Új irányt vett a magyar film, ami az idei bemutatókból már jól látható: egyre több a történelmi film vagy a közelmúltat feldolgozó alkotás. Az ősszel bemutatott Blokádot, az Antall Józsefről és a taxisblokádról szóló filmet a baloldal támadta. Mit gondol, miért támadták ennyire dühödten?
Korunkban a mozgókép vált azzá az eszközzé, amelyen keresztül a saját történeteinket tovább tudjuk adni a következő generációknak. Korábban a népdalok, a mesék és mondák voltak ennek eszközei, mostanra a mozgókép tudja a leginkább átélhetően és legaktívabban közvetíteni a múlt tapasztalatait, történelmi eseményeket és nemzeti drámákat. Ezért vágtunk bele a Nemzeti Filmintézettel abba, hogy kezdjük el feldolgozni az életünket és a múltunkat. Nemcsak a történelmünk feldolgozására, hanem a jelenünk bemutatására is vonatkozik ez a filmes irány. A történelmi filmeket illetően még mindig nagy az adósságunk.
Ami a hatvanas években nagy lendületet vett, aztán fokozatosan elhalt. Mára pedig összejött egy csomó olyan téma és történet, amit el kell mesélni vagy újra kell értelmezni.
Ilyen a régmúltunk néhány fontos történése, sorsfordító pillanatok, és a rendszerváltás is, ami személy szerint nekem is nagyon fontos élményem. A Blokád ide sorolható film; külön érdekes, hogy a producer, Lajos Tamás átélte az eseményeket, de a rendező, Tősér Ádám és több kreatív alkotótárs is még gyerek volt, és az ő szemszögük is belekerült ebbe a feldolgozásba. Nagyon alaposan felkészültek az alapanyagból, az is lényeges, hogy bátran beszélnek az akkor születőben lévő demokrácia első komoly konfliktusáról. Azért kell beszélni erről, mert ha a történelemkönyvből olvassuk, akkor simának tűnik, ez a film pedig plasztikusan bemutatja, hogy milyen kihívásai voltak a korszaknak. Kiváltképp szeretem ezt a filmet, mert egy emberi sors által, az első szabadon választott magyar kormány miniszterelnökén keresztül láttatja az eseményeket. Természetéből adódóan minden történelmi film körül lesznek heves véleménykülönbségek, politikai csatározások, mert különböző politikai szereplők egyesekhez közelebb állnak. Ez a film egy adott alkotócsapat értelmezése, és azt hiszem, hogy nagyon jól visszaadja a helyzetet és bemutatja a körülményeket, a korszellemet. Amit akkor átéltem, ami megmaradt bennem, az hozzám is újra közel kerül általa. A történelmi személyiségek megítélése pedig úgyis hosszú távú kérdés, nem egy filmen kell számonkérni.
A Göncz Árpád-ábrázolás sem tetszik a baloldalnak, pedig történelmi dokumentumok alapján készült a forgatókönyv. Mi a felháborodásuk oka ön szerint?
Van egy kérdés azóta is a levegőben, hogy kié volt a rendszerváltás, erre a szerepre nagyon sokan bejelentkeztek.
Ez a film nem akarja megválaszolni ezt a kérdést, nem próbált pálcát törni, hanem igyekezett visszahozni azt az élményt, ami a kezdődő demokráciának az első krízise. Göncz Árpád résztvevője volt a folyamatnak, ez az értelmezés így mutatja meg őt. Akik közelebb álltak Göncz Árpádhoz, azok másképp látják. Nagyon fontos, hogy a filmek felvessenek kérdéseket, amelyekre a nézőknek kell válaszolniuk, nem a film alkotóinak.
Van még további filmre vihető téma a rendszerváltás időszakából?
