Mindent is, avagy variációk operaigazgatásra No.4

Operaház ünnepélyes átadója 2022 március 12-én

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 226. LEVÉL   Édes Néném, képzelje, a negyedik epizódba is csak négy kérdés fért, annyira hosszú, kifejtős a második. De azért ez is a Gyakran Hozzám Vágott Kérdések (GyHVK) következő része ám!

Új alapkérdések és alapvető válaszok:

1. Miért nem adnak több barokk alkotást, szemben a világ más operaházaival?

A projekt alapon működő intézményeket nem ér a repertoárszínházakhoz mérni: olyan, mintha egy nyári kurzust az egész éves egyetemi képzéshez hasonlítanánk. Nekünk mindent (is) kell tudni. De oké, barokk. Az első fennmaradt mű-kísérlet Jacopo Peri Euridicéje (volt szerencsém 25 éve a darab magyarországi bemutatójának férfi főszerepét énekelni Gonzalez Mónika címszereplőjének oldalán, Fabio Pirona vezényelt), nem javaslom előadni. Monteverdi ott áll az Andrássy úti peremen (erre még térjünk vissza!), ő bezzeg hatalmas figura, de művei nem a későbbi korok kiforrott operái, inkább mérföldkövek egy úthoz. Közülük kettőt játszunk (Poppea megkoronázása – Bella Máté átiratában, Tankréd és Klorinda párviadala), lehet majd egyszer Orfeónk is, de állandó szerzőnek, a timpanon egyik oszlopának nem mondanám. Magát a barokkot igen, tehát egy-egy barokk/preklasszikus művet mindig műsoron lehet tartani, Gluck Orfeója vagy tauriszi Íphigeneiája ilyen most (Strauss átiratában), de korábban elhangzott koncertszerűen a másik, az auliszi Íphigeneia is (Wagner hangszerelésében), és szisztematikusan bemutattunk egy-egy tőről metszett barokk művet is a megörökölt kovaliki Xerxes után: Vivaldi Farnace című operája, Rameau Hippolütosz és Aricia című alkotása, nem felejteném Bach két „operáját", a János-passiót és a mendelssohni átiratban repertoárunkon maradt Máté-passiót sem. És játsszuk Mozart verziójában a Messiást (két színpadi verziót is bemutattunk belőle, de koncertformában is sikeres), az egyik évben bizonyos Bertoni Orfeóját is előadtuk, és itt van a két Purcell-darab: Fekete Kornélék dzsessz-koncsertálásával megbolondítva A tündérkirálynő, és az új szezonban érkezik ifjúsági előadásként (annak is szánta a szerző), a Dido és Aeneas. Itáliai, francia és német barokk, úgy vélem, aki figyelemmel kísér minket, nincs oka panaszra. 12 barokk darab 12 év alatt: és akkor a bónuszként évente előadott Parasztkantátát nem számolom, meg a Keresztkantáták tánccal vegyes előadását, és azt a produkciót sem, amelyet Örömünnep címmel még a néhai Ódry Színpadon vittünk színre, ugyancsak Bach műveiből összeállítva. Ennél több a mi esetünkben barokkos túlzás volna. Évente a barokk rekeszből 3 sorozat állítható ki, stabil benne a Máté-passió és a Messiás, és mindig jön hozzá valami.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

2. Kiket-miket muszáj játszani a Magyar Állami Operaháznak a romantika korából?

Talán nem adja magát elsőre, de ez a kérdés egy korábbival szorosan összefügg: azzal, hogy mennyit játszik az intézmény? Ugyanis akiknek műveit és amely alkotásokat egyszerűen muszáj előadnunk, az a kitűzési szumma, tehát a teljesítmény meghatározza minimum aktivitásunk méretét is. Lássuk csak! Ha a zenetörténeti időrendben haladunk, a barokkal kell kezdeni, imént meg is tettük.

