A nagy magyar színész nehéz élete - túlságosan okos volt, ezért színházvezetője is üldözte

Kálmán György színművész, 1986 környékén

Sinkovits Imre fogalmazta meg Kálmán György személyisége, színészi habitusa kapcsán: „Tudatos, pontos, szabályozott életet élt, egyéni módon. Olyannyira, hogy némelyek különcnek tartották. Talán az is volt. De kihez képest? Nincs szörnyűbb, mint az egyenarcúság, az egyenruha-lélek!" Halála után írták a Magyar Nemzet nekrológjában: „Meghalt a magyar színművészet egyetemi tanára. Professzor, doktor Kálmán György; akadémián, főiskolán, universitason soha nem tanított, rendezésre nem kérték fel, színigazgatásra sem, nem is vállalta volna, ő színész volt, nagybetűvel Színész". Kálmán György mondta hivatása kapcsán: „Az írott anyagon belül maradva, az emberi viszonyokban kell mélyre ásni." Kálmán György a hivatását elsősorban szakmának tartotta, úgy vélte, csak nagy ritkán áll össze egy-két előadás oly módon, amely súrolja a művészet határát. Kálmán György különleges karakter, egyedi személyiség volt, egyben a honi színháztörténet egyik legnagyobb és legerősebb hatású művésze.

Balett

Kálmán György tíz éve van a pályán, amikor 1959-ben eljátssza Biff szerepét Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában.
Willy Loman, az ügynök, Timár József, akiről már mindenki tudja: halálos betegen alakítja szerepét estéről estére – amely szerepformálás minőségét tekintve is színháztörténeti alakítás.

A harmincnégy éves Kálmán György minden este beleborzong a gondolatba: részese lehet a különleges produkciónak.

Budapest, 1959. december 4. Somogyi Erzsi Linda, Kállai Ferenc Happy, Kálmán György (fekszik) Biff és Balázs Samu (j) Ben szerepében játszik Arthur Miller: Az ügynök halála című drámájának előadásán a Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Keleti Éva

Évtizedekkel később beszéli el egy interjúban:

Az első pillanattól kétséget kizáróan tudtam, valami egyedinek, megismételhetetlennek vagyok a részese. És volt egyetlen este. Talán néhány órára jobban érezte magát, egyszer csak nem fájt semmije, mi, a két fiú /Kállai Ferenc - Happy. Sz.Á./ ültünk a lábánál, és Timár váratlanul rátette a kezét a fejemre. Hát meg kell őszintén mondanom, Isten ne verjen a számra, az édesapámtól nem kaptam ennyi melegséget. Ma sem tudom, csak hiszem, hogy ez a nagyon komor, nagyon a halálba készülő ember így köszönt el.

Egy másik interjúban Kálmán György hivatása értelméről beszél:

Ha ennek a pályának nem meghatározója, hogy az embereket boldoggá tegye, akkor annak, amit csinálunk ebben a technokrata, érzelmileg elsivárosodott korban, a huszadik század második felében, nincs semmi értelme.

Reflektív, empatikus megszólalások.

Kirajzolják a színész karakterének meghatározó vonásait. Akit ugyanakkor egy másik művészeti forma vonzott igazán.

1962-ben, két évvel Timár József halála után azt kérdezik a Film Színház Muzsika című lapban Kálmán Györgytől: van-e más szenvedélye a színházon kívül? Azt feleli:

A színházon kívül semmi máshoz nem értek. Nem tudok se rajzolni, se írni, sem pedig barkácsolni. (...) Kiéletlen vágyaim vannak, s azt hiszem, ezek meg is maradnak. Egyetlenegy konkrét nosztalgiám van, s az a balett. Szüleim nem vették elég korán észre, hogy tehetségem van hozzá, s mire én ráébredtem, már késő volt. Legtöbb mondanivalóm a tánc műfajában lett volna. A balett számomra az a művészet, amely mindent összefoglal: beszél, énekel, verset mond, és még a zene is szól.

