Nemcsak a korai halála miatt félbehagyott Bertók Lajos életútja. Rövid pályáján nem egyszer történt, hogy amibe belefogott, próbafolyamatba, előadásba, nem csinálta végig. Mégis szinte mindig volt munkája, mert rendezői, igazgatói színészzseninek tartották, egyedülállónak odaadó színpadi jelenlétét, tehetségét és őszinte játékát.
Fiatalon, alig negyvenévesen halt meg, amikor barátaival a Dunánál nyaralt, beúszott és megállt a szíve.
Élete egyik legfontosabb forgatási időszakában törtét a tragédia, így ez a munka is félben maradt. Mundruczó Kornél, Delta című filmjéről van szó, aminek eredetileg Bertók Lajos lett volna a főszereplője, de a forgatás leállási szünetében váratlanul meghalt.
A Delta koncepciója megváltozott, Mundruczó Kornél szerint azért mert
„ Lajos nem helyettesíthető."
A forgatott anyagból szerettek volna egy önálló változatot készíteni, de ez a verzió végül nem állt össze.
Emlékének ápolására, és a Bertók által képviselt színjátszás dokumentálására barátai – Dégi János, Schiller Kata, Furka Bea - könyvet írtak. Pontosabban a három szerző kötetbe rendezte a róla megjelent írásokat és dokumentumokat. Az önkívület határán, ez a könyv címe.
A később lebukott kommunista besúgó, Molnár Gál Péter kritikus így írja le ezt a furcsa tudatállapotot
a számára is megfoghatatlan határhelyzetet, amelyen Bertók örökké egyensúlyoz a színházban.
„Tanácstalanul csodáltam színészetét. Megfejthetetlennek rémlett szent őrülete.
Önkívületi teljessége. Átlépése állampolgárból megírt szerepekbe. Szilaj őrület kergette a színpadon.
Csakis önkívületben lévő törzsi varázslók vagy ajzószerek, mágikus szertartások eszméletlenséget létrehívó ritmikus ismétlődései hajszolnak elő primitív ceremoniális alkalmakkor hasonló viselkedéseket..."
A színész pedig így beszélt a szerepformálásról: „Nálam az adott pillanatban való átalakulást az önmagamon belüli egyensúlykeresés hosszabb folyamata előzi meg.
Ez valójában talán nem más, mint küszködés az ember enyhén skizoid színészi alkatával..."
„Az egyik legjelentősebb magyar színész úgy mostanában"- ezt már Forgách András dramaturg írja róla 2005-ben, tehát egy évvel a halála előtt. „Mégsem ismeri igazán a széles közönség, inkább a színházba járók, akik igazán őszinte és mély drámákra vágynak. Az ilyenfajta tehetségeknek nem sok keresnivalójuk van a kereskedelmi televíziók világában, és Bertókot a komolyabb filmes szerepek is ekkortájt érik el. Képzett kritikusok kezüket felemelve mondják: nem tudom, hogy csinálja. Talán mert ő sem tudja.
Nem bűvészkedik, nem fordul el, egyenesen a szemedbe néz.
Ő az a színész, aki a legtöbbször adott vissza szerepet, nemegyszer már a próbák előrehaladott stádiumában. Kész csoda, hogy a pályán van még. Ehhez kell egy olyan igazgató, aki alányúl, utánanyúl, és nem azért szerződteti, mert érdekes színész, hanem mert jó, és értékes ember."
Ilyen szerencsés találkozása Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház egykori igazgatója és Sopsits Árpád filmrendező, akivel két, nagyon fontos színpadi sikereit csinálta: az Egy őrült naplóját és a Bűn és bűnhődést. Mindkettőt a kétezres évek elején, a Budapesti Kamaraszínházban.
Sopsits hívta Debrecenből a fővárosba. Szűcs Miklós igazgató pedig, aki sokak szerint a legjobb hatással volt rá, megtartotta színházában. Úgy gondolta, hogy számára vállalható Bertók labilitása, mert sem előtte, sem azóta nem találkozott hasonló kaliberű művésszel.
„Bertók az elmúlt 50-60 év legnagyobb magyar színésze, olyan tehetség, ami ritkán születik. Bécsben az ünnepi hetekre 20 év után először hívtak magyar darabot, szétverték a színházat miatta. Én magam, akárhányszor láttam, nem tudtam kijönni az Egy őrült naplójáról, annyira fogva tartott, amit Lajos a színpadon egymaga csinált. Külföldi fellépésen volt, hogy a közönség fél óráig lábbal dübörögve ünnepelte Lajost. Sokan nem értették, hogy miért gondozom vele.
Lenyűgöző volt a tehetsége, korszakos zseni volt, és ez a kivételes színész egyéniség kellett a színháznak, és sikert hozott."
- Szűcs Miklós még ennyi év után így lelkesedett Bertók Lajosért az Origónak.
Egyébként Bertókot gyakran hasonlítják Ternyák Zoltánhoz - Debrecenben 1993-ban dolgoztak együtt a Férfiak című darabban - , aki szintén nehezen viselte a kötött kereteket, nem is nagyon maradt meg egy társulatnál, és amint erről korábban írtunk, alkohol függősége miatt megbízhatatlan volt az üzemszerűen működő színházakban. Olyan személyiségek mindketten, akik Forgách András szerint a háború után bukkannak fel a színházban. Korunk azonban nem tud elég időt, figyelmet szánni rájuk.
Pedig Bertók és Ternyák is időt igényelt, a mai embernek, színháznak, vagy rendezőnek nincs érkezése ezeknek az embereknek a magánproblémájára. Még akkor sem, ha ezeknek a művészeknek a magánproblémája a legizgalmasabb szakmailag.
Bertóknak szerencséje volt Sopsits-csal, aki türelmesen foglalkozott vele, és a színház lehetővé tette, hogy 11 héten keresztül próbáljanak együtt. 2001-es bemutató, a Bűn és bűnhődés volt az első, amiben együtt dolgoztak.
Bertók Lajos termékeny és sikeres korszaka volt, ami ekkortájt kezdődött.
„Két előadásban láttam Debrecenben. Eleinte barátját – akivel már a katonaévek is összekötötték - László Zsoltot szántam Raszkolnyikov szerepére. De aztán kialakult bennem, hogy lehet, hogy mégsem ő lenne a legjobb Raszkolnyikov. Bertóknak tetszett a játéka és el tudtam vele képzelni. Én nem láttam a híres előadásait, két közepes darabban láttam őt.
Vibrált, és nagyon erősen élt a színpadon, és ami fontos: nem hazudott soha. Gyönyörűen beszélt. Szédületes humora volt Lajosnak, néha magnóval kellett volna járjunk, hogy rögzítsük a szavait.
Azt hiszem, hogy nem használták ki színészként a humoros oldalát. Sokszor veszekedtem vele, hogy a másik tíz ember munkáját veszélyezteti gyengeségei miatt, és néha a kollégák is nehezen tolerálták. A Woyczeket kezdtük közösen próbálni, de ezt már nem akarta végig csinálni.
Kétoldalú személyiség volt, ma azt mondjuk, hogy borderline-szindrómás. Ez állította meg és tette annyira érzékennyé, hogy néha kiszállt"
– emlékezett Sopsits.
Lapozzon! A cikk a következő oldalon folytatódik!