Bede-Fazekas90, avagy kincs, ami Budapesten nincs

20210301 Győr Férfiak a Fokuszban képen: Bede Fazekas Csaba Kossuth-díjas magyar operaénekes, színész, érdemes és kiváló művész Fotó: Nagy Gábor NG Kisalföld

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 281. LEVÉL   Drága Néném,   ezen a karácsonyon úgy hozza a naptár, hogy egy régi, bő 30 évvel ezelőtti emlékemet hozza vissza a nosztalgia, ráadásul születésnapi köszöntőbe ágyazva...

1989 novemberében álldogálok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola győri tagozatának folyosóján. Alig kezdtem el az első évet, tanszaki hangversenyt tartanak ma, és vendégnek idehívták a város színházának legnépszerűbb, leghíresebb tagját, a neves baritont. Akit én még sose láttam, lévén veszprémi. Meg fogja hallgatni az én kis műsoromat is, utána biztosan mond majd valamit. Vajon szigorú ember? Bentről énekesi pozícióban kacag valaki – nem fog itt ma vér folyni. Aztán én következem, belépek, és mit látnak szemeim? Maurice Ravel úgynevezett Don Quijote-dalait hoztam, három érdekes, spanyolos apróság franciául, szerelmes meg bordal is: erre a vendég pontosan úgy néz ki, mint maga Don Quijote! De teljesen! Bajsza alatti jellegzetes derűvel hallgat engem, én meg nézem őt, és képtelenségnek tűnik, hogy a 19 évemmel meg a 75 kilómmal, és az ugyanolyan vékony hangommal azzal próbálkozom, ami Neki van meg, ott, a nézőtéren... A végén kedvesen dünnyög valamit, azután hamarosan visszaballag színházába biztos valami tonnás szerepet énekelni, talán Rigolettót. Ki tudja?

Bede Fazekas Csaba Kossuth-díjas magyar operaénekes Forrás: Nagy Gábor

És eltelik 28 esztendő, és – szó szerint – van szerencsém egy Bánk bán-sorozatra Budapestre invitálni a magyar operaéneklés akkorra már doyenjét. Az utolsó Tiborcnál már tudjuk, hogy része lesz, része kell legyen annak a gálaestnek is az ő alakja, amely az egész nemzet művészetét valamiképpen megtestesítő Operaház bezárásának a pillanatát is tartogatja valamennyiünk számára. Óhatatlanul valamiféle cezúrát, korszakhatárt. És eljön, és ott van, és énekel – és ünneplik, pedig ez a város nem úgy az Ő városa. Majd a végén, amikor a vasfüggöny lassan leereszkedik és eltakarja előlünk a jócskán százéves színpadot, a Himnusz hangjait énekeljük, Ő is meghatódik.

Akkor úgy hittük, kilenc hónap alatt kihordja magát a felújítás, végül majdnem 5 év lett a szilenciumból az Andrássy úton. De tavaly végre újra kinyílt az Ybl-palota, és hál' Isten, Bede-Fazekas Csaba útja sem zárult le, sőt, most egy könyv ki is nyílt, Róla. (Sajtóbemutatója hamarosan az Operaházban.)

Ha a szemlélődő nézőpontjából egyetlen mondatba kellene sűrítenem e 90 esztendős pajkos mester pályájának lényegét, azt írnám: Bede-Fazekas Csaba művészetének nemzeti jelentősége épp a lokalitásában rejlik. Páratlanul hosszú pályán keresztül mutatta meg, hogy országos hang is lehet hű a városához, hogy a vidéki nagyváros is megérdemelheti a legmagasabb minőséget. Csaba példa Győrnek és a többi városnak, színháznak, énekesnek, művésznek: így is lehet, de még hogy! Ő, aki ötvenszer felrándult a budapesti OPERA színpadaira, és sallangtalan-allűrmentes eleganciával mutatta fel: valójában mindig itt lenne a helye. Azután hazaindult.

Isten éltesse hát a karácsonykor született Bede-Fazekas Csabát, a sokdimenziós művészt, aki a kincseit bár Budapesten is fel-felmutatta, azokat csakis otthonában, Győrben szórta szét. Ettől is feledhetetlen értéke ő a magyar operajátszásnak!

Evviva!

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. december 25.