1958 - Magyarország, Budapest VIII. - a Magyar Rádió 1-es stúdiója, Sós György: Három kívánság című rádiójátékának felvételekor. Jávor Pál és Kálmán György színművészek Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Az első brancs

Kálmán György 1925. március 6-án született Budapesten. Édesanyja Benjámin Helén. Édesapjának, Kálmán Mórnak a háború előtti időkben van egy körkötőgépüzlete, annyi bevétellel, amely a kétgyermekes családot – Györgynek van egy nővére - az alsó középosztályhoz sorolja.
A Ferencvárosban laknak, a Ráday utca 14.-ben, egy Mellinger Artúr által tervezett házban.

Kálmán György sráckorában a Bakáts téri brancs tagja.

Agyaggolyóval játszanak „csinaraszt", közelítőst; vagy lópatkó csavarjaival „bikáznak", egyet feldobnak az ötből, mire visszahull, a maradék négyet fel kell szedni a földről.

Akkor áll le a játék, amikor a környéken lakó Mensáros család fia, László elsétál mellettük.

Áhítattal nézik, tudják, hogy nyelveket beszél, zongorázik. Amint Mensáros László befordul a sarkon, gurul megint a golyó, repül a patkócsavar.

Kálmán György első elemitől az Ipar utcai polgáriba jár, rosszul tanul. Negyedik után apja javaslatára kesztyűsinasnak áll.

Az Újlipótvárosi félszuterénben működő tanonciskolában bőrkikészítést, bőrfeldolgozást tanul négy évig. Egy év után a szuterén ablaka előtt elhaladó finom cipőkről, elegáns kabátaljakról is felismeri tulajdonosukat, a körúti büszke épület, a Vígszínház színészeit.
Kálmán György tanoncévei alatt maga is ott van olykor édesanyjával a Vígszínház, Operettszínház délelőtti előadásain. Tanonctársaival pedig Vigadóestekre jár, vagy a Nemzeti Színház ifjú, baloldali színészeinek szavalóestjeire a Zeneakadémiára. Nagy hatással van rá Gobbi Hilda, Ascher Oszkár előadói stílusa.

Azonban a Nemzeti Színház veretes vagy mélyebb értelmű előadásai nem érdeklik a tanoncot.

Kálmán György 1943-ban szabadul segédként az ipariskolából.
Háború van, a kesztyűbőr hiánycikk. A fiú gyorstalpalón tanulja ki a cipőfelsőrész-készítést. Mire végez, elfogy a felsőbőr. Akkor asztalossággal próbálkozik, majd nyakkendőkészítéssel.
1944-ben származása miatt behívják munkaszolgálatosnak.

Szerbiába kerül, egy bori táborba.

A hegyvidéken csákányozik, óriás fákat kell kidöntenie társaival. A vékony, szemüveges fiú jól bírja a napi nyolc, vagy éppen tizenhat óra munkát. Társai hiába intik:

Ne siess, mert holnapra meghalsz!

Elegáns mesterség

A munkaszolgálatban a kidöntött óriási fák tövénél a rövid pihenőidőkben – amikor az őrök is árnyékot keresnek –, a Színházi Élet néhány magával vitt példányát olvasgatja.

Körülötte halál, a gyengéket kíméletlenül pusztítják őrzőik.

Aztán eljön az idő, amikor őrzőik menekülőre fogják, vagy ott pusztulnak maguk is a hegyek között.
A húszéves Kálmán György felszabadításuk után egy ideig még a szerbiai hegyekben marad.

Új brancsa van: angol, amerikai ejtőernyősökkel, partizánokkal „bandázik".

Idővel magyar társával megy át Romániába. Megfordulnak Kolozsváron, eljutnak Bukarestig. Ott a szövetségesektől kapott ellátmányukból esténként operába járnak.

Kálmán György szerelmese lesz a műfajnak, rajongja Verdit, Puccinit. Bukarestben felejti a valóságot.

1945 februárjában tér haza. Dermedten nézi a szétbombázott város romjait.
Ráday utcai lakásuk azonban épen maradt, ám édesanyját koncentrációs táborba hurcolták. Sosem tér majd vissza. Kálmán György a munkaszolgálata előtt dacosan, kurtán búcsúzott tőle. Élete végéig bánja majd.
Pár nappal Pestre érkezése után gépfegyveres orosz katona állja útját az utcán. Kálmán György fél kézzel taszít egyet rajta, megy tovább céltalan, a tegnapok történései, a jelen, a jövő talányai járnak a fejében. A szovjet közben ijedten elszalad. Kálmán György – mint azt egy memoárinterjúban elmondja – évtizedekkel később sem érti majd saját hanyag bátorságát, a szovjet riadalmát.
Néhány héttel később Kálmán Györgynek eszébe jutnak a tanoncéveiben látott finom cipők, minőségi kabátaljak.