Köztünk élnek még azok, akik aktív szereplői voltak az eseményeknek, és szerintem rengeteg lehetőség rejlik még ebben az időszakban, akár dokumentum-, akár játékfilmes formában. Ugyanilyen fontos, hogy Aranybulla tévésorozat indult karácsonykor a Dunán. Az Aranybulláról sokan tudnak, mert érettségi tétel, könnyen megjegyezhető évszám, de hogy miért kellett, hogy létrejöjjön, mi volt az a történelmi és társadalmi közeg, ami szükségszerűvé tette, azt kevesen tudják. Ugyanez a helyzet a rendszerváltással is: ha nem meséljük el, hogy milyen börtön volt számunkra a szocializmus, és nem meséljük el azokat az érzéseket, nem mutatjuk meg azt a világot, amiből szabadulni szerettünk volna és teljesen reménytelennek tűnt, hogy kiszabaduljunk, akkor nem fogják megérteni a jelentőségét. Száraz történelmi adat lesz, nem kapnak hozzá megfelelő érzelmi és gondolati tápanyagot, nem látják, hogy ennek miért kellett megtörténnie, és miért olyan nagyszerű, hogy megtörtént, és a jelenünkre is hatással van.
A szabadság egyetemes kérdéseit is boncolgatja mindkét alkotás, 800 és 32 év távlatából egyaránt.
Mit gondol, miért nem készült erről az időszakról eddig mélyebb film?
A rendszerváltással megszűnt a szocialista filmgyártás, húsz évig kereste az ágazat az új támogatási, működési formát, és sok időbe tellett, nehezen állt fel egy olyan új struktúra, ami ezeket a dolgokat felszínre hozta volna. Ráadásul
a közeli múlttal foglalkozni mindig darázsfészek, mert sok olyan ellenérdekelt van, aki sérelmezheti az adott filmben látottakat,
kell egy bizonyos perspektíva, ahonnan vissza lehet nézni az eseményekre. Ha pedig a téma megengedi, akkor azt jelen időnkben játszódó filmként is fel lehet dolgozni, ami a kor lenyomata lesz. A rendszerváltáskor változóban volt a filmgyártás, én magam is mint főiskolás önszorgalomból dokumentáltam az eseményeket, majd felajánlottam az anyagot a Fekete Doboznak (az első független médiafelület), ugyanis nem volt olyan nyilvános platform, ahol az ellenzéki mozgalmakról bemutathattuk volna a felvételeinket.
Szintén újítás, hogy ha nem is aktív, de élő politikusokat formál meg a Blokád, és ma is aktív politikusokról szól a tavaly bemutatott Elk.rtuk. Noha azt nem a filmintézet támogatta, mégis felvetődik, fontosnak tartja, hogy a magyar film jelenkori politikusokról beszéljen?
Ha a sorsuk kiemelkedő, akkor fontos, hogy filmre vigyük, feldolgozzuk és megörökítsük.
Azok a jó politikai filmek, amelyek emberi sorsokon, átélhető drámákon keresztül mutatják be az adott kort, a konfliktusokat.
Azok a filmek működtek jól mindig is, amik nem hős szobrokat emeltek, hanem emberként mutatták be a résztvevőket. Szerintem az, hogy a Blokád teljesíti a küldetését, abban is tetten érhető, hogy vitákat indított és nagyon jó nézettséget ért el. A vígjátékok után ez volt a legnézettebb magyar film az elmúlt évben a hazai mozikban. Hozzá voltunk szokva a százezer feletti nézőszámokhoz, de tudomásul kell venni, hogy a járvány megváltoztatta a moziba járást: a forgalmazási eredmények egész Európában nagyot estek. Ráadásul jó pár olyan hollywoodi produkció halmozódott fel, amely mindenképpen a mozikba és az élvonalba akart kerülni. A Nemzeti Filmintézet több irányba dolgozik, hogy megoldásokat találjon erre az új helyzetre és a magyar filmek eljussanak a közönséghez. 2020. január elsején a Filmintézet indulásakor olyan stratégiával álltunk elő, amely egy ágazatként kezeli az egész mozgóképipart, és kiváló minőségű filmek készítését támogatja minden forgalmazási felületre. Kihasználva a Covidot, nemcsak mozi platformra, hanem a televízióba és streamingre készülő filmeket is támogatunk, immár közel 300 alkotást. Abban is
próbálunk az alkotókkal közösen gondolkodni, hogy az adott téma melyik formátumban, felületen találja meg leginkább a közönségét.