Adjunk tehát a barokknak/preklasszikának egy közös oszlopot a homlokzat tartóelemei közül. De már a romantikával bajban vagyunk. gyakorlatiasabb azt kijelölni: egy hosszú XIX. század a fő vadászterületünk ma is, ennek elejét jelentse Mozart, végét pedig az önmaguk stílusát bizonyos értelemben túlélt Puccini, főképp pedig Strauss művészete.

A következő, a kronológiában második imígyen hát Mozart, van-e, ki kétlené? Nemcsak Cosí fan tutte és A varázsfuvola – két verzióban (sőt, utóbbi háromban is: Parázsfuvolácska), Figaro háromféleképpen, Don Giovanni (itt hamarosan érkezik az új változat) és Szöktetés a szerájból, de A színigazgató, A kairói lúd és – már közeleg! – Az álruhás kertészlány és az Idomeneo is hozzánk talál. Mozart zsenifachjából 3 sorozatnak mindig illik kikerekednie.

Utána a belcanto érkezik, de itt tömegszerzők találhatók (úgy értem, összeszámítva tényleg írtak vagy 150 operát!), tehát ide is közös oszlopot javaslok a nagy triásznak (Donizettitől A szerelmi bájitalt, a Lammermoori Luciát, A csengőt, a Don Pasqualét – 2 verzió –, Rossinitől A sevillai borbélyt és Az olasz nő Algírban c. magyarországi bemutatót, Bellinitől a Normát adtuk, utóbbit koncertszerűen is.) Ebből a tárból jó esetben 3, kevésbé jól forduló évben 2 sorozat kerülhet ki.

A negyedik oszlop megint beton: Verdié (Attila, Nabucco – két verzió –, Rigoletto, Traviata – két verzió –, A trubadúr – két verzió –, Macbeth, Az álarcosbál, Don Carlos, A szicíliai vecsernye, Simon Boccanegra, Aida – két verzió –, Otello – két verzió –, Falstaff – ez önmagában 13 operás sor, de évente kétszer a Rekviem és két ízben a Stiffelio is koncerten hangzott el, és egy további Verdi-Schiller trilógia elkészítésében támogattuk kolozsvári testvérintézményünket, a művek nálunk is színre kerültek: Giovanna d'Arco, A haramiák, Luisa Miller). Verdinél a gyászmise állandó, hozzá 3-4 sorozatnak kell kerülnie.

A ötödik „elem" egyértelműen Wagneré: az utóbbi egytucat szezonban előadtuk az örökbe hagyott szinetári Tannhäusert, a Parsifalt (régi és új formában is), és vadonatúj produkcióként hoztuk ki A bolygó hollandit és A nibelung gyűrűje mind a négy estéjét. Ha megy a Ring, akkor Wagner 5 művét játsszuk, ha nem, akkor 2-3 elég egy esztendőben.

A hatodik oszlop legyen a nagyromantika gyűjteményes világa: ide a Carmen (Bizet, két verzióban, vagy A gyöngyhalászok is), a Hoffmann meséi, A rajnai sellők (Offenbach), ki ne felejtsük Gounod sikerdarabjait (Faust, Rómeó és Júlia), de a Sámson és Delila vagy A sárga hercegnő (Saint-Saens), esetleg a Lakmé (Delibés) Pelleas és Melisande (Debussy) éppúgy ide tartozhat, mint más „egyslágeres" szerzők, akár a veristák alkotásai is: Parasztbecsület (Mascagni), Gioconda (Ponchielli), Andrea Chénier (Giordano – két verzióban), Mefistofele (Boito), A bajazzók (Leoncavallo), de nemcsak olaszok, mert pl. a Fidelio (Beethoven) vagy A bűvös vadász (Weber) mint Wagner előzményei és a Sába királynője (Goldmark) és A halott város (Korngold) mint Wagner valamiféle sajátos visszhangja is, tehát német szerzők és művek csoportja. És igen, Johann Strauss is a maga nagyoperettjeivel (A denevér, Cigánybáró). Ebből a színes kosárból 3-4 sorozatnak minden évadban ki kell kerülnie.

