A nagy, szent titok - 560 éve koronázták apostoli magyar királlyá Mátyást, az igazságost

Benczúr Gyula Mátyás király fogadja a pápai követeket.

Fotó: Origo

Nagy nap a mai, hiszen Nagypéntek mellett egy kerek évfordulót is ünneplünk: 560 éve - Nagycsütörtökön koronázták királlyá Mátyás királyt, az igazságost. Mátyás a Tavaszi Nap-éj egyenlőséget követő Teliholdhoz alkalmazkodó Húsvétjának „mozgó” ünnepét megelőző nagyhét, nagycsütörtökére időzítette a koronázást. Miért? A válasz a nagycsütörtöki utolsó vacsora szent titkában, az eucharistia transzformáló erejében rejtőzik...

Az Úr nem ment el, itt maradt, Őbelőle táplálkozunk. Óh különös szent, nagy titok! 

- írja Babits Mihály az Eucharistia című versében. 

De hogy mi köze van az Eucharistiának Mátyáshoz, s Mátyás idén 560 évvel ezelőtti, 1464. március 29-i, nagycsütörtöki koronázáshoz? Az az utolsó vacsora nagy, szent titka...

A Hunyadiak címere.
Fotó: Origo

Szécsi Dénes esztergomi érsek Szent István bazilikájában hatalmas tömeg jelenlétében, régi szokás szerint fölékesítette valamennyi királyi jelvénnyel Corvinust. A nép oly nagy örvendezése közepette koronázta meg és vette körül Mátyást, hogy e nagylelkű királyt különböző népek nyelvén elmondták új Nagy Sándornak, új Caesarnak, Pannonia győzhetetlen védelmezőjének; sokan szittya Marsnak nevezték, mások a római nép maradékának...

 -írja Antonio Bonfini, Mátyás humanista történetírója, majd így folytatja: „Megkoronázták hát a Megváltó 1464. évében, uralkodásának hatodik esztendejében.”

Benczúr Gyula Mátyás király fogadja a pápai követeket.
Fotó: Origo

1464. március 29. nagycsütörtöke várva várt nap a magyar középkor történelmében. 

Hunyadi Mátyás ugyanis évek óta koronázott király, ám nem a magyar jog, a Szentkorona jogrendje értelmében. Az apostoli királyságban, a magyar nemzet számára ugyanis egyedül - egyéb szakrális követelményekkel egyetemben - csakis a Szentkoronával koronázott királynak „engedelmeskedik a nemzet. 

S bármennyire is bizonyította Mátyás jó és igaz cselekedeteivel a haza szolgálatára szerződött uralkodói érdemeit: rátermettségét, érettségét, igazságosságát, s kiválasztottságát az elmúlt esztendőkben, a Szentkoronával való koronázatlanságának a hiánya miatt nem teljesülhetett az Ég, s a Föld közös akarata...

Ám ahhoz, hogy e várva várt koronázásnak a lényegi motívumát értsük, hogy megértsük a kapcsolatot Mátyás szent időben, szent földön, szent személy által, Szent Koronával történő megkoronázása és a választott dátum közötti szakrális kapcsolatot, ahhoz értenünk kell a szent titkot...

Ahogy Babits Mihály fogalmaz, az „oly különös szent, nagy titkot”, amely a tér és idő földi dimenzióján túl húzódik... Azaz értenünk kell a történelmi nagycsütörtök napján „született” euchatristia két évezrednyi, szent, nagy titkát. 

S értenünk kell a Szentkoronával való koronázás évezredes, beavató titkát. Ám meg kell értenünk magát a korszellemet is, a fenséges reneszánszt, s Mátyás magyar humanizmusát...

Hunyadi Mátyás mellszobra.
Fotó: Gellért Áment

Isten égi-földi szabálya...

Igen nehéz Isten törvényeiről, égi-földi szabályairól, a teremtés misztériumáról, a kenyér és bor átlényegülésének misztikumáról, s a létezés transzformáló erejű beavatásáról ma, egy olyan korban beszélni, amely alapvetően a Teremtés „kétarcú”, s „kétélű” szabályrendszerét, a teremtett világ törvényeinek polaritását, a férfi-ség, s a női-ség mibenlétét is képes megkérdőjelezni... 