Arra gondol: a színészet elegáns mesterség.

Puszta szerencse

Többször is belóg a Nemzeti Színház ad hoc létrehozott – a mai Bábszínház helyén működő – kamaraszínházába. Moliére-egyfelvonásosokat játszanak, Gobbi Hilda főszerepeket. Kálmán György találkozni szeretne a színésznővel. Tanácsot kérne: miként lehetne színész?
Gobbi Hilda azonban nemcsak előadás után, de még a szünetekben is közügyeket intéz, segélyek felől intézkedik, a Nemzeti Színház üzemi konyháját szervezi.

A harmadik sikertelen próbálkozás után Kálmán György bekopog a Gobbi Hildáéval szomszédos öltözőbe. Tudja, ott is neves művészt talál.

Makay Margit elbeszélget a fiúval, majd elvállalja színészi képzését. Díjmentesen. Kálmán György néhány társával együtt vesz részt a Makay Margit lakásán tartott kurzuson. Pár hónap után vizsgát is tesznek a Zeneakadémián. A vizsgát követően Makay Margit megemlíti növendékének: ismét megnyílik a Színművészeti Akadémia. Nyomatékkal javasolja Kálmán Györgynek: jelentkezzen.
Kálmán György Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című költeményével felvételizik. Félig tudja a verset. Mindhárom fordulóban még az előtt leállítják, hogy a be nem vágott szakaszhoz érne. Gellért Endre osztályába kerül.

Kálmán György utóbb rendre elmondta: a puszta szerencsén múlott, hogy nem mérnök, tanár vagy üzemi munkás lett.

1962 - Magyarország, Budapest VIII. - a Magyar Rádió 20-as stúdiója, Sinkovits Imre és Kálmán György színművészek John Osborne Luther című drámájának rádióváltozatában Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Kirúgják, visszaveszik

Gellért Endre az egyik első mesterségórán arra kéri növendékét: mondjon el egy verset. Kálmán György hallgat, láthatóan zavarban van. Gellért segíteni próbál:

Rendben, nem kell vers, játsszon el egy jelenetet némán.

Kálmán György nem mozdul. Gellért akkor azt mondja:

Rendben, menjen végig a színpadon, közben gondolja azt, hogy maga egy elefánt!

Az esetet évtizedekkel később felidéző Mikes Lilla, Kálmán György egykori évfolyamtársa, úgy fogalmazott:

Jött a csoda! Az ötvenkilós, kiéhezett, cingár fiúnak a léptei alatt majd beszakadt a pódium. Feje előrelógva ingott a hatalmas ormány súlyától: a színen egy elefánt ment végig. Valamennyien tudtuk, hogy az osztály egyik legjelentősebb tehetsége áll előttünk.

Kálmán György akkoriban azt gondolja:

a számára kellemetlen szituáció ellenére a következő években sikerül majd meglapulnia, valahogy kibekkeli a következő éveket. Aztán elegáns színész lesz.

Gellért Endre másként gondolja. Az ifjú rendező tanítványai előtt sem titkolja, hogy őket tanítva igyekszik majd megtanulni a tanítást – miközben határozott elképzelései vannak a feladatáról. Kálmán György esetében is személyre szabott tervei vannak.

Kálmán Györgyöt azonban egy hónappal a tanulmányai megkezdése után kirúgják az akadémiáról. Nem szakmai megfontolásból.

Korai szakaszában van, de már éleződik a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Szövetsége, a demokratikusabb MEFESZ és a Népi Kollégisták Országos Szövetsége, a vonalasabb NÉKOSZ közötti feszültség.
A polgári származású, saját üzletet birtokló családból indult Kálmán Györgyöt utóbbiak nyomására távolítják el.
A traumatikus helyzetben, minden észszerű lehetőség híján Kálmán György – későbbi önvallomásából tudható – eldönti: akárhogy is, de lesz belőle Valaki. Nem sokkal később egyik osztálytársa – interjúiban nem nevezte meg –, maga is diákvezér, addig kardoskodik, amíg Kálmán Györgyöt visszaveszik az akadémiára.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!