Borzalmas és szívszorító tragédiák kísérik a nagyszerű magyar színész életét

Funtek Frigyes magyar színész, rendező, egyetemi tanár. Interjú 2022.10.05.

1984-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában. A Nemzeti Színházhoz szerződve Shakespeare Rómeója mellett számos klasszikus főszerepet megformált, ahogy kortárs darabokban is jelentős feladatokat bíztak rá. Vendégnek hívták fővárosi és vidéki színházakhoz, ahogy hivatása minden színterén – rádió, televízió, film – szívesen foglalkoztatták. Néhány pályán töltött év után korosztálya egyik emblematikus művésze lett. Aztán jött a fordulat. Francia-magyar koprodukciós film forgatása közben esett szerelembe, amely szerelem egy új, külhoni élet kezdetét jelentette. Funtek Frigyes néhány éve tért haza, ősszel pedig a vezetésével indult színész osztály a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A színművész az Origónak adott interjújában elmondja, hogy milyen külhoni tapasztalatok, illetve saját egykori mestereitől megszerzett tanítások lehetnek pillérei tanári működésének. Beszél Sztankay Ádámnak magánvilágának fordulatairól is, ugyanakkor, amit felidéz, az mások számára is tanulságos lehet, akár fogódzóként is szolgálva.

Ön hozott anyagból dolgozott, vagy előbb kigondolt magának egy saját tanmenetet?

Rosella elképzelése szerint történt a dolog. Különleges asszony volt, akitől nagyon sokat lehetett tanulni. Emberségről, gyerekszeretetről, szigorúságról, magáról a tanításról. Engem úgy tett próbára, hogy az első látogatásaim egyikén azt mondta az otthonukban: délután órája lenne az iskolájában, ám volna egy másik feladata is, tegyem meg, hogy helyettesítem. Akkor jártam éltemben először balett teremben, volt benne tíz egynéhány balettnövendék. Köszöntem, köszöntek, néztük egymást. Szinte láttam magunkat kívülről is. Átfutott a fejemben: vajon mit fog csinálni ez a budapesti színész, ebben a cannes-i balett-teremben? Azonban nem volt mese: „Un, deux, trois!" Elkezdtem. Az első gyakorlatok improvizációk voltak, amelyeket a balett rúd, a tükrök, a hely légköre inspiráltak. Napról napra figyeltem a növendékek reflexióit, arra építettem, illetve a saját tanulmányaimra, a fantáziámra. Idővel, ezernyi helyzetgyakorlat közben kialakult egy általam létrehozott tanítási metódus.

Említette, hogy Olaszországban is tanított.

A cannes-i intézmény nemzetközi iskola volt, különösen a nyári kurzusaira jöttek sokfelől a világból. Egy ilyen nyári színészkurzuson vett részt egy udinei balettintézet vezetője a növendékeivel. Rajta keresztül hívtak meg két alkalommal a helyi színiakadémiára kurzust tartani.

Funtek Frigyes magyar színész, rendező, egyetemi tanár Fotó: Polyák Attila - Origo

A kétezres évektől kezdve rendszeresen hazajár, elsősorban vidéki teátrumok hívására rendez színielőadásokat. Franciaországban azonban balettet is színre vitt. Arra miként került sor?

2000-et írtunk, amikor a cannes-i városvezetés a millenniumi év alkalmából projekteket kért a helyi művészektől. Anyósom kérdezte, hogy nincs-e valami ötletem. Azt mondtam, hogy van Madách Imrének egy színműve, Az ember Tragédiája, amely világ legszebb történetei közé tartozik, ráadásul kiváló francia fordításban is elérhető. Kifejtettem: izgalmas lenne a Madách darab néhány színe kapcsán elbeszélni, hogy miként jutott el az emberiség 2000-ig. Anyósom kérésére írtam meg Madách művének egy kivonatát, amely a darab öt képét fűzte össze. Önálló projekt volt, amelyben zenészek, táncosok és színészek működtek volna közre. Azonban a városvezetés végül úgy döntött, hogy inkább egy óriási tűzijátékkal búcsúztatja az évet. Anyósom mégsem engedte el a Madách-porjektet. Eldöntötte, hogy a következő tanévben az lesz a vizsgaelőadás az iskolájában. Így születhetett meg az írásomból a magam rendezésében, valamint öt koreográfus közreműködésével egy balettszínházi előadás.

Hogyan képzeljük el a produkciót?

Egyebek között a táncművészet korszakait is felidéztük benne. A Falanszter képet például a hip-hop stílusában. Húsz-harminc ember táncolt különböző formációkban gépzenére, miközben elhangzott a Madách mű néhány emblematikus idézete. A következő sorok pedig még a darab elején: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen." Tizenöt nyelven szólalt meg, magyarul is. Később a Bernarda Alba házát is színre vittem, ugyancsak szöveggel és balettművészekkel, valamint kortárs táncosokkal.

