Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
De induljunk onnan – mert mindig oly fontos az az átkozott kontextus! –, ahol három éve egy régi-régi levélben abbahagytam. Balga módon azt hittem, hogy önkezemmel fedezem fel a spanyolviaszkot, és én állapítom meg, hogy a magyar labdarúgás bölcsője nem máshol ringott, csakis a mi mai Eiffel komplexumunk helyén, a Magyar Királyi Vasutak északi főműhelyében, a dolgozókból összeállt Törekvés egyesület forrásvidékén. Akkor, úgy értem, a cikk írásakor egy Charly (sic!) néven becézett mintaasztalos állt a fókuszban, aki három évvel a közeli Ferencvárosi Torna Club alapítása előtt már elindította az „angol rugdosódást" Magyarországon. (Hogy egy másik későbbi legendás placcot is bevonjon, az első meccs az MTK mai stadionjának helyén zajlott...)
De képzelje, Néném, az elmúlt években más is felbukkant az idők ködéből, vagy inkább a pályák párájából, így nem egy, nem is kettő, de immár három fociszentünk is van, akik mind ide kötődtek, és akik naponta az Eiffel Csarnok frontja előtt jártak el, itt volt állásuk, innen kapták az energiát és a játszótársakat is a magyar foci geneziséhez. Mindhárom személyiség zsidó származású, így tehát számomra, aki nem félek használni a zsidó-keresztény összefüggések össze nem függő terminológiáját sem, „három zsidó fociszentje" van a magyar labdarúgás hőskorának. Itt azt is írhatom: a magyar futball origójának.
Az első maradjon Löwenrosen Károly, hivatkozott cikkem alanya, el is neveztük róla az egyik asztalosműhelyünket. Az ő személyében van jelen az 1896. november elsejei legelső magyar futballmérkőzés spiritus rectora és játékvezetője, a labdát is ő hozta Angliából, aztán a végén a bokatörött férjek asszonyai felkoncolták (a labdát). De valami elindult, és ha Charly egy darabig nem is mert hazamenni, személyes szolgálatával még évtizedekig meghatározta a gyepen szolgálatot teljesítő magyar bírók világát.
Löwenrosen tehát: a mi játékvezető szentünk.
A második legyen Fischer Mór, aki csak névazonos a száz évvel korábban született porcelángyárossal, Herend alapítójával, ám a véletlen (amely a Jóisten dobókockája) úgy hozta, hogy a vasúti tiszt Fischernek is munkahelyét jelentő Eiffel Csarnok főhomlokzatának közepét ma úgy díszíti az építés esztendejének évszáma, hogy az 1886-os dátum mind a négy elemét stratégiai partnerünk, a Herendi Porcelánmanufaktúra ajándékozta ide: tehát a néhai Fischer Mór hivatalának homlokát ma a még néhaibb Fischer Mór utódai által gyártott porcelán ékesíti. (Az én szemem Szöllősi György barátom nyitotta fel, a Nemzeti Sport főszerkesztője, és így került a látóterembe Fischer úr.)
A vasutas Fischer polyglot jelenség volt, vagy nyolc nyelven beszélt, személyében a Törekvés egyesület elnökét tisztelhetjük, aki a FIFA alelnöki pozíciójáig emelkedett, és ebbéli minőségében tette meg javaslatát az első világbajnokság megrendezésére.
A nemzeti válogatottak közötti tornát az addigra már bejáratott újkori olimpiák „keresztfélévére" szerkesztette, nagyon előrelátóan. Tehát szarva közt a tőgyét: ha 1928-ban volt és 32-ben lesz olimpia, akkor az első foci-vb legyen 1930-ban! A javaslatot a FIFA elfogadta, ám Uruguayba magyarok el nem utaztak, állítólag a hazai klubok tartottak a tornától, mármint attól, hogy a hazai bajnokság felkészülését tönkre teszi... (Aztán hamar fordult a helyzet, a következő vb-n már szerepeltünk, a harmadikon pedig megszereztük az ezüstérmet az olaszok ellen – róluk még később.) Fischer Mór is a mi operás-eiffeles fociszentünk tehát, személyében a sportvezető, a sportdiplomata „kerül oltárra."
A harmadik... Nos, a harmadikból most első lett, ő kapta az első félalakos szobrot, Bíró Lajos alkotását az Eiffel Csarnok főhomlokzati középső pillérénél. Itt Gulyás Gergely miniszter érdemei elévülhetetlenek, akivel legutóbb bár az 1982-es világbajnokság némely szereplőjéről volt módunk pár szót váltani (ő akkoriban egyéves ha lehetett, és szavaiból ítélve ha becsülte is az „én braziljaimat", mintha szimpátiát ápolna ádáz ellenségemmel, az idegesítő és ripacs, csak hát nagyon gólképes Paolo Rossival...), de azt hallom, mindegyik torna csapatait, eredményeit kívülről fújja. Nos, ő és munkatársai kerestek helyett
Weisz Árpád emlékművének, aki ugyancsak a Törekvés dicsőségtáblájára tartozik,
hiszen ebben a csapatban focizott, innen lett hatszoros magyar válogatott (nem kapott ki vele egyszer sem a nemzeti tizenegy!), és innen rajtolt el nemzetközi futballista-karrierje, amely Olaszországban nagyon hamar legendás edzői pályafutásba torkollt.
A előbb játszott benne, majd a mai Internazionalét edzette Milánóban (abban az időszakban éppen Ambrosianának hívták a klubot, de ez most mindegy), aztán a Bolognával lett kétszer bajnok, de zsinórban a harmadik is összejött, csak már nem végig vele: az őszi meccsek alatt a faji törvények a fasizálódó Itália elhagyására kényszerítették – így tehát harmadszor már nem ő vehette át Mussolini kezéből a kupát... (Nagyon kemény, hogy abban az évben, amelyben tehát kiutálják Weiszt Milánóból, a magyar edzők által naggyá tett olasz foci éppen a magyar válogatott felett ül tort: legyőzi az 1938-as világbajnokság döntőjében...)
Az első korszerű edzésmódszereket tartalmazó könyv szerzője családját is féltve Franciaországba, majd Hollandiába ment tovább, ott folytatta az edzősködést (Dordrecht), és a Gestapo végül onnan vitte el mind a négyüket. Feleségét, két gyermekét és őt magát is Auschwitzban gyilkolták le – sorsa, végzete emlékezetért kiált. Íme, ez most megszületett: a kancelláriát vezető miniszter, Gulyás Gergely, a FIFA második magyar alelnöke, Csányi Sándor, Izrael állam külügyminisztere, Eli Cohen és a Bologna elnöke, Giuseppe Saputo közösen avatták nálunk a szobrot, Weisz Árpádét, hogy azután majd a következő években a másik két úr is sorra kerüljön. (A magam részéről Fischerét halálának 70. évfordulóján, 2025. november 8-án, Löwenrosenét pedig a „pékerdei csata", az első magyar focimeccs 120. évfordulóján, 2026. november elsején javaslom.)
Kedves Néném, ők hát a mi három fociszentünk: az alapító/játékvezető, a sportvezető/sportdiplomata és a válogatott játékos/mesteredző, akiknek mind egy-egy szobruk lesz az OPERA Műhelyház-komplexumának központi épületénél, az Eiffel Csarnoknál. Egyfajta profán hármas oltár, ahová remélem, éppúgy elhozza majd a magyar válogatott a jövőbeni trófeáit, ahogy másnap a Pesten EL-győztes Sevilla elvitte a dómba a sajátját.
Zsdú átvétá, kák szálávej létá!
Szilveszter
2023. június 6.