A FILMIO, az első magyar közszolgálati streamingszolgáltató nagy siker, talán kevesen tudják, hogy Magyarország egyedülálló Európában az államilag finanszírozott streamingszolgáltatásban. Nagyon népszerű, folyamatosan fejlesztjük, hetente bővül a filmkínálat. Az elmúlt 121 év magyar mozgóképkincsének nagy része már elérhető kiváló minőségben felújítva, és a mozi- és tévébemutatók után elsőként a FILMIO-n nézhetők a legfrissebb alkotások, játékfilmek, dokufilmek, rövidfilmek és animációk is.
Az a cél, hogy az összes magyar film elérhető legyen a FILMIO-n?
Tulajdonképpen igen, nevezhetjük a folyamatosan bővülő magyar nemzeti „filmgalériának".
Mit jelent számokban a Covid-járvány okozta visszaesés? Megfelezte a moziba járók számát?
Sajnos rosszabb a helyzet: hatvanszázalékos visszaesést lehet látni egész Európában. Felismerve a tendenciát, léptünk a közösségi moziélmény megteremtése felé más helyszíneken. Nekem és a kollégáimnak meggyőződése, hogy a közös filmnézés szeretetét a filmklubok hozták el - emlékezetes közösségi élményt adnak, közösségteremtő erővel bírnak. Egyetemi filmklubokban bevezették a filmet, a közös megtekintés után megvitattuk őket, tartalmas beszélgetések voltak. Több mint harminc egyetemen vagyunk jelen már Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken is. Nem újdonság az, hogy a nézőszámokat az a tény határozza meg, hogy a multiplex mozik elsősorban a hollywoodi filmgyártás kirakatai.
A plázamozikkal való további együttműködés mellett egy olyan hálózatot kell megteremtenünk, ahol a mi filmjeink a főszereplők.
Ha tekintetbe vesszük, hogy a mozik száma brutálisan csökkent az elmúlt tíz évben, és szinte a plázamozik maradtak csak életben, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarország nagyobb része nem, vagy csak óriási vállalás árán tud eljutni moziba. A Nemzeti Művelődési Intézettel azon dolgozunk, hogy a kultúrházakban életre keltsük a közösségi moziélményt, rendszeresen vetítsenek magyar filmeket. Ezt egészíti ki egy programunk is az Oktatási Hivatallal és KIFÜ-vel karöltve, amelynek célja, hogy az „alapfilmeket" bevigyük az iskolákba, így a filmkincsünk szervesen beépülhet a közismereti tantárgyak anyagába. A Klassz programunk minden korosztálynak kínál tantermi vetítéseket és az adott filmekhez izgalmas segédanyagokat, amik lehetővé teszik, hogy a fiatalok élményszerűen ismerjék meg a magyar filmtörténet remekműveit, keletkezésüket és jelentőségüket.
Sorban jönnek ki a történelmi filmek mind a televízióban, mind a moziban: Aranybulla, Tündérkert, Most vagy soha! Van-e szakmai tudás, kapacitás a nagy kosztümös filmek világszínvonalú elkészítéséhez itthon?
Mondhatom, hogy kivételesen szerencsés helyzetben vagyunk. Az elmúlt időszakban Budapest lett Európa legnagyobb filmgyártó bázisa London után, az élvonalbeli gyártók nálunk forgatnak a legfelkapottabb világsztárokkal. Rengeteg külföldi produkció készül itt, és mindegyiknek az a visszajelzése, hogy elképesztő jó Magyarországon filmezni. Azok a szakemberek, akik például Ridley Scottal (Terror: Gyalázat című sorozat, Mentőexpedíció - a szerk.) dolgoztak nálunk, a magyar produkciók számára is rendelkezésre állnak.
Világszínvonalú struktúrával lehet ma Magyarországon forgatni.
