JÚLIA
Intézményvezetőként és művészként, Vidnyánszky Attila alkotótársaként én is azt mondom: Attilának lelkiismereti kötelessége volt fölajánlani a becsületbeli lemondását, meg is tette, így emberségének, tisztességének tanúságát tette.
Vidnyánszky Attila azonban már nem egy magánember, hanem nemzeti kincs; ő az az ikon, aki a magyar színházi életet összefogja. Pótolhatatlan. Nem fogadhatjuk el a lemondását, a nemzetnek szüksége van rá, ki kell állnunk mellette és Csák János miniszter mellett, akinek felelőssége ezt a lemondást elbírálni.
Művésznek lenni életveszélyes. A művész magasabb hőfokon ég, mint a többi ember. Sokkal kitettebb a szenvedélybetegségeknek és egyáltalán a betegségeknek, és a baleseteknek is, mivel a művész testének lehet órarendje, de elméjének nincs. Az mindig pörög. Kevesebbet alszunk, kevesebbet pihenünk, gyakran józanul is a delírium tremens állapotában leledzünk. Színházban vagy dolgozószobában vagy műteremben – bárhol veszély leselkedik ránk, és nem tudunk folyamatosan koncentrálni arra, hogy elkerüljük, mert fáziseltolódás van a testünk igényei és a lelkünk száguldása között.
Nem ismerek, sosem ismertem olyan művészt, aki ne lenne fáradt és túlterhelt. Ehhez a felfokozott állapothoz ez is hozzátartozik. Mi, művészek vállaljuk ezt a veszélyt, és életrajzok milliói bizonyítják, hogy ilyenek vagyunk, ez a mi vállalt sorsunk.
A legnagyobb drámaíró nem William Shakespeare, hanem az Élet. Shakespeare megírta a Rómeó és Júliát. Az Élet most megírta a Júlia című drámát, melyben egy Júliát játszó, csodálatos ifjú színésznő Júlia szerepében borzalmas balesetet szenvedett. Ez a baleset nem Veronában okozott kataklizmát, hanem a jelenkor Magyarországán. Vidnyánszky Attilának élete legnehezebb rendezői feladatával kell megbirkóznia: az Élet kiismerhetetlen színművével. És nekünk ebben segítenünk kell. Segítenünk abban, hogy Júlia talpra álljon, és újra játszhassa Júliát a Rómeó és Júliában, a történtek hátborzongató metafizikai kontextusában.
A színháztörténet legcsodásabb Júlia-alakítása lesz!
Az Élet sosem vesz el tőlünk úgy, hogy ne adna cserébe valamit. Amit a testtől elvett, azt visszaadja a léleknek. A művészi metafizikának.
Nekünk most Júliát kell szolgálnunk, hogy küldetését teljesíthesse.
Isten segítse Júliát és Ottót, mi pedig – Attilával az élen − szolgáljunk!