Szabó Kimmel Tamás szerint a magyar nemzet tehet róla, hogy ő sikertelen

Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely kampánydalának előadója, a baloldali tüntetésszerűségek sztárja, Szabó Kimmel Tamás elég kevés szereplési lehetőséghez jut. Természetes, hogy megint politizálni próbál, és hol máshol, mint a volt indexesek blogjánál, a dollármédia leghangosabb lapjánál, a Telexnél. A Nemzeti Színházból jó tíz éve elzavart színész persze a magyar embereket is szidta.
Vágólapra másolva!

Szabó Kimmel Tamás, a baloldali rendező, Ascher Tamás zenés színész osztályában végzett a Színművészeti Egyetemen, amire kifejezetten meghatározó négy évként tekint.

Szabó Kimmel Tamás
Szabó Kimmel Tamás. Fotó: Facebook / Szabó Kimmel Tamás

„Nálunk nem volt ideológiai képzés, nálunk türelem volt, szeretet volt, és a nyitottságra való nevelés” – bizonygatta Szabó Kimmel. Mi más is lehetett volna a baloldali színházi ideológiai nevelés pápájánál, Ascher Tamásnál.

A SZFE modellváltása sem tetszett neki természetesen, minősíthetetlen stílusban még nyílt levelet is írt Vidnyánszky Attilának. 

„Először akkor beszélgettem Vidnyánszky Attilával, mikor a szerződtetési tárgyalásomra beléptem, 2013-ban, a Nemzeti Színház egyik irodájába. Nagyon vártam azt a találkozást, mert azt hallottam róla, hogy egy igazán egyedi látásmódú, kiváló rendező. Hamar csalódnom kellett... az emberben!” - írta a három évvel ezelőtti Facebook bejegyzésében. Persze, hogy csalódott, hiszen Vidnyánszky azt mondta neki, gyenge színésznek tartja. 

Amikor jött az SZFE elleni baloldali akció, Szabó Kimmel csatasorba állt.

„Ahogy történt az SZFE az fájt nekem, rossz volt nézni, mert olyan emberek voltak ott, az én volt mestereim is akiken láttam, hogy ezt ők szenvedik és olyan dolgokat mondtak róluk, olyan emberek akik nem láttak bele, hogy mit csinálunk, hogy pontosan tudtam azt, hogy ez nem igaz. Ez a módszer ennek a módja, ha nem lett volna ez a hazudozás meg összekenés, akkor meg lehetett volna ezt sokkal normálisabban is csinálni. Sőt, azok az emberek akik, azt állították, hogy nem taníthattak ott, pontosan tudom, hogy meg voltak hívva, aztán vagy élnek vele vagy nem. Én örülök, ha te elhiszed a hazugságodat, de mi nem, mert tudjuk, hogy ez nem így van” – vádolta meg az új SZFE tanárait a Telex "műsorában".


A színész megsértődhetett azon, hogy Vidnyánszky nem tartotta tehetségesnek. Ezt még a legutóbbi interjújában is kifejtette, mennyire frusztrálta, hogy többször megkapta már a szakmája során, hogy nem érett még meg bizonyos szerepekre. 

„Hamar világossá tette, hogy felőle maradhatok, de nem fog jó szerepeket adni, ne reménykedjek, úgyhogy inkább menjek el, majd "átment valamelyik liberális színház, ne félj” - mocskolta korábban a Nemzeti Színház igazgatóját a Partizánban. Természetesen az utóbbi mondat hazugság, ilyet nyilvánvalóan nem mondott Vidnyánszky.

SzabóKimmelTamás, Szabó Kimmel Tamás

Fotó: Marjai János / MTI/Marjai János 

„Amikor beültem hozzá, két órán keresztül olyan dolgokat hallgattam, amiket nem mondhatok el, mert nem tudok bizonyítani, de szerintem nem volt odavaló, már a hozzáállásom. Azt akarta, hogy magamtól menjek el, azt mondta, maradhatsz, de inkább menjél el, mert nem fogsz jó szerepeket kapni. Nem tetszett neki a Hamletem, szerinte túl fiatal voltam" - panaszkodott Szabó Kimmel.