Emlékezzünk, hogy a legutóbbi Oscar-gálán Sipos Zsuzsanna berendező és Mac Ruth évek óta Magyarországon élő és dolgozó hangmérnök is a díjazottak között volt a Dűnéért. Nehézség, hogy a külföldi produkcióknak, komoly árfelhajtó hatása van a szakmában. Erre figyelnünk kell, mert a magyar gyártók nehezen tudják kifizetni a kiváló és keresett filmeseket, akik egyébként nagyon szívesen közreműködnének a magyar filmekben. Dolgozunk azon is, hogyan lehet a magyar produkciók felé irányítani a szakembereket. A stúdiókapacitás a másik lényegi kérdés, hiszen a nemzetközi produkciók szinte egész évre, vagy évekre előre lekötik a filmstúdiókat. Szintén a járványhelyzetből kovácsolt pozitívum, hogy a kormány gazdaságvédelmi akcióterve keretében támogatja, hogy az NFI fóti filmgyártó bázisát felújítsuk, korszerűsítsük és négy új stúdióval bővítsük. Ez minőségi ugrást jelent a hazai filmiparnak, hiszen már ott van több díszletváros, amiben különböző korokat lehet forgatni – középkori vártól kezdve westernfalun át a mai amerikai kertvárosig. Ősszel fejeződött be egy ígéretes történelmi mozifilm, a Most vagy soha! forgatása, ami március 15. eseményeit dolgozza fel.
Van adósságunk a márciusi ifjak felé is, fontos, hogy mai filmnyelven bemutatva megértsék a fiatalok annak a jelentőségét, amiért minden évben elővesszük a kokárdát.
Amit eddig láttam a produkcióból, arról elmondhatom, hogy nagyon igényesen és ötletesen mutatja meg a forradalom valóságát. A produkció másik lényeges eleme a filmipar fejlesztése szempontjából, hogy bővült a díszletváros, hiszen az 1848-as Pest-Buda már nem létezik, ahol az akkori események játszódtak. Fel kellett építeni egy reformkori nagyvárost, nyüzsgő utcáival, hídjaival, sikátoraival. A Filmintézet, így a hazai filmipar újabb bevételi forrással bővül, hiszen a 19. századi nagyváros díszletegyüttes, ami akár Párizst vagy Bécset is játszhat, továbbra is rendelkezésre áll. Már most nagy a nemzetközi érdeklődés.
A Most vagy soha! az eddigi legnagyobb költségvetésű magyar film, lehet nemzetközi érdeklődés a film iránt? Egyáltalán a történelmi filmek érdekesek lehetnek országhatárainkon túl is?
Ha levonjuk a befektetést, ami a Pest-Buda-díszlet felépítése volt, akkor már nem is olyan óriási a Petőfi-film költségvetése európai viszonylatban sem. A minőség alapján úgy gondolom, nemzetközi terepen is van esélye felkelteni az érdeklődést a Most vagy soha! című filmnek. Most forog a Hunyadi-sorozat is, amely eleve, koprodukciós filmként, úgy lett kitalálva, hogy érdekeltté tegye a helyi és nemzetközi forgalmazókat is, hogy minél több ember nézze majd meg. Tisztán kell látnunk, hogy egy tízmilliós ország kicsi ahhoz, hogy a mozijegybevételből eltartson egy ágazatot. A Covid alatt egyébként számos koprodukciós filmet is támogattunk, olyan partnerekkel, akik új piacokat nyitnak meg és természetesen érdekeltek a saját országbeli forgalmazásban is.
Koprodukciók NFI-támogatással: Mrs. Harris Goes to Paris – angol-magyar; Hétköznapi kudarcok – cseh-magyar-olasz; Téli álom – lengyel-magyar; Az almafa virága – az első magyar-vietnami koprodukció; Get Lost – amerikai-magyar; Tomi, Polli és a ház szelleme – cseh-szlovák-magyar; Bruttó Nemzeti Boldogság – az első magyar-bhutáni koprodukció; Hunyadi – magyar-német-kanadai, Libertate (Szeben '89) – román-magyar
A szerzői film, hagyományosan a magyar film erőssége volt. Háttérbe szorult ez az irány a közönségfilmek gyártása mellett?
