Felrobbant a díszlet

Nagyon jó pillanatban kapta el ifj. Vidnyánszky Attila A nagy Gatsby üzenetét, és nemcsak azért, mert saját nemzedéke, a mostani huszonévesek fájdalmaira is rámutatott. Hanem mert amikor ezt a darabot megrendezte, 2019-ben, még nem tudhatta, hogy az egész világot megrázó járvány következik, és ezután hasonló kérdésekkel szembesülünk majd, mint amit a húszas években a világhírű regény szerzője feltett. A Vígszínház előadása sikerdarab - a tizen- és huszonévesek között, ahogy mondani szokták, futótűzként terjedt a híre, valódi tábora lett. 

Az irodalmi remekművek egyik ismérve, hogy valahányszor elolvassuk őket, újabb kérdések vetődnek fel bennünk. A nagy Gatsby nemcsak azért vált sikerdarabbá, mert F. Scott Fitzgerald érzékenyen megrajzolta az első világháború utáni amerikai huszonévesek jellemző életérzését, hanem mert sok-sok rétege van, amelyeket finoman bont le a történetmesélés közben. Az előtérben a háborúban érzelmileg kifosztott, fényűző fiatal generáció elveszettsége, parttalan hedonizmusa áll, a csillogó díszlet mögött egy szerelmi dráma bontakozik ki, de

talán a legfájdalmasabb az elvesztett idő felismerése, az idő és az időtlenség körüli visszatérő filozofálás, az eszményekbe és az illúziókba való értelmetlen kapaszkodás, valamint az általános értékvesztés.

A nagy Gatsby, a rendező ifj. Vidnyánszky Attila Forrás: Vígszínház - Dömölky Dániel

A Gatsby-adaptációk akkor sikeresek, ha a jellegzetes atmoszféra megteremtése mellett mindezek kellő hangsúllyal megjelennek; és noha a regényből készült amerikai filmek világhírűek voltak, mégis sokan úgy látták, nem sikerült visszaadni azt az élményt, amit a regényíró megfogalmazott.

Ifj. Vidnyánszky Attila zenés darabot rendezett a regényből, amely nemcsak a formai újítások miatt bátor vállalkozás, hanem mert egy teljesen új mű született - az átirattól (Vecsei H. Miklós), a zenéig (Kovács Adrián) a koreográfiáig (Bakó Gábor), és persze a rendezésig (ifj. Vidnyánszky Attila).

A nagy Gatsby Forrás: Vígszínház - Dömölky Dániel

Nem klasszikus musicalről van szó, amelyben a zenei betétek megszakítják a prózát, hanem a zene végig jelen van, ha úgy tetszik, fő motívuma, szereplője az előadásnak, akárcsak a zeneszerző-karmester, aki időnként átvezényel a kifutó-színpad túloldalára a fúvósoknak. A zenei világát tekintve éppolyan eklektikus a darab, opera, rap, jazz, rock, mint ahogyan a műfaja is meghatározhatatlan.
Nem meglepő ifj. Vidnyánszky Attilánál ez utóbbi; aki látta egyik korábbi, szintén nagyszerű rendezését, a Liliomfit, az meggyőződhetett arról, hogy számára a „színházcsinálás" éppúgy része a darabnak, mint maga a cselekmény. Például a Hegedűs D. Géza által játszott Meyer Wolfsheim – a nagy játékos, aki egy személyben felelős a nagy gazdasági világválságért – az első felvonás végén észrevétlenül átvált és bejelenti, hogy itt van vége az első felvonásnak.

Az idő kérdésén elmélkednek a szereplők Forrás: Origo

A zeneszerző-karmester Kovács Adriánnak, mint egy „statisztának", néha odavetnek egy mondatot a főszereplők, és mivel egy nagy buliban vagyunk, a nézőtér minden részét kihasználja a rendező.

Afféle beavatásban van részünk, a második felvonás előtt már az előtérig nyúló party fogad, táncosokkal, csillámporral, vízipisztollyal és nyakunkba fröccsöntött vízzel, sorok között vonagló színészekkel, a nézők pedig láthatóan jól veszik a lapot.

A színház tele van, és megszólította a „célzott" korosztályt, a huszon- és a tizenéveseket, akik között divat lett A nagy Gatsby, Facebook-csoportokban terjed a híre, azt lehet mondani, rajongótábora van.

Százéves az az érzelmi és morális válság, amit az akkori huszonévesek megélnek a történet szerint, de kimondatlanul, az áthallások szintjén a mai huszonévesekre is utal a darab. Nagyon is korszerű a Balázsovits Edit által játszott újságírónő, Madam Warhol, aki egyszerre anya és modern nő, az életmódtanácsaival, közhelyeivel, sznobságával és a műproblémáival.

Noha a rendezés az eredeti mű összes lényegi kérdését felveti és jól adagolja, hihetetlen ötletgazdagsággal és ritmusérzékkel mutatja be, a feleslegességből fakadó csalódott fájdalom és hiány nem érződik eléggé az előadásból.

A főszerepben (Wunderlich József) a nagy Gatsby, az önmagát felépített ember, aki nevet váltott, és mindent a szerelme, Daisy (Waskovics Andrea) visszaszerzésére tett fel; az egyedüli szereplő, akinek konkrét célja és eszményképe van.

A nagy Gatsby (Wunderlich József) mindent a szerelme Daisy (Waskovics Andrea) visszaszerzésére tett fel Forrás: Vígszínház - Dömölky Dániel

Vissza lehet-e az időt fordítani a hét évvel korábbi állapotra, amikor megkérte a kezét és kölcsönösen szerelmet vallottak egymásnak? Pláne egy olyan helyzetben, amikor a háború megrázta a világot, és az embert jellemében és tudatában formálta át.