A zenés vígjátékok szépfiújaként azonosított Szabó Kimmelnek idővel azonban ez a szerep is derogált. Bár elmondása szerint sok dolgot a pénz miatt csinált, mert megkövetelte tőle a családfőszerep. Most mégis azon siránkozik, hogy mennyi ideig mellőzve volt, és hogy ma sem dúskál a filmes felkérésekben.

„Sokáig szenvedtem azzal, hogy dobtam vissza dolgokat, mert nem akarok egy egybites szereplő lenni”– utalt a Pappa pia! és a Made in Hungaria című filmekben játszott szerepére a Telex videójában.

„Nagyon skatulya nemzet vagyunk, és nemcsak a filmiparban vagy a művészetben, hanem alapvetően mindenben. Nagyon kétpólusú társadalom vagyunk szerintem” – okolta mindezért a magyarokat Szabó Kimmel Tamás, aki Karácsony Gergely kampánydalát viszont mindenféle ellenérzés nélkül énekelte el. 

Vagyis, voltaképpen Magyarország, a magyar nemzet tehet róla, hogy enyhén szólva nem sikeres.

Álmatlan éjszakáiért az utóbbi évek filmügyi döntéseit és a politikáról szóló híreket okolja.

„Régebben is volt olyan, hogy egy hónapra letöröltem a Facebook-alkalmazást. Sokkal kiegyensúlyozottabb voltam akkor. Este nem az volt, hogy felhúztam magam valami politikai híren, és ott forgolódtam az ágyban” – mondta még 2019-ben a HGV-nek. 

„Most azt látom, hogy nem annyi film készül, ha készül is, nem annyi költségvetésből, mint korábban” - panaszkodott Gulyás Mártonnak.

A szabadúszóként szerepek között válogató Szabó Kimmelnek még az adóhatósággal is meggyűlt a baja, ugyanis az egy évvel ezelőtt még szüneteltetett egyéni vállalkozása akkor felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgynevezett „szégyenlistájára”, ahol azok szerepeltek, akik 2022. december 31-ig tízmillió forintot meghaladó adótartozást halmoztak fel.

SzabóKimmelTamás, Szabó Kimmel Tamás
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI/Szigetváry Zsolt 

Azt viszont örömmel fogadja, hogy jönnek a fiatalok és szép lassan nyugdíjba mennek a szakma korábbi képviselői, amelyekkel együtt egy, szerinte elavult felfogás tűnhet el.

„Hál' Isten és ez így egészséges, már sokkal európaibbak vagyunk és az egész így sokkal vonzóbb” – utalt a fiatalok „nyugati” szemléletére a szakmában.

A színházi életét is elmondása szerint tudatosan leépítő színész-énekes műsorvezetőként is megbukott.

A baloldali színjátszásban, a kortárs darabok rendezőjénél, Pintér Bélánál azonban megtalálta a számításait, sőt ezen keresztül üzent politikai hovatartozásáról is.

Szabó Kimmel Tamás
Szabó Kimmel Tamás a Telex műsorában. Fotó: YouTube/Képernyőfotó

„Pintér Bélánál van kedvem színházat csinálni, ő egy modern kori Shakespeare. Ha kíváncsi vagy a politikai nézeteimre, gyere el egy Pintér Béla-előadásra, ami pont arról szól, hogy... és akkor megtudod, hogy én miért vagyok benne abban az előadásban, vagy amit én ott játszok, akkor azért vagyok ott, mert én azzal a mondandóval tudok azonosulni”

– vallotta a Telexnek.

Mindenesetre Szabó Kimmel reménykedett: hamarosan kampány, Gyurcsányék feltehetően megint fogják használni és megint bohóckodhat Karácsony Gergely mellett egy-két rendezvényen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!