Hiszen a jelenkor, amelynek embere - mély tisztelet a kivételnek - a szakrális év transzformáló erejű ünnepeiben is, csak munkaszüneti napot lát - nem pedig a test, a lélek, s a szellem „áthangolásának” misztikus titkát. 

Ám nem volt ez mindig így... Sőt! Mátyás reneszánsz korában - vagy ahogyan akkortájt nevezték -, az „all’antica” korszakában egyáltalában nem így volt. 

Mert az a kor, s az a gondolkodásmód az egyensúlyról, a harmóniáról, s az arányosságról szólt: egyensúly a szellemvilág és az evilági lét, harmónia a teremtett világ természete és az emberi természet között, s tökéletes arányok a mindennapokban Isten, s az ember között. 

Csakúgy, mint a máig utánozhatatlan a mindennapi életből ihlető reneszánsz képzőművészet ihletett láttatásában.

Mathias Rex portré.
Fotó: Origo

Vagyis Mátyás egy csodálatos kor szellemi embere, egy olyan magyar koré, amelyben Isten szabályai érvényesültek a mindennapi életben, s Isten szabályai szerint rendezte be magát az uralkodását is az uralkodó. 

Isten szabályait pedig a reneszánsz embere az Égre festett jelekből olvasta ki az asztrológia ősi tudományának kozmikus jelei által. Az Égitestek tudománya, vagy ahogyan régente hívták, a „Tudományok királynője” pedig különösen is jelentős szerepet játszott nemcsak a humanista Mátyás életében, de szerte az antikvitásból merítő humanista gondolkodás késő középkori, reneszánsz Európájában. Ahol a pápai, királyi, főúri, papi udvarok kézről-kézre adták a kor legjobb asztrológusait, s ez Mátyás Európa-szerte híres, humanista udvarában sem volt másként. 

Sőt, maga a reneszánsz nagy király is élen járt az Égbolt tudományának a tanulmányozásában. 

Ahogyan Antonio Bonfini írja: 

A király „az égitestek kifaggatása nélkül semmibe sem kezdett...” Hiszen „Magyarország reménye, a világ gyönyörűsége, a haza védnöke, Pannonia üdve!”

 - dicsőségekkel teli életében, nagyívű jellemét tükröző uralkodásában, sőt még az őt előre óva intő halála napjának meghatározásában is rendkívül nagy szerepet játszott az égbolt „beszédes” ismeretéből táplálkozó humanista filozófia, s az „Ég akaratát” elbeszélő asztrológia.

Nézd meg milyen volt a kerek égbolt mindkét részben abban az időpontban, amikor Mátyás megszületett!

- szólt a dicsőítő epigramma, azok számára, akik betekinthettek Mátyás messze földről híres budai könyvtárába, a Biblioteca Corviniana-ba – abba az Itálián kívül elsőként alapított humanista könyvtárba, amely a méretét tekintve, a Vatikáni könyvtáron túl, a második legreprezentatívabb volt Európában - és az azt körülvevő fényűző termekbe, amely egyikének a mennyezetére Mátyás, az „Ég akarata szerinti”, születési csillagzatát, az 1443. február 23-i égbolt rajzolatát festették. 

A történeti források azt is elmondják, hogy a csillagképekkel teli festett könyvtárban egy aranykereveten, „a szellemét a Mennynek ezen képére irányítva olvasott legszívesebben” a „Rex et astrologus”, azaz „a király és asztrológus”, ahogyan „a bölcs Corvinust”, azaz Mátyást az ő „tréfálkozó” Marziója, Galeotto Marzió humanista hívta.

Mathias Corvinus Codex.
Fotó: Origo

S kevesen tudják azt is, hogy Mátyás az ég tudományának tiszteletét attól a Vitéz János Nagyváradi püspöktől, a későbbi esztergomi érsektől tanulta, ki a nagy magyar humanista költővel, Janus Pannoniussal együtt az „Alma Materből”, a Padovai egyetemről hozta az antik neo-platonista bölcseleti áramlatot krisztianizálva újraidéző, a humanista gondolkodással együtt lélegző asztrológiát.

