Szívszorító titkok és keserűségek Haumann Péter életében és halálában

Korosztályának egyik legnagyobb színésze volt, számos kitüntetése mellett érdemes és kiváló művész, Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze cím birtokosa. A Színház című folyóirat róla készült, Örök szólista című elemzésben írták:"Mindent tud a néző elkápráztatásáról. Bármikor eléri, hogy imádják. Óriási bohóc lakozik benne. Ez rejtőzködésének és szinte ars poeticus profizmusának közös eredője. Szomorú bohóc - a legnagyobb nevettetők egyike." Haumann Péter persze - és ezt az elemzés is hangsúlyozza – a nevettetés mellett bármely műfajban a legmagasabb szinten művelte hivatását. Idézett elemzés szerint: „Műfaji széles spektruma pedig nem mindenevés, hanem ez az a valami, amit színészmesterségnek hívnak, és amiről egyre többen kapnak papírt, de egyre kevesebben gyakorolják. (...) A nagy színész onnan ismerszik meg, hogy Willy Loman és Harpagon, Tevje és Max (Producerek),Hókuszpók és Safranek, Louis de Funés és Peter Fitz, a Katona József Színház, a Tivoli és a Madách egyszerre jutnak róla eszünkbe." Haumann Péter valóban kiemelkedő alakítások sorát nyújtotta a polgári színjátszás egyik körúti fellegvárában éppen úgy, mint a belváros szívében működő, saját értékrendjéhez talán közelebb álló művészszínházban. Más kérdés, hogy teljesnek mondható pályáját maga is teljesnek érezte-e, pályája végéhez közeledve megkapta-e azt a figyelmet és törődést, amely amúgy a kevésbé látványos munkásságot maguk mögött tudó, ám hasonló odaadással dolgozó színészeknek is kijárna.

Zümmögés
Haumann Péter Ádám Ottó osztályába került. Osztálytársai között van mások mellett Gyöngyössy Katalin, Nagy Anna, Agárdy Ilona, Koncz Gábor, Koltai János, Horesnyi László.
Haumann Péter főiskolai éveit, színházi gyakorlatait békekorként idézte, elmélyült műhelymunkára lehetőséget adó időszakként.

Egy alkalommal úgy fogalmazott: ifjú lelkek virágkertészetében kezdte tanulni a hivatást. Ahogy szólt arról is, hogy csibészkedésre való hajlama mindeközben mit sem csökkent.

Amikor bejut a főiskolára szülei beruháznak egy akkoriban rendkívül korszerűnek számító, és igen drága Terta márkájú rádiós-magnóba, amelyen Haumann növendék rögzíti a beszéd tanárukkal, Fischer Sándorral végzett stúdiumuk fontosabb részleteit. Ezeket aztán jutányos áron adja tovább a pályára a készülő ifjabb érdeklődőknek.
Negyedéves vizsgaelőadásuk Schubert- Willner- Reichert Három a kislány című romantikus daljátéka, melyben Haumann Péter Tschöll papa szerepét alakítja.
Az egyik színpadi kimenetele alatt az mondja a szövege szerint:

Amíg én ide vissza nem jövök, addig ebből a szobából egy légy se röppenhet be, se ki!

Majd a takarás felé indulva egy légy zümmögését kezdi utánozni, s eljátssza, ahogy megpróbálja elkapni a legyet, amely minduntalan kiszökik a kezei közül.

Hajsza közben – a nézőtér felé visszapillantva – meglátja osztályfőnökét, amint megkövült tekintettel bámulja zümmögő növendékét.

A diploma átvétele után Ádám Ottó minden tanítványának mond valamit útravalóként. Haumann Péter esetében mesterük A három a kislányra utalva azt mondja:

Ha így folytatja, hamarosan a kecskeméti Beretvás kocsma asztalán fog szteppelni és tamburázni.

Haumann Péter érti az üzenetet: ami olcsó, az kerülendő.
Ám azt is érzi: a zsiványság sem elvetendő.
Akkoriban kötelező a vidéki pályakezdés. Haumann Péter 1963-ban a debreceni színházhoz kerül.

A virágoskert helyett színházi nagyüzembe.

