Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Néhány héttel ezelőtt átvette a Petőfi Rádió életműdíját. Hogyan tudta meg, hogy megkapja az elismerést?
Először telefonon kerestek meg. Nagyon meglepődtem, de végtelenül boldog voltam. Utána elmentem természetesen a díjátadóra, és a gálán vetítettek néhány filmbejátszást rólam. Ekkor értettem meg, hogy valójában miért kaptam a díjat. Véleményem szerint azért, mert én voltam az első jazz zenész 1972-ben - amikor New Yorkból hazajöttem, és hoztam egy Fender zongorát is -, aki fúziós zenét játszott itthon. Vagyis a pop zenét vegyítettem a jazz-zel. Ez nagy hatással volt itthon a pop-zenészekre is.
Nagyon sokan mondták, hogy fiatalemberként lejártak a klubokba, ahol játszottunk, és inspirálta őket a zenekarunk - a Rákfogó - muzsikája.
Fantasztikus zenészekkel játszottam együtt: Babos Gyula gitározott, Kőszegi Imre dobolt, Orszáczky Miklós basszusgitározott. Ráduly Mihály szaxofonozott én pedig zongoráztam. Persze, a jazz-zenészek azt mondták, hogy elárultam a jazzt, de öt év múlva már ők is hasonlót próbáltak játszani. Számos ismert és híres zenész - például Leslie Mandoki - azóta is rendre nyilatkozza, hogy a Rákfogó zenéje óriási hatással volt rá. A díjátadón lejátszott filmben voltak interjúrészletek. Az egyikben úgy fogalmaztam, hogy szegény cigány családból származom a VIII. kerületből, a Pap térről. Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen karriert futok be. És ez valóban így van.
Ha már Leslie Mandokit említette: tavaly nyáron a Bazilika előtt játszott együtt a Mandoki Soulmates-szel - olyan világhírű muzsikusokkal, mint Al Di Meola, Richard Bona vagy Mike Stern. Leslie Mandoki zenéje - a Bartók-motívumokra írt rock-szvit - milyen hatással volt önre?
Mielőtt hallottam volna a zenét, Leslie felhívott, és elmondta, hogy éppen min dolgozik, vagyis, hogy Bartók zenéjére ír muzsikát. Tartott tőle, hogy esetleg nem fogadja majd jól a közönség, mert modern zene, kicsit más, mint a popzene. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, csak csinálja, és higgye el, nagy sikere lesz. Azt tudtam, hogy az amerikai zenészek első számú kedvence Bartók Béla. Szinte mindenkinek.
A Mandoki Soulmates pedig egyfajta missziót hajtott végre azzal, hogy a magyar népdalokat körítette rock-jazz- és popzenével.
A végeredmény pedig fantasztikus lett. Az egész világban hirdette Bartók Bélát és a magyar népzenét. Tudtam, hogy a közönség szeretni fogja. Leslie még a Bazilika előtti téren, a koncert előtt is aggódott egy kicsit, de végül óriási siker lett. Állva tapsolt 30 ezer ember a téren.
A próbák alatt hogyan viszonyult egymáshoz ennyi világsztár: Ön, Mandoki, Al Di Meola és a többiek?
Engem nagyon tiszteltek, és ennek végtelenül örültem. Néhányukat persze ismertem már korábbról. Amikor az első közös próbára beléptem, Leslie úgy mutatott be, hogy
itt van a király.
Persze, ez is jólesett, de mondtam neki, hogy ne csinálja ezt, hiszen mindenki kitűnő muzsikus, aki itt van a teremben. Al Di Meolával néha együtt mentünk haza a próba után - ő is abban az irányban lakott, ahol én. Beszélgettünk az ő újszerű gitárjátékáról, és kikérte a véleményemet is. Tudja, Amerikában éltem, játszottam, és lemezeim is megjelentek az Egyesült Államokban. Tudom, hogy ott az egyik legnagyobb dicséret, ha valakire azt mondják: "killer", vagyis olyan jól játszik. Ennél már csak egy nagyobb elismerés létezik, ha azt mondja valaki egy zenészről, hogy "nem a Földről való." Richard Bona - a Soulmates egyik tagja, a kameruni basszusgitáros, énekes - pedig pontosan ezt mondta rólam.
