Vágólapra másolva!
A Budapesti Operettszínház társulata október 24-én átadta a magyar operett napjához kapcsolódó díjakat a Nagymező utcai teátrumban.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Operettszínház a Facebook-oldalán azt írja, hogy 

Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának dátuma, október 24-e minden évben