 

az UAZ típusú terepjáróban álló Haumann Péter színművész és előtte a gyermekszereplők a Két pont között a legrövidebb görbe című filmben Forrás: Fortepan / Révész György

 

Szalonok és sírkövek
Haumann Péter érkezése idején a debreceni Csokonai Színház az előadások színvonalát tekintve a minőségi vidéki társulatok közé tartozik. Ugyanakkor „darabgyár". Széles, gyorsan változó repertoárral.
Haumann Péter első debreceni szerepe a Mágnás Miska Pixije, amelyet többnyire- a színész szavaival élve – csipcsup feladatok követnek. Három évadot töltött a debreceni teátrumnál, távozása után újabb három évvel így fogalmazott:

Úgy érzem, a színészet szempontjából nem léptem előre. De ma már azt mondom, hogy mégis szükségem volt ezekre az évekre. (...) Bár többet játszottam zenés vígjátékban, mint kellett volna, mégis tanulságosak voltak ezek is. Kiderült, helyesebben: világossá vált számomra, hogy végeredményben a színész ottléte a fontos. Az, hogy tud-e igaz lenni és hogy megfelelően felfokozott-e. Mindenképpen ez a része a fontos a kisebb „ügyeknek", a kisebb szerepeknek is. Ha valaki elvégzi az orvosi egyetemet, a pályát nem kezdi mindjárt szívműtéttel. A gyakorlottabbaktól kell ellesnie a mesterfogásokat, hiába tanult, hiába érzi, tud mindent. A színész sem önmagától érik. A színházi légkör, a kollégák érlelik. Ha ezt nézem, az is jó, hogy egyáltalán valamit csináltam Debrecenben.

Haumann Péter a debreceni évek alatt Sinkó Lászlóval bérel egy apró szobát.
Sokat éjszakáznak a város jobb s kevésbé színvonalas szórakozóhelyein. A lumpolásból Sinkó Lászlónak egy év után elege lesz, amikor úgy érzi: pályája, egészsége is rámehet.
Haumann Péter részben egy jó házból való ifjú leánynak köszönheti – akinek erősen csapta a szelet –, hogy kevés szabadidejét idővel a kocsmavilágnál minőségibb környezetben töltheti.

A leány vezeti be a debreceni elit szalonjaiba, gyakran teázik, uzsonnázik például orvosprofesszorok társaságában a Nagyerdő körüli villákban.

Megfigyeli a habitusukat, szokásaikat. A „szoba-konyhás" környezetben felnőtt angyalföldi fiú egyebek között ott tanulja meg, hogy miként lehet késsel-villával barackot enni.
Mindemellett a feszített színházi munka után leginkább a magányos temetői séták alatt képes leginkább kikapcsolni, ott csend van és nyugalom. Ugyanakkor egyes sírfeliratok merészen patetikus megfogalmazásai olykor meg is nevettetik.

Irány a tenger!
Debreceni évei alatt Haumann Péter felhagy az éjszakázással, ám általános kedélyállapota kapcsán tünetként is értelmezhető, hogy a „darabgyár" reggeli próbái előtt továbbra is felhajt egy fröccsöt az úgynevezett Kisállomásnál.
 

A teátrumnál töltött harmadik évadjában pedig eldönti: felhagy a hivatással.

Véletlen találkozás kapcsán sejlik fel számára új irány, amikor egy ismeretlen régi ismerősként köszönti. Kiderül az őt megszólító férfi statiszta volt egy filmben, amelyben a pályakezdő Haumann Péter komolyabb feladatott kapott.
Az egykori statiszta akkoriban már másodkormányos egy tengerjáró hajón, s a színész kérésére elmagyarázza, miként kell beadnia a jelentkezését a magyar tengerhajózási vállalathoz.

Haumann Péter a jelentkezés feltételeként szabott kétszáz métert is leússza, papírjait befogadja a vállalat,

amikor a másodkormányos megemlíti: matrózként kell majd kezdenie, pár évig főként a fedélzetet súrolva; s hajózzanak bármely egzotikus részén a világnak, sok időbe telik majd, mire maga is partra léphet.
Patt helyzet, amelyből a Pécsi Nemzeti Színház segíti ki, amikor a Baranya megyei teátrum igazgatója, Nógrádi Róbert 1966-ban a saját társulatához invitálja Haumann Pétert.

Haumann Péter a labda szerepében Török Tamás Futball-szimfóniájában, a Magyar Rádió stúdiójában Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

 

Feltűnő tehetség
A színház direktora a Színház- és filmművészeti Főiskolán megszerzett diplomája után elvégezte a moszkvai Lunacsarszkij Színművészeti Intézet rendezői szakát is. 1962-ben került a Pécsi színház élére.