Sőt bizonyára az sem köztudott, hogy Mátyást jótanácsaival segítette uralkodásában a kor leghíresebb asztrológusa, Johannes Regiomontanus is - a kepleri heliocentrikus világkép előfutára -, ki az egyik fontos csillagászati fogalomnak, az úgynevezett délkörnek az elhelyezését is Budára tette. 

Ezzel olyan csillagászati origóként tekintve az úgynevezett Budai-délkörre, s földrajzi origóként tekintve Mátyás reneszánsz udvarára, amely számítási adatként szolgált Kolombusz Kristófnak 1492-ben, Amerika felfedezéséhez is.

„Te vagy a halhatatlan Isten leghűségesebb hírnöke, aki titkainak feltárását lehetővé teszed...” írta „az isteni asztrológiáról” a híres Padovai Orationak a szózatában Regiomontanus. S valóban, Mátyás és a körülötte álló humanisták bizony értettek az idő szavát, s felismerték az ég jövőbe látó jeleit... Azaz ismerték a jövő nagy titkát...

S bár Mátyás 1464. március 29-i koronázási napján felesége, Podjebrád Katalin halála miatt (1464. március 8.) még bőven gyászban járt, ám értve az idő urának szent titkát, magyar királyként pedig ismerve a magyar jogrend Szentkoronával való koronázási szertartásának (a „szent helyen, szent időben, szent személy által, az árpád-ház szent vérét hordozó kiválasztott személy együtthatásának) a beavató titkát, tudta, hogy 1464. tavaszán elérkezett a rendelt idő...

A szent idő, amelynek csillagzata alatt a koronázás beavató szertartása hozzájárul uralkodói sikeréhez. A sikerhez, amely messze nem öncélú, hanem összhangban áll a nagy király istentől rendelt küldetésével: a Magyar királyság erejének a növelésével, s az elkövetkezendő súlyos történelmi évszázadok traumáinak az átvészelésével. 

A küldetés, amely biztosítja a nemzet elmúlásával szemben, az újjáéledést, a nemzethalállal szemben, a nemzeti megmaradást, s a jövőbeni feltámadást...

Juan de Juanes (1560): Utolsó vacsora festménye.
Fotó: Origo

...Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig! 

– avagy az utolsó vacsora, s a nagycsütörtöki koronázás nagy, szent titka...

1454-ben úgy esett, hogy március 29. nagycsütörtökre esett

Azaz Mátyás a Tavaszi Nap-éj egyenlőséget követő Teliholdhoz alkalmazkodó Húsvétjának „mozgó” ünnepét megelőző nagyhét, nagycsütörtökére időzítette a koronázást. Miért? A válasz a nagycsütörtöki utolsó vacsora szent titkában, az eucharistia transzformáló erejében rejtőzik...

Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: Vegyétek és egyétek, ez az én testem!

 Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, 28mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. (Máté 26.29.) - szól minden egyes szentmise liturgiájában az Eucharistia szent, nagy titka...

Haralambosz, Fogarasi üveg ikon, 19. század festménye.
Fotó: Origo

Mert amint Jézus üdvtörténetében a szent lakoma titka magában hordozza a kereszthalál utáni feltámadás átváltoztató, transzformáló titkát, az örökléthez tartozás élő, eleven misztikumát - melyet a XX. század egyik legnagyobb keresztény misztikusa, Pio atya úgy fogalmaz, hogy „az egész kozmoszt a Mise Szentáldozata tartja fenn, miértünk...” -, úgy hordozta a Jézussal való egyesülés szent titkát Mátyás Szentkoronával való nagycsütörtöki beavatása.

Hiszen amint az utolsó vacsora szakrális mintájára született eucharistiában együtt él az üdvösség egész eseménye - a megtestesülés, a kereszthalál, a feltámadás a szentlékek elküldésének, azaz a megváltásnak a teljes misztériuma -, úgy van jelen Mátyás koronázása által a magyar hazában a történelem által keresztre feszített nemzet, s haza üdvtörténeti feltámasztása.

Így él velünk, s bennünk mesében, dalban, versben és énekszóban a világ végezetéig Mátyás igazsága által a Világ Világosságának, az Igazság napjának, Jézusnak az igazsága: ... Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” (Máté 28. 16-20)

Szerző: Wieber Orsolya