigre világossá válhatott minden jelenlévőnek – függetlenül attól, ő maga jogász-e –, hogy a XX. századi magyar polgárjogi kodifikációt elvégző Szladits gazdag életművével
ma is élő és ható alkotást hagyott a jelenre és a jövőre. Inspirációért, ötletért nehezebb ügyeknél ma is fordulnak műveihez bírók, ügyvédek is.
Varga Judit köszöntője alapján azonban más is tapinthatóvá vált: az, hogy Szladits alakja nem pusztán szakmailag megkerülhetetlen a jelen jogásznemzedékei számára, hanem referenciaként is. Tanárként, patrónusként, alázattal hivatását művelő példaképként.
Eszmeisége a jog előtti egyenlőségre, ennek kiteljesedésére épült.
A jogtudósok közül elsőként Kossuth-díjjal jutalmazott Szladitsban mindig ott munkált a vágy arra, hogy a jogot végső soron az ember szolgálatába állítsa. „Kódexunknek nem lehet nemesebb feladata, minthogy oly keretet szabjon bírói gyakorlatunknak, amely szabályozza ugyan, de nem akadályozza az abban lüktető élet friss érverését" – idézte mély humánumról tanúskodó szavait Varga Judit miniszter. Ebben az összefüggésben, e gondolatok, valamint frissen avatott szobra alapján Szladits Károly nem a jog elvont mezőjén járt, a kívülállók számára olykor nehézkesen követhető nyelvezettel, hanem végső soron magáért az emberért.
Nézze meg az ünnepélyes átadáson készített felvételeinkből készített összeállítást az alábbi galériában!
Hogyan lehetséges az, hogy Szladitsot mind a városban, mind a mai Szlovákia területén kevésbé ismerik?
Az élet minden területén fontos, hogy az emlékezés pontjait meg tudjuk teremteni"
– erről beszélt e kérdés kapcsán Varga Judit a szobor felavatása és koszorúzása után, vendégek és újságírók között. A most átadott műalkotás pedig ezt a funkciót ellátva tudja betölteni a közösségformálás és a közösségmegtartás fontos feladatát.
A közösségteremtő erő fontosságáról beszélt Dr. Sándor István, egyetemi tanár, az MTA doktora is az Üzleti és Tájékoztató Központban az ünnepség után megtartott tudományos konferencián, ünnepi ülésen. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar docense az Emlékbizottság vezetői teendőit is ellátja.
Az 1871-ben született Szladits Károly munkásságáról szól az ebben a cikkben található összefoglaló egy dunaszerdahelyi helytörténész összeállításában.
Felkérésére három kiemelkedő szakmai háttérrel bíró előadó méltatta Szladits Károly munkásságát, erősítve és árnyalva az ünnepségen felrajzolt képet a tudósról és az emberről egyaránt: Dr. Hamza Gábor, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az MTA IX. Osztályának elnökhelyettese; Dr. Vékás Lajos, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, korábbi alelnöke; Dr. Mészáros Lajos, nyugalmazott alkotmánybíró, a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsának tagja.
Ritka és nagyszerű pillanatokat rejtett mindhárom előadás:
úgy szóltak a jelenlévőkhöz jogtörténeti kérdésekről, Szladits munkásságáról a professzorok, hogy azt bárki követni, érteni, sőt, megérteni, jelentőségét átlátni tudta.
Bárki, aki akár dunaszerdahelyiként, akár felvidékiként, kárpát-medencei vagy máshol élő magyarként, adózni kíván – hacsak egy erre szentelt ünnepi napon is – egy rendkívüli szellemi teljesítménynek a múltból.
S bárki, aki ennek során bepillantást nyerhetett abba, hogy a jog gyakran nyikorgósnak és nehéznek vélt területén, jogtanárok és gyakorló jogászok között, az emlékezés egyáltalán nem a múlt iránti kegygyakorlásról szól. Hanem annál egy sokkal elevenebb dologról: az emlékezés gesztusával egy mester, egy tanító munkásságának és személyének élővé és hatóvá emeléséről a jelen jogász és nem jogász nemzedékei, és ezáltal a jövő számára. Bárkinek, aki az ebben rejlő üzeneteket, példa- és mintaadásokat, érteni tudja, érteni kívánja.