Nem beszélve arról hogy a nő közben férjhez ment, anya lett. Sok világirodalmi mű állítja ez elé a kérdés elé az olvasót, ha csak nagy filmes élményekkel kell összevetni, a Waterloo Bridge-ben sem az érzelmek szűnnek meg a két szereplő között, hanem egy ponton rádöbbennek, hogy a háború hatására már nem ugyanazok, akik előtte voltak. Arra, hogy akit keresnek, az már nincs is bennük.

A világ változott meg, és ők már nem ugyanazok Forrás: Vígszínház - Dömölky Dániel

A nagy Gatsby azért fontos figura, mert a végsőkig hisz abban, hogy – még ha nevet és életformát is változtatott - az ő vágyain alapvetően nem változtatott a háború. A Wunderlich József által életre keltett Gatsbyben ott van a megingathatatlan hit, jól is énekel, a játéka mégis kissé merev, mesterkélt erre a szerepre. A történetet elmesélő barát, Nick (Ertl Zsombor) telitalálat, jól jeleníti meg a fiút, aki egyszerre bent és kint van a cselekményben, szembenéz és ki is tudja mondani a talajvesztettséget, amit nemzedéke érez, ráadásul karaktere is remekül illik a húszas évekbe.

Nick (Ertl Zsombor) a mesélő és szerelme, Jordan (Szilágyi Csenge) Forrás: Vígszínház - Dömölky Dániel

Szerelme, Jordan Baker (Szilágyi Csenge) szintén jó választás, természetes és őszinte a jelenléte, és úgy tűnik, nagyon jól érzi magát a táncok mindegyikében.

Gatsby és Daisy találkozásában ott van az a romantika, amiért mindenki a szerelemnek drukkol, Waskovics Andrea jól váltakozik az érzelmeiben elbizonytalanodott, biztonságra vágyó Daisy érzelmi kavargásaiban.

Gatsby és Daisy találkozása Forrás: Vígszínház - Dömölky Dániel

Nagyon szép jelenet, amikor a darab végén a megcsalt Daisy „szembesül" az általa elgázolt szeretővel: ezt egy néma, éteri táncban oldja meg a rendező, Myrtill (Márkus Luca) haldokló jelenetében.

A forgószínpad két valóságot váltogat: a pinkre és lilára festett gazdag miliőt, a maga ürességében, díszletektől megfosztva, és a sivár külvárosi létet, munkásosztállyal, benzinkúttal és kurvákkal.

A színpad kis toldással a nézőtér felé kifutóvá alakul. A két kép gyakori ütköztetése ráébreszt, hogy a reménytelenség kapcsolja össze ezt a két világot, sőt Daisy férje, a nem túl kifinomult Tom (Brasch Bence) inkább ebben a környezetben tud feloldódni, itt találkozik még emberi gesztusokkal.

A fényűző díszlet (Pater Sarrow) elem csupán egy pink körkanapé, a mai lakberendezés eleme, nagyon jó rendezői ötlet, hogy az összes többi díszletet a színészek játsszák el: a klasszikus ernyős állólámpát, a hidroplánt, de ami a legjobb, a gazdagság fő szimbólumait, a Rolls Royce-t és a Ferrarit is, jellemző hangeffekteket bejátszva, zseniálisan keltik életre ezeket a húszas évekbeli kellékeket.

A hidroplánt is a színészek játsszák el Forrás: Origo

Persze van korabeli fényképezőgép, néha a partyt a páholyból fényképezi a riporter, van antik telefon, a húszas éveket és Chaplint idéző, félig néma telefonbeszélgetéssel, de valójában a színpad is a kiüresedettség jelképe. A kellékek helyett hatalmas tánckar tölti meg a teret, akik a charlestont, a rock and rollt, a rapet, a keringőt, az akrobatikus elemeket vagy a divatbemutató monoton vonulását vegyítve végig jól megkomponált egységben adnak lüktetést a darabnak.

Emlékezetes, ahogy a meghatározó pillanatokban az effektekkel és a díszlettel bánik a rendező:

két ponton omlik össze a világ: az egyik, amikor Daisy bevallja a két férfinak, hogy mindkettőt szereti, szerette. Ennél a mondatnál Gatsby szívével, az eszménykép elvesztésével alapjaiban mozdul a díszlet: óriási hömpölygő füst árad szét, és minden „felrobban a háttérben".

A nagy Gatsby Forrás: Vígszínház - Dömölky Dániel

Hasonlóképp érzékletes, amikor Gatsby, azaz Jay bevallja, hogy ki is ő valójában, nem örökölt vagyont, és vallomása alatt szépen, fokozatosan lehullik az üvegkupolát szimbolizáló mennyezet, de a jelenet emlékeztet távoli galaxis azonosíthatatlan lakóinak repülő csészealjára is, aztán mint egy kis varázslatos mesebeli domb, ott marad a színpad közepén.

Az üvegkupola is leereszkedik Gatsby vallomásánál Forrás: Origo

Visszatérő motívum az idő és a létfilozófia, ezek a kérdések megválaszolatlanok maradnak - mert megválaszolhatatlanok -, és jellemzően a nézőtér felé hangoznak el, például Wolfsheimtől, aki egyenesen nekünk szegezi az örökkévalóság, öröklét dilemmáját, és azt, hogy egyáltalán van-e idő, miközben Jay szakadatlanul ismételgeti, hogy neki sikerül az, ami másnak még nem: visszafordítani az időt.