Egy helyütt azt nyilatkozta, hogy Bartók volt az első fúziós zenész...
Igen, mert Bartókra nagy hatással volt Beethoven, de végig ment a 18-19. századi zenéken, Wagner és Strauss-inspirációk is hallhatók a zenéjében, és elment egészen Sztravinszkijig, Schönbergig. De nem utánozta ezeket a fantasztikus zeneszerzőket, hanem egy klasszikus zenei esszenciát hozott létre, amelybe népzenei motívumokat is beletett. Bartók nemcsak magyar, hanem román és bolgár népzenét is gyűjtött, sőt, elment volna Indiába is, ha erre lehetősége lett volna. Az volt a terve, hogy a világ összes népzenéjét összegyűjtse, és találjon bennük valami közöset. Sajnos ez nem sikerült, de ha jobban belegondolunk, mégis: ugyanis a pentatónia - vagyis az ötfokú hangsor - mindegyik népzenében jelen van. Tehát, Bartók olyan sok népzenét gyűjtött, annyi motívummal találkozott, hogy a népzenei hangok a fülében voltak, és ezeket írta meg. Bartók munkássága egyedülálló.
Chick Corea - többszörös Grammy-díjas amerikai jazz-zongorista - nagyon jó barátom volt. Ő imádta Bartókot, minden zenéje megvolt neki.
Azt gondolom, ezek a kiváló jazz-muzsikusok nagyon sokat tanultak Bartóktól. Sajnos Corea meghalt. De van vele egy érdekes történetem. Róbert fiam készített egy jazz-lemezt évekkel ezelőtt, és kérte, adjam meg Chick Corea e-mail címét, mert elküldené neki a hanganyagot. Persze, megadtam. Amerikai barátom pedig válaszolt, hogy nagyon tetszik neki. Aztán a levél végére odaírta:
Apádat üdvözlöm, és mondd meg neki, hogy találkozunk a Mennyek kapujában.
A levél megírása után nem sokkal meghalt. Azóta is sokat gondolkodom ezen. Nem tudhatta, hogy meg fog halni. Miért írta ezt az üzenetet nekem? Furcsa dolgok történnek néha az emberrel.
Tizenkét évesen felvették a konzervatóriumba, klasszikus zenét tanult, de már egészen fiatalon elragadta a jazz. Mikor találkozott ezzel a műfajjal?
Édesapám azt szerette volna, ha hegedülni tanulok. Kezembe vettem a hangszert, és azt mondtam: én nem fogok egész életemben nyújtott karral zenélni. Évtizedekig fárasszam a kezem a hegedűt tartva? Akkor még nem tudtam persze, hogy nem a kezükkel tartják a zenészek a hangszert, hanem az állukkal. Ezután kezdtem zongorázni, és valóban, 12 évesen felvettek a konzervatóriumba. Kadosa Pál Kossuth-díjas zeneszerző, zeneakadémiai tanár, a zongora tanszék vezetőjének feleségéhez jártam, aki nagyon nagy tehetségnek tartott. Aztán egy nap a VIII. kerületben megismertem Ablakos Lakatos Dezsőt. Tudja, miért hívták "Ablakosnak"? Azért, mert olyan nagy volt a szemüvege. Vele volt egy dobos, Lakatos Géza. Azt mondták, hogy játsszunk jazzt. Válaszoltam, hogy én nem tudok improvizálni. De azért a boogie-woogie-t eljátszottam. Nagyon tetszett nekik - innen már sejtettem, hogy ők sem igazi jazz-zenészek még. Elkezdtünk együtt zenélni, én improvizálgattam. Viszont a klasszikus zenét kezdtem kicsit elhanyagolni. Kevesebbet gyakoroltam. Kadosa Pálné pedig behívatta az édesapámat az iskolába. Azt mondta neki:
Sajnos, ki kell dobni a fiát, mert valami eltört bene, nem gyakorol olyan intenzitással, mint korábban.