Nem értelmezhető ma már ez a megkülönböztetés filmipari szempontból. A hatvanas években megfért egymás mellett a szerzői és a műfaji film. A szerzői film mint jelenség a francia új hullámmal érkezett, kimagasló tehetségű alkotóknál nagyon fontos, hogy az ő saját világukba bebocsájtást engednek egy-egy saját történetük által. Sokszor nálunk attól lett egy film „szerzői", mert nem sikerült belőle krimit vagy vígjátékot csinálni.
A műfaji keretekben való mozgás és azok feszegetése is nagy szakmai tudást és felkészültséget igényel, és néha ez alól kibúvó az úgynevezett szerzői film.
Ha a világban körülnézünk, ez a forma nincs a csúcson. Ha a nézettségét vizsgáljuk a szerzői filmeknek az elmúlt években, azt látjuk, hogy nem robbantottak kasszát. Miközben Frederico Fellini vagy Godard szerzői filmes volt, az ő munkáikat milliók megnézték és nézik ma is.
Az elsőfilmesek első egész estés filmjét támogató Inkubátor program sorra hozza ki a nemzetközileg is elismert és nézett alkotásokat. Idén az Erőss Zsolt feleségének drámáját feldolgozó munka, a Magasságok és mélységek, Csoma Sándor filmje a legsikeresebb ezek közül, mind a kritikai fogadtatása, mind a nézőszáma tükrében. Hogy fejlesztik tovább ezt a sikeres programot? Mennyit kapnak a leendő inkubátorosok?
A Magasságok és mélységek azt is bizonyítja, hogy korunk hőseit hogy lehet bemutatni. Kivételes tehetséggel elmesélt felemelő és példaértékű történet. Szeretnénk az elsőfilmeseknek segíteni a továbbiakban is. Nagy eredménynek tartom, hogy
kezdetben 67 millió volt, és most már 120 millió forint a felső határa a gyártási támogatásnak a játékfilmek esetében.
Közben nemcsak fiatal rendezők tűnnek fel, hanem producerek és színészek is a egyetemről. A program közösségépítő szerepét is nagyra értékeljük. Ennek a szakmának problémája volt, hogy míg a hatvanas években a színházi színészek komoly sztárok voltak, addig napjainkban a televízió a celebeket erősíti. Mi azt szeretnénk, hogy a magyar színészek tehetségük és teljesítményük révén minél nagyobb felületet kapjanak, és értékes, nézőmágnes celebekké váljanak, akár az elődeik. A streaming- és a televíziós sorozatok segíthetnek ebben.
Talán az is az egyik titka az Inkubátor-filmeknek, hogy van az alkotókban egy őszinte és erős vágy, hogy megmutassák magukat és elkészítsék a saját „Így jöttem" filmjüket,
vagy akár egy műfaji filmben bizonyítsák tehetségüket.
A régi Színház- és Filmművészeti Egyetem urai és a Gyurcsány vezette baloldal durván támadták az új egyetemet, és terrorizálták azokat, akik oda szerződtek. Hogy látja, könnyebb tanárokat meghívni az egyetemre, mint két évvel ezelőtt?
Nagyon sok nemzetközi oktató is van, de komoly színész-, illetve rendezősztárok is tanítanak, filmes irányból sokan érdeklődnek. Köztük olyan produkciók szakemberei, akik itt forgatnak, és szívesen átadnák a tudásukat, találkoznának a jövő magyar filmeseivel. Azt az új a tudást is át kell adni, amit az itteni külföldi produkciók által szerzünk, akár azt is, hogy miként kell egy sorozatot jól megírni, vagy hogyan kell menedzselni egy producernek egy sorozat elkészítését.
Az elméleti képzés mellett kiemelten fontos a gyakorlati része a filmes egyetemi oktatásnak. Igazság szerint
a filmezést a legjobban a gyakorlatban lehet megtanulni, ha a magyar filmes piacon dolgozó szakemberek adják át, akkor ez egy nemzetközi tudássá válik a diákok számára.