A hetedik legyen a szláv romantikus operáé: az övéké is kései eszmélés, így megfér ebben a gyűjtésben Anyegin és A pikk dáma (Csajkovszkij), Borisz Godunov és Hovanscsina (Muszorgszkij), Igor herceg (Borogyin), a Háború és béke (Prokofjev, magyarországi bemuttaója készül) és a Ruszalka (Dvorak), de még Az eladott menyasszony (Smetana) is, vagy akár a lengyel Halka (Moniusko). Ezekből a művekből évi 1 sorozat elegendő nézetem szerint.

A nyolcadik betonbiztos újra: Puccini művészete. Darabjait itt nem sorolom, legyen elég és eléggé emlékezetes az, hogy mind a 12 operáját előadtuk nemrég, a Puccini Itáliája c. tematikus évadunk során, egyedülálló módon a világban: 10 premierrel! Egy bármilyen operaszezon 3-4 Puccini-mű nélkül mezítelen.

A kilencedik tartóoszlop Richard Strauss géniusza. Az elmúlt 12 esztendőben 6 operája járt az Andrássy úti színpadon (Salome – két verzióban, A rózsalovag, Elektra, és vadonatúj produkcióként az Arabella, az Ariadné Naxos szigetén és Az árnyék nélküli asszony is, utóbbi 2014-es előadása nemcsak a Strauss150 évad és a nagy hatoperás, ugyancsak párját ritkító sorozat megkoronázása, de egyben az első hazai elhangzása is volt e remekműnek). Évadonként 2 Strauss-műnek fontos mennie.

Ha jól számolom, a felsoroltakból 16 féle barokk alkotás és „a hosszú XIX. század", az opera századának felsorolásából is 71 különböző opusz került a repertoárunkra. Összen 98 opera 112 féle produkciójáról beszélünk egy bő évtized alatt – a bő XIX. századot tekintve. És akkor mi maradt ki?

3. És mi a helyzet a XX. századdal, ha abból „kiértjük" Strausst és Puccinit? Onnan mit fontos játszani?

Nézetem szerint egy fontos megközelítés, a tizedik pilaszter: az első világháború és a kommunista rendszerek összeomlása közötti szűk XX. század és a kortárs idő nemzetközi termése, és ezeket egybe is foglalnám jelentős esztétikai összefüggéseik miatt. Tehát Berg két operája (Wozzeck, Lulu) vagy Schönberg művei (Várakozás, Mózes és Áron, Pierrot Lunaire stb.) éppúgy ide tartoznak, mint Hindemith művészete (Sancta Susanna, A hosszú karácsonyi ebéd, Oda és vissza stb.), de a Doktor Faust (Busoni) vagy a Lear is (Reimann). A francia XX. századból mi eddig csak Poulenc szívszorító darabját, A kármelitákat választottuk ki, ám az angolszász zenék – több száz év után és Amerikával erősödve most már jelen vannak – (Britten: A szentivánéji álom, Gershwin: Porgy & Bess, Stravinsky: A kéjenc útja, Glass: Veszedelmes éden, Adés: A vihar, Bernstein: West Side Story, Menotti: A telefon és Heggie – Ments meg, Uram – majd az érkező Adams). A szlávok közül Janácek főműve (Jenufa), Sosztakovics sokfélesége (Kisvárosi Lady Macbeth, Cserjomuski stb.) vagy a végletes Schnittke (Élet egy őrülttel) érdemel figyelmet. Testoni két egyfelvonásosával és a ritkasággal, Einojuhani Rautavaara világbemutatójával, A bányával együtt is (Fantasio & Fortunio) láttam már gazdagabb termést 12 év alatt máshol, de tegyük hozzá, hogy az itt sorolt művekből bemutatott 26 alkotásnak a nézők csekély érdeklődése is szab határt. Nehéz, ismeretlen és idegen mű a többségük, nincs mit nem érteni ezen a problémán. Azonban évi 2 produkció ebből a rekeszből is ki kell kerüljön az évadtervbe.