Tanulmányai „vonalas" karaktert sejtetnek, ám Nógrádi Róbert csaknem negyedszázados regnálása alatt a pécsi színház européer alkotói műhelyként működik.

Igazgatása idején jön létre a színház operatagozata, kibontakozik az Eck Imre vezetésével világszínvonalon működő Pécsi Balett, a színház új tagozataként fogadja be az ugyancsak nemzetközi szinten alkotó Bóbita Bábegyüttest. Haumann Péter pedig megtapasztalja: rendkívüli inspirációt jelent a színész számára, ha gondolkodnak és bíznak benne.
A direktor mellett Dobai Vilmosnak, a színház főrendezőjének figyelmét is érzékeli. Haumann Péter már érkezése évében komoly feladatokat kap, majd az 1968-as évadban ráosztják Eddie Carbone szerepét Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjában.

A huszonkilenc éves színész egy negyvenes, robusztus amerikai dokkmunkást kelt életre.

A Film, Színház, Muzsika 1968-as kritikája:

A Pécsi Nemzeti Színház előadása, Dobai Vilmos rendezése azt állította a játék homlokterébe, ami Miller színpadán a legfontosabb: az átlátható emberi sorsok kiszámíthatatlan alakulásának tragikus ellentétét. Dobai jó érzékkel kerülte el a veszélyeket, amelyekkel egy világszerte annyi sikert aratott darab újabb színpadra állítása együtt járhat. Nem igyekezett elődeit másolni és arra sem törekedett, hogy extremitásokkal tegye a produkciót »mássá«. (...) Egy kiemelkedő alakítás tanúi is voltunk, ezt Haumann Péter nyújtotta Eddie Carbone szerepében. Haumannra már főiskolai vizsgaelőadásán is felfigyeltünk fél évtizeddel ezelőtt. Azóta sok színpadi és filmepizódban bizonyította tehetségét, most mégis meghökkentő volt, milyen messzire jutott el a fiatal színész. Játékának ereje, mozdulatainak, szavainak, alakítókészségének minden színpadi pillanatában érvényesülő igazságában van. Ha felhívjuk a figyelmet még arra is, hogy Eddie szerepe koránál legalább tíz évvel fiatalabb, s hogy az igaz hasonulást minden külsődleges eszköz – járás, maszk – alkalmazása nélkül érte el, talán jeleztük: sajátos karakterű, feltűnő tehetségű fiatal művész készülődik a gyors sikerlehetőségektől távol, a vidék »csendjében«.

 

Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Lakás az uránvárosban
A vidék csendjében, a Pillantás a hídról bemutatójának évében Haumann Péter házasságot köt ifjú kolléganőjével, Vári Évával. Egyik művész sem szerette magánéletének történéseit a nyilvánosság előtt bővebben kibeszélni. Vári Éva a öt évig tartó házasságuk kapcsán a következőket mondta évtizedekkel később egy közönségtalálkozón: „

Ha visszagondolok, nem tudom, hogy miért mentem hozzá Haumann Péterhez. Nem tudom megmondani.

Majd a közönségtalálkozón felelevenítette, hogyan sínylette meg a kapcsolatuk az olyan helyzeteket, amikor a férje kisebb szerepeket kapott nála.
Vári Éva számára a My Fair Lady Elizája hozta meg a szakmai áttörést. Amikor azonban a bemutatón az első felvonás után lement a színpadról, s emlékezete szerint Haumann Péter mondott neki „egy nagyon csúnyát", amitől a színésznő keserves sírásra fakadt. A főrendező, Dobai Vilmos azzal vigasztalta:

nincsen olyan, hogy színész, csak színésznő van, mindenki az, a férfiak is azok, féltékenyek a másik sikerére.

Vári Éva azzal zárta a közönség előtt tartott visszaemlékezésének egykori házasságát taglaló részét: házastársa összességében

szórakoztató fiú volt.

A „szórakoztató fiú" és felesége tíz havi fizetésüket kitevő összeggel szálltak be anno egy szövetkezeti lakásba a pécsi uránvárosban. Azt gondolják, hogy eazzal megalapozzák közös jövőjüket a városban.
 

Az 1969-70-es évadban azonban Haumann Péter megkapja Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturó Ui-t című darapjának címszerepét.

A mű Adolf Hitler felemelkedésének gengszter világába átültetett parafrázisa. A Sík Ferenc rendezésben színre kerülő mű sikere utat nyit Haumann Péter előtt a fővárosi színházak irányába.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!