Nem sok idő telt el azóta, hogy ismét Magyarországon van az otthona. Még a visszatérésre készülve beszélt arról, hogy a felesége is örömmel készül a környezetváltozásra. Önnel tartott, aztán hamarosan meghalt. Nehéz ennek tudatában tapintatos kérdést fogalmazni. Annyi biztos, újabb veszteség, újabb kihívás.

Amikor reggelente öntözöm a növényeket a kertben, olykor eszembe jut, hogy a feleségem ilyenkor rendszerint kinyitotta az ablakot, onnan kívánt jó reggelt. Az is eszembe jut időnként, hogy volt az életemben egy válás, ami váratlanul jött, aztán meg kellett élnem egy olyan elválást, amelyre az ember hatvan évesen tényleg nem gondol. Ma már tudom, hogy bármikor, bármi megtörténhet. Ám teszem a dolgom, ahogy tennem kell. A múltam tragikus történései ellenére sem tekinthetek úgy az életemre, mint egy sorstragédiára. A karrierem, a kinti munkáim kapcsán sem érzem úgy, hogy kimaradtam volna valamiből. Hiszen nem a múltam, nem Budapest árnyékában peregtek a napjaim. A sötétebb tónusú pillanatok ellenére jó életem volt. Örömem van a fiamban is. Ő filmszínész lett, tavaly César-díjra is jelölték, nem ő kapta, de a jelölés is nagy elismerés. Boldogság egy apának. Fájdalomból pedig másnak is kijut, nem szeretek, nincs is mért panaszkodnom.

Amikor annak idején úgy döntött, hogy felhagy az itthoni színészi működésével, volt osztályfőnöke, Kerényi Imre – akkoriban a Nemzeti Színház rendezője – adott önnek búcsúzóul, útravalóként is hasznos tanácsot?

Csak annyit mondott: inkább vegyek ki egy év fizetés nélküli szabadságot, mert sosem lehet tudni, hogy mi történik az ember szerelmeivel. Sajnálom, hogy aztán már soha többé nem találkoztunk Kerényi Imrével.

Az ön számára mi a legnagyobb inspiráció az itthoni tanításhoz?

Ahogy már említettem, nagyon fontos az anyanyelv. Amit tanárként, a magam egykori tanulmányai alapján szeretnék tovább adni, az itthon jobban érthető, mint külhonban. A kíváncsiság is inspirál, hogy vajon miként fogadja be egy jóval fiatalabb generáció azt, amit én tudok, és vajon mit tudok én befogadni abból, amit ők képviselnek. Mindig is élveztem ezt az oda-vissza helyzetet a tanításban.

Melyek azok az értékek, amelyeket ön kapott az egykori mestereitől, és máig is alapvetésként tekint rájuk?

Kerényi Imrétől – egyebek mellett – egy rendkívül erős rendszert kapott a színházlátásunk. Olyan rendszert, amelynek két fő pillére a rend és a tisztaság. Ott kell lenniük a gondolkodásunkban, ahogy a színpadi jelenetek megvalósításában is. Vannak mesterek, akik elsősorban azzal foglalkoznak, hogy a növendék lelkéből miként lesz hang, mások azzal, hogy miként lesz sajátos világ az ösztöneikből. Kerényi Imre és Huszti Péter ezeket elsősorban ránk bízták, inkább azzal foglalkoztak, hogy miképpen tudjuk elővarázsolni, rendszerbe foglalni mindazt, ami ott van bennünk.

Funtek Frigyes színész, rendező, egyetemi tanár, az interjú készítésekor, 2022 szeptemberében Fotó: Polyák Attila - Origo

Vagyis más módszert követtek, mint például azok, akik szeretik „lebontani" a színinövendékeket, megalázó helyzetektől sem visszariadva, hogy aztán kedvük szerint próbálják újjáépíteni őket.

Ha valamely helyzeteben bántottak, én mindig becsukódtam, meg sem tudtam szólalni. Szerencsére a főiskolán nekem nem voltak olyan mestereim, akik bántottak volna. Hiszem, hogy szeretni kell a tanítványokat, csak így lehet építkezni. Peter Brook mellett dolgozva is a szeretetet láttam a legerősebb művészi összetartó erőnek, egyben alkotói inspirációnak. Tudom, hogy vannak másféle vélemények. Ám sem tanárként, sem apaként nem tudom elfogadni, de még felfogni sem az olyan módszereket, amelyek a szeretetlenséget próbálják alkalmazni.