4. Mi kerül feltétlen a magyar örökségbe?

A „tíz plusz egyedik", a tizenegyedik, számunkra viszont legelső széfben, oszlopban, bárhogy nevezhetjük a hazai, a magyar kultúra gyöngyszemei rejtőznek. Minimálisan Erkel két sikeroperája (Hunyadi László, Bánk bán – két-két verzióval), de előtte még Ruzitska József itthon műfajteremtő daljátéka (Béla futása), majd Orbán György rekonstrukciója, a Pikkó hertzeg. Bartók egyetlenje (A kékszakállú herceg vára – öt verzióban!), Kodály két színpadi műve (Háry János, Székely fonó), Dohnányi és Hubay-operák (A tenor, Simona néni, A cremonai hegedűs stb.). Kenessey ritka bravúrja (Az arany meg az asszony), Kacsóh örökbecsű János vitéze (két verzió), Ránki György megunhatatlan Pomádé királya, Poldini népszerű vígoperája, A farsangi lakodalom, Petrovics és Szokolay klasszikusai (C'est la guerre, Vérnász), Vajda János sikerdarabjai (Mario és a varázsló, A képzelt beteg), egy Lendvay Kamilló- és egy Farkas Ferenc-telitalálat (A tisztességtudó utcalány, illetve A bűvös szekrény), Madarász Iván művei (Utolsó keringő, Az ötödik pecsét), Fekete Gyula opuszai (Római láz, Excelsior!), Selmeczi György operaházi alkotásai (A spiritiszták, Artaban), Tóth Péter sikeres groteszk művét (Tóték) vagy Gyöngyösi Levente ihletett darabjait (Gólyakalifa, A Mester és Margarita), a két kiváló zeneszerzőnő nekünk írott műveit (Tallér Zsófia: Leander és Lenszirom, Varga Judit: Szerelem), illetve Vajda Gergely partitúráit (Barbie Blue stb.), illetve Andrássy Frigyes '56-os daljátékát (Sír a téli éjszaka), és habár az előző fachba is lehetne, mégis hadd soroljam ide magyarságuk okán Ligeti György (Le Grande Macabre), Kurtág György (Fin de partie) és Eötvös Péter (Three Sisters, Love And Another Demons, Senza sangue stb.) színpadi műveit, utóbbi szerző magyar nyelvű operát komponál jelenleg a Magyar Állami Operaház számára. És igen, idefér a Gyönygösi Levente által az igényeinkre alakított Szörényi-Bródy mestermű, az István, a király is. Mégis, ha összegzem a magyar oszlopot, a mintegy 39 alkotásból 34-at sikerült is eljátszanunk/bemutatnunk az elmúlt 12 esztendőben. De magyar műből a penzum egy évadban legalább 5 produkció: 2-3 történelmi, 2-3 friss.

Nos, ha mindent mindennel összeadunk az operák terén, a következő eredmény születik: 146 féle alkotás 169 féle előadása volt/van/lesz műsoron, színpadon 2011 szeptembere és 2024 júniusa között... (És simán lehet, hogy valamit kifelejtettem, pl. Mezei Gábor Péter A ravatal előtt vagy Gryllus Két nő c. darabjait...) Érdemes ízlelgetni ezeket a nagyságrendeket, mert gigantikus teljesítményt mutatnak az OPERA falai között.

Drága néném, hogy mindez a 10, az opera műfaj timpanonját egy repertoárszínházban tartó oszlop és az ebből következő „kötelező sorozatok" (jelenleg kb. 35 cím) hogyan alakítják a bonyolult évadtervet, azzal jövő héten hadd folytassam!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. június 22.