A koronázási pallos mítosza, avagy második jegyzet a Hunyadi-operához

Operaház ünnepélyes átadója 2022 március 12-én

Ókovács szerint az opera - 216. levél

Édes Néném,

hát eljött ez a nap is, íme. Nekimegyünk a Hunyadi-előadásnak, annak dacára, hogy elképzelheti Néném, hogy egy döbbenetes célegyenes után megnyitott operaház színpadgépezete akár félévnyi próbaüzemet is elbírna – de hát kinek van már erre cérnája? A gyártó BOSCH világcég, itt vannak a Berlinből delegált mérnökök, hónapok óta ismerkednek a rendszerrel a mi gépészeink is. Mondtam Kegyednek is, Lisztopád Krisztina látványtervezővel közösen létrehozott előadásunk jószerivel az Operaház új színpadi rendszereire épül – és a gyönyörű jelmezekre. De azért nem csak arra. Itt van például a Parlamentben kiállított koronázási pallos, amelynek másolata szerepli végig az előadást. Igaz is lehetne, amit köré gondoltam és rendeztem, de természetesen igazolhatatlan, így történt-e. Az viszont igazolható, hogy akár így is történhetett volna.

Gyerekkorom óta fogva tart a koronázási kard látványa. Senki sem beszél róla, a szent korona, a palást, a jogar, de még az országalma is nagy figyelmet kap ugyanakkor. Az a sokszor élezett, használatban és köszörűn roncsolt és rövidült penge mintha senkit sem érdekelne, számomra pedig olyasmit is mesélt, amelyről maga sem tudhatott.

Korhű Hunyadi-előadásunkban ez az egyetlen kard szerepel – a koronázási jelvény hű mása – épp azért, hogy magára vonhassa a figyelmet. Pedig a XV. század még bőven a kardhasználat világa. És az az egyetlen, általunk használt eszköz is pallos, speciális kard tehát. Egyenes, szimmetrikus, hosszú és súlyos fegyver, vércsatornáját gyakran áztatta kivégzettek vére. Tévhit ugyanis, hogy bárddal és tönkre fektetett áldozattal „dolgozott" a bakó: mifelénk ezt az időszakot a térdeltetett elítélt, később pedig a hóhérszékbe ültetett áldozati póz jellemezte, a lefejezést hátulról, kétkezes pallossal hajtották végre.

A felújított Magyar Állami Operaház 2022. március 12-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

A pallos nem mindennapi eszköz tehát, ám harcban az: ha szükség van rá, itt is két kézzel vagy „másfelessel" suhintják. Bizonyára Hunyadi Jánosnak is volt pallosa, és pallos a magyar koronázási kard ugyanúgy. Különböző, de nem nagyon széttartó történészi becslések szólnak róla, hogy koronázási pallosunk a XV. századból, esetleg a XVI. század elejéről származik, ráadásul Észak-Itáliából. Onnan tehát, ahol Hunyadi János 1431-től hosszabb időt, 2 teljes évet töltött: Milánóban várta be urát (talán apját?), Luxemburgi Zsigmondot, a frissen koronázott német-római császárt, eredetileg „csak" magyar királyt.

Ha Hunyadi kaphatott vagy vehetett pallost a kovácsairól és acéljáról is híres Milánóban, miért ne tette volna? Miért ne apríthatta volna később azzal a törököt? Miért ne maradt volna hátra katonaládájában e fegyvere, s azután miért ne vette volna kezébe szívesen nagyfia, a végvári vitéz, vagy akár néha a kicsi, a bő tíz évvel ifjabb, aki királyként ad majd távlatot Hunyadi János emlékének és értelmet Hunyadi László rövid életének azok holtában is. Ha rátámadnak, László miért ne védené magát vele akár Cillei Ulrik kormányzóval szemben is, annak életét kioltva? És miért ne szerethetne a legendás pallos birtoklója lenni Gara nádor, a legnagyobb magyar kiskirályok és királycsinálók egyike? És ha a pallos ott fekszik Madarász Viktor megdöbbentő festményének holttestén, miért ne lehetett volna már ott az ifjú kivégzésén is? S ha ott volt, mi példázta volna jobban Gara (valójában Garai László) nádor bosszúszomját, hogy nemcsak előkészíti Hunyadi fiának halálát, de a hóhér bizonytalankodását látva végre is hajtja azt – épp a tőle zsákmányolt pallossal? És ha már az a szégyen történt, hogy apja fegyverével fejezték le fiát, a családtagjait királyként azonnal újratemető Hunyadi Mátyás miért ne venné magához e pallost, hogy róla a vért végre lemosva így kezdje el az utolsó nagy magyar királyi ciklust?

Ókovács Szilveszter főigazgató beszédet mond a Magyar Állami Operaház felújított főépületének avatása alkalmából adott ünnepi gálán 2022. március 12-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Bizarr történet volna, és a magyar középkorba e mű kapcsán belelátva úgy vélem, mennél fordulatosabb, abszurdabb és kegyetlenebb, annál inkább életszerű. A magyar királyság története lehetőséggel élések és visszaélések históriája (kié nem az?), és egy kétélű pallossal erre meg arra sújtani is lehet. Mivel az utolsó, a régi rend szerint teljességgel érvényes királykoronázás a Mátyásé volt, ha a pallos akkor esetleg a többi, nálánál régebbi koronázási jelvény közé került, nem egyszerűen „egy itáliai kardként" gondolhatnánk rá, hanem az utolsó és potenciálisan legtöbbel kecsegtető magyar királydinasztia máig velünk élő, az Országház kupolája alatt bármikor meglátogatható ereklyéjeként. Nagy csaták, fájdalmak és remények tanújaként.

A Magyar Állami Operaház ünnepélyes átadója 2022. március 12-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mítosz? Igen, vállaltan saját eredetű, és szimbolikája révén talán többet mond el adatoknál. Történelem? Minden ízében az, ám egészében csak fantázia. Így is történhetett volna, mondom 2022 márciusában – míg csak egy magyar Schliemann nem érkezik, hogy kiderítse: nemhogy így volt, még ígyebbül...

Ma este premier, minden kiderül – vagy homályban marad.

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. március 13.