Én ezt az irányt nagyon is üdvözlöm.
Mit gondol arról, hogy Koltai Lajos világhírű operatőrt máig támadja a baloldal, mert elvállalta az oktatást?
Méltatlannak tartom, hiszen Koltai Lajos az egyik legnagyobb velünk élő alkotó, aki életművével operatőrként és rendezőként is bizonyított a világban. Lenyűgöző, amilyen vágy van benne, hogy a tudását átadja a következő generációknak. Nagyon nagy szükségünk van rá, és imádják a tanítványai. Remélem, még sokáig itt lesz és számíthatunk rá. Örülök, hogy most mozifilmet is készít: a Semmelweis is egy olyan téma, ami világszerte érdekes lehet. A világon minden orvos tudja, hogy ki volt Semmelweis Ignác, de a történetét nem pontosan ismerik. Mi tudjuk leginkább bemutatni a sorsát.
A magyar film éves megmérettetésének ünnepe Veszprémbe került. A kísérleti évek után mi a távoli cél a Magyar Mozgóképszemlével? Fontos, hogy nemzetközileg is ismertté váljon a szemle, több filmes szakember jelenlétével?
Lényeges, hogy a magyar film megmérettetése a szakmán belül történjen, de fontos az is, hogy felhívjuk a nagyközönség figyelmét arra, hogy milyen filmek készültek. A másik fontos terület a forgalmazás.
Tervezünk egy régiós filmvásárt, aminek része lenne, hogy a magyar filmeket a forgalmazóknak premier előtt bemutassuk,
a másik, hogy a filmkészítőknek olyan platformot teremtsünk, ahol minél több koprodukció születhet. Budapestre tervezzük a helyszínét ennek a szakmai fórumnak, míg Veszprém és a régió a magyar filmek bemutatkozási helye maradna továbbra is. Nincs ellentmondás a kettő között, hiszen ide is szeretnénk minél több olyan szakembert meghívni, aki segíti a filmek további útját.
-Folytatja-e a magyar film az elmúlt 6-8 éves sikertörténetét, hogy látja?
- Azon vagyunk. Nagyon sikeres évet zártunk:
idén is csúcsot dönt a ágazati bevétel: a regisztrált összköltés meghaladja a 250 milliárd forintot, ami 20%-os növekedés a tavalyihoz képest.
Ne feledjük, hogy ez főként devizabevétel, ami nemzetgazdasági nézetből is jól látható. Legutóbb Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje nyert a tallinni „A" kategóriás fesztiválon, és jó pár díjat hoztak el a vígjátékaink is a nemzetközi seregszemlékről. A magyar film megítélésében azonban gyakran van egy torz tükör: mindenki hajlamos csak a fesztiválokról beszélni. Ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogy mennyi nézővel növelte meg egy-egy film nézettségét a fesztiválon elért siker, vagy mennyiben segítette hozzá az alkotókat a következő projektjük finanszírozásához. Sajnos elég lesújtók az eredmények. A nagysikerű Budapesti Klasszikus Film Maratonunk vendége volt Thierry Frémaux, a legendás cannes-i fesztivál művészeti igazgatója és a lyoni Lumiére Intézet vezetője, vele is beszélgettem erről.
Harminc éve, ha Berlinben, Cannes-ban vagy Velencében nyert egy film, mindenki arról beszélt, rohant a moziba, ma ez sajnos már nem így van.
Arról is egyeztettünk, hogy meg kell erősíteni az európai mozi-, streaming-, televíziós forgalmazást. A mozikban alig vannak jelen a kontinens produkciói, de nincs közös streamingplatform sem, valamint a televíziókban is magasabb százalékban kellene, hogy jelen legyenek az európai alkotások. A forgalmazás bevételt generál, ami erősen támogatja az állami részvételt, és nem utolsó sorban az európai filmek segítenek jobban megismerni egymást, erősíteni a nemzeti és európai identitás élményét.