Aztán úgy folytatta: Egy megoldás még létezhet, ugyanis van összeköttetése egy ipari szakiskolával, oda beadnak engem, és egy év múlva majd visszavesznek. A szüleim azt szerették volna, ha zongoraművész leszek, és szerencsére apám nem egyezett bele az iskolaváltásba.
Később nem bánta meg, hogy nem klasszikus zenész lett?
Nem, mert az improvizáció csodálatos dolog. Nem cserélném el semmivel. Egyébként nemcsak jazz-t improvizálok, hanem komolyzenét is.
Eötvös Péter és Kurtág György is elismert. Úgy nyilatkoztak rólam, hogy improvizáló művész vagyok.
Az én játékomban van Bartók, Schönberg, Sztravinszkij is. Végtelenül boldoggá tett, hogy ez a két hatalmas művész ilyen elismerően beszélt rólam.
Ahogyan Kocsis Zoltán is hasonlóképpen nyilatkozott önről...
Igen, Zoli is elismert. Ő nem igazán tudott improvizálni, ezt el is mondta nekem. Talán ezért tisztelte az én improvizációs képességemet. Ő pedig fantasztikus, kiemelkedő zongoraművész volt.
Tizennégy éves korában elkezdett improvizálni. De hogyan lehet ezt a készséget fejleszteni? Tanítják egyébként zeneiskolákban az improvizációt?
Mindig azt szoktam mondani, hogy ha valaki tizenhat éves kora után akar improvizálni, akkor már nem tud. Eltekintve egy-két nagyon ritka kivételtől.
Miért? Miért nem tud például egy 18 éves fiatalember improvizálni?
Mert már nem mer.
Elért egy olyan kort, amikor kialakulnak a gátlások az emberben.
Tizennégy évesen ez még nem igazán jelenik meg, bátran próbálkozik a fiatal zenész, korlátok nélkül improvizál. 18 éves korban ez már sokkal nehezebb - majdnem lehetetlen. A zeneiskolákban pedig nem tanítanak improvizációt. Régen viszont tanítottak, és a legnagyobb zongora- és hegedűművészek tudtak improvizálni. És persze minden zeneszerző is. Hiszen a zeneszerzés maga az improvizáció. Eötvös Péter tud például, játszottam is vele egy alkalommal.
Fejleszteni pedig úgy lehet az improvizációs képességet, hogy rengeteg zenét hallgat az ember.
Nagyon sokat foglalkoztam klasszikus zenével, partitúrákból zongoráztam. Ebből fejlődött ki a jazz-zongorajátékom, később pedig az improvizáció. Nagyon érdekes dolog ez, hiszen másodpercek töredéke alatt kell dönteni, hogy merre induljon el a zenei futam, emlékezni kell arra, hogy milyen motívumot játszott az ember, ehhez később vissza-visszatérni, esetleg kicsit fejlesztve a dallamot. Sokat kell gyakorolni, és sok zenét kell hallgatni. Aztán ez megmarad ott hátul az agyban valahol, ami mindig előjön, ha szükség van rá. Csodálatos érzés az improvizáció.
Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is óriási sikereket ért el. 1970-ben a montreux-i jazz fesztiválon a Pege Aladár Quartettel második helyezést értek el, utána az Egyesült Államokban élt, zenélt számos helyen, zenét szerzett a Special EFX-nek, saját lemezei jelentek meg a GRP-nél. Nem gondolkodott azon, hogy végleg letelepszik Amerikában?
Természetesen eszembe jutott, de aztán mégsem mentünk a családommal. A GRP-lemezeket a BMG - a világ legnagyobb zenei terjesztője - terjesztette, így az egész világon elérhetők voltak a lemezeim. Az egyik növendékem járt Grönlandon, megtalálta a lemezemet. Egy másik tanítványom pedig Indiában találkozott az egyik albumommal. Sokan azt hitték, hogy én dollármilliomos vagyok. Pedig nem így volt, ugyanis a BMG nem promotálta, nem menedzselte a kiadványokat. Azt nem mondom, hogy nem kerestem jól, természetesen, de messze nem annyit, hogy dollármilliókról beszélhetnénk. Lehettem volna milliomos, persze, ha másként gondolkodom.
Az interjú a következő oldalon folytatódik, lapozzon!
