Még mindig visít értük a közönség, nélkülük nem lenne magyar rockzene

Török Ádám, Kosik Kristóf

Ötven évvel ezelőtt alakult meg a Taurus, és ezzel együtt megszületett a magyar hard rock. A jubileumi évfordulót különleges koncerttel ünnepli a Pengék és Halak, a megkerülhetetlen klasszikusok Radics Béla bíbor Gibson-gitárján, valamint a Taurus billentyűsének, Balázs Fecónak az eredeti Hammond-orgonáján szólalnak majd meg október 26-án a Magyar Zene Házában. Az este másik főfellépője a magyar progresszív rock megteremtője, a Török Ádám és a Mini lesz. A koncert kapcsán Török Ádámmal és Kosik Kristóf gitárossal mások mellett Ozzy Osbourne hatásáról, a nemrég meghalt Szakcsi Lakatos Béla őrült sztorijáról és Radics Béla örökségéről is beszélgettünk.

Ötven évvel ezelőtt lépett fel először a Taurus együttes, megteremtve a magyar hard rock zenét. Balázs Fecót és Som Lajost egy Black Sabbath-koncert inspirálta a jellegzetes hangzásuk kialakításában. Ti milyen viszonyban álltok Ozzy Osbourne munkásságával?

Török Ádám: Soha nem felejtem el, amikor először hallottam 1970-ben a Paranoid című számukat, elképesztően vacaknak tartottam. Akkoriban már jazz- és fúziós rockot játszottam, Miles Davist, az Emerson, Lake & Palmert és más hasonló előadókat hallgattam, és ezekhez viszonyítva gagyinak és túl egyszerűnek tűnt a Black Sabbath. De ahogyan öregszem, egyre inkább rájövök, hogy megvolt a sajátos varázsuk, Ozzy Osbourne pedig tagadhatatlanul egy hihetetlenül karakteres fazon. Hozzám azonban mindig a progresszívabb zene állt közelebb.

Kosik Kristóf: Ugyanakkor a Black Sabbath munkásságát nem lehet Ozzy Osbourne-nal azonosítani, a jellegzetes zenei világukat Tony Iommi teremtette meg. Gyerekkori jó barátok voltak, és amikor Ozzy éppen a börtönből szabadult, összetalálkozott vele Birmingham utcáin, Tony pedig elmondta, hogy éppen énekest keres, mire Ozzy elrohant venni egy mikrofont és csatlakozott a bandához, így alakult meg a zenekar.

Az a típusú hard rock, amit a Black Sabbath játszott, túlmutatott önmagán, és lényegében az iparosodott társadalom népzenéje lett. Ozzy egyébként egy rendkívül kedves figura, volt szerencsém találkozni is vele: 2018. június 13-án Prágában koncertezett, éppen a kislányom tizedik születésnapján, és elénekelte neki a Happy Birthday To You-t.

Török Ádám és Kosik Kristóf Fotó: Csudai Sándor - Origo

A jövő heti koncerten pedig immáron a magyar hard rock 50. évfordulóját, valamint Török Ádám közelgő 75. születésnapját ünneplitek...

K. K.: Így van, a Mini által játszott progresszív rock szintén meghódította az egész világot és egy egyedi hangzást teremtett a bartóki filozófiát követő dalaival. És szintén egyedi magyar hangzást alkotott Radics Béla és a Taurus is, és bár nekik nem adatott meg a világhírnév, de hazánkban és a környező országokban kitörölhetetlen nyomot hagytak a hard rockban. És soha nem felejtem el, amikor 2019-ben ez a két műfaj találkozott a Várkert Bazárban egy teltházas koncerten: fellépett Török Ádám és a Mini, Póka Egon az Experience-szel és mi is az estét záró „A Bíbor Gibson visszatér" gálán. Ezért is nagy öröm, hogy most a dupla évforduló alkalmával ismét találkozik ez a két a világ, a Török Ádám és a Mini koncertjét pedig még különlegesebbé teszi, hogy több évtized után Balog "Szivacs Jenő" dobos visszatért Amerikából és fellép velünk, de Németh Károly billentyűs is színpadra áll.

Illetve ismét Radics Béla gitárjával lépsz majd fel. Hogyan fogalmaznád meg egy laikus számára, milyen érzés játszani a legendás hangszeren?

K. K.: Katartikus élmény. Varga Miklós mondta, hogy amikor megérintette, olyan érzése volt, mintha villám csapott volna belé. Pedig ő nem is gitáros.

Nemrég film is készült Radics Béla életéről A megátkozott ember címmel, amelynek már lezajlott a díszbemutatója, de a nagyközönség csak a jövő év elején láthatja. Mi a véleményetek róla?

K. K.: Egy félig játék-, félig dokumentumfilmről van szó, amelyben én egyébként egy párttitkárt alakítok. És azt gondolom, ugyanazt az üzenetet képviseli, amit mi is vallunk Török Ádámmal: azaz, hogy a rockzene a szabadság világa. És pontosan bemutatja Radics Béla életét és a tragikus sorsát is.

T. Á.: Én még csak a film előzetesét láttam, de kíváncsian várom. Annál is inkább, mert Alapi István gitározza el benne az eredeti Radics Béla-dalokat.

Török Ádám Fotó: Csudai Sándor - Origo

Török Ádám számára mik jelentik az inspirációt manapság a dalszerzéskor?

T. Á.: Az utóbbi időben inkább az a jellemző, hogy régi, sokak által nem ismert dalokat veszek elő és azokat elevenítem fel és variálom át. De

a pandémia alatt írtam egy dalt Anti Virus Killer Robot címmel: néztem otthon, ahogyan a robotporszívó – amelyet Tóninak hívok – gondosan takarít ,és egyszer csak rákiáltottam, hogy irtsd ki azt az átkozott vírust is.

Így született a dal ötlete, a feleségem fel is vette, ahogyan fuvolázok és énekelek, miközben a porszívó körbe-körbe jár a lakásban.

És egy ekkora életmű esetében miként állítjátok össze a koncertprogramot?

T. Á.: Az elmúlt ötvenöt év legjobb számait veszem elő, azokat, amelyek a leginkább prezentálják a pályámat. Nem maradnak ki az olyan megkerülhetetlen dalok, mint a Gőzhajó, a Vissza a városba vagy a Kereszteslovag, de mint említettem, szeretem leporolni a régi dalokat és kicsit átimprovizálni a szövegvilágukat és a zenéjüket is. Amikor régen évi százötven koncertet is adtam, hozzászoktam, hogy minden alkalommal egy kicsit módosítok a számokon, hogy soha nem váljanak unalmassá.

Nemrégiben elvesztettétek egy közeli barátjukat, Szakcsi Lakatos Bélát. Miként emlékeztek rá?

T. Á.: Balog "Szivacs" Jenő dobosunk épp mesélte, hogy néhány hete együtt ebédeltek, és Szakcsi Lakatos azt mondta, hogy nagyon szereti a fuvolajátékomat, ami rendkívül sokat jelentett nekem, hiszen őt tartom a magyar könnyűzene legnagyobb géniuszának. És az is mindig nagy öröm volt számomra, hogy tetszettek neki a disznó dalszövegeim is. Meg is néztem a napokban ismét a 2008-as müpás koncertjét, ahol Chick Corea színvonalán játszik.

És soha nem felejtek el egy történetet vele kapcsolatban. 1973-ban volt egy marha jó énekcuccom, a legjobb Pesten: egy Dynacord Gigant Erősítő Plusz visszhangosító két nagy Laney hangfallal, iszonyatosan jól szólt. És többször kölcsönkérte tőlem a fellépéseire, én pedig örömmel odaadtam neki.

Volt akkoriban egy Horváth Tibor "Pék" nevű road, akiről egyébként tudni kell, hogy nem vetette meg az alkoholt, ha berúgott, nyitott szemmel aludt, úgy nézett ki, mint egy hulla, féltek is tőle a csajok. Vele turnézott Szakcsi Lakatos, a koncerten szeretett volna egy kis visszhangot a Fender zongorájára, odakiáltott a Péknek, hogy tegyen rá egy kis vizet, azaz visszhangot, mire ő hozott egy korsó vizet és rárakta a zongorára. Béla pedig csak ült és nem értette az egészet.

K. K.: Nekem sajnos kevés lehetőségem volt találkozni vele személyesen, de felejthetetlen élmény volt, amikor egyszer közös koncertet adtunk. A Bem rakparton együtt lépett fel Szakcsi Lakatos, Pataki László a Syriusból, Németh Károly a Miniből, Nagy István az ős-Miniból, Horváth Charlie, Mándoki László, Török Ádám és én. Képzelheted, milyen lehetett ez a három generáció együtt, visított a közönség. Készült felvétel is a koncertről, amelyet ki is fogunk adni.

T. Á.: Manapság szinte havonta veszítem el a közeli barátaimat. Nyáron elhunyt Törőcsik András, akivel sokat fociztam együtt, majd Tóth Jokka, Póka Egon pedig tavaly szeptemberben. De felesleges ezen filozofálni, hetvenöt éves kor környékén már fel kell készülni erre. Én mindenesetre addig leszek színpadon, amíg jól tudok játszani.

K. K.: A Sakk-Matt dobosa, Vadölő mindig azt mondogatta, hogy "még mögöttem az élet".

Török Ádám és Kosik Kristóf Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aki szintén a magyar rockzene meghatározó alakja volt...

T. Á.: Róla mindig eszembe jut egy sztori: 1970-ben találkoztam Póka Egonnal, és mondta, hogy csináljunk egy bandát. Benne voltam, meglátogattam és bemutatta az együttest a házában: az volt a terv, hogy ő basszusgitározik, az akkor még tizenéves Révész Sándor énekel, én tilinkózom, Mogyorósi László pedig gitározik. Kérdeztem, hogy ki lesz a dobos, mire Póka Egon azt felelte, hogy Vadölő, én meg mondtam, hogy ne hülyéskedjen, ő a Tűzkerékben játszik. Nem is jött el a próbára, ami egyébként gyakran megesett vele. Aztán mintegy húsz évvel később a Batthyány téren összefutottam Vadölővel, rám kiáltott, hogy "na mi van, b*szd meg", beültünk egy kocsmába, rendeltünk pár rumot, én hamar megéreztem, de rajta semmi sem látszott, mert nagy gyakorlata volt az ivásban. És megkérdeztem, hogy miért nem jött el akkor a próbára, mire elmondta, hogy azért, mert Radics Béla megölte volna. Akkoriban nem fért bele ugyanis, hogy valaki több együttesben is játsszon párhuzamosan, hiszen hetente három-négy koncertet is adtak.

A legutóbbi interjúnkban is említettétek, hogy a média méltatlanul kevés figyelmet fordít a klasszikus magyar rockzenére. Ennek tükrében egy olyan nagyszabású koncert, mint amit szerdán adtok, egyfajta kultúrmissziós célt is teljesít?

K. K.: Igen, az a feladatunk, hogy átadjuk azt a szépséget, amelyet Bartók Béla és Kodály Zoltán is megmutatott a magyar népzene esetében – csak mi az iparosodott népzenét prezentáljuk. Bartóknak olyan hatása volt, hogy Jimmy Hendrix és Miles Davis is azt mondta, nélkülük nem létezne a mai modern zene. Én pedig azt mondom, hogy a mai magyar rockzene nem létezne mások mellett a Syrius, a Kex, a Mini vagy a Taurus nélkül. Az a missziónk, hogy mindezt felmutassuk a közönségnek, mert a magyar média nem végzi el ezt a feladatot. Taurus-dalokba még nagy ritkán belefutok a rádióban, de Mini-számokba soha, noha két dalát is beválogatták a világ száz legjobb jazz-rock száma közé, Török Ádámot pedig a világ tíz legjobb rockfuvolása között tartják számon.

T. Á.: Az Amerikai Fuvola Társaságnak van egy All About the Flue – azaz mindent a fuvoláról – nevű telefonos applikációja, ott gyűjtötték össze minden idők tíz legjobb rockfuvolását. És én is rákerültem a listára, olyan társaságba kerülve, mint mások mellett Ian Anderson a Jethro Tullból, Mel Collins a Kings Crimsonból, John Hackett vagy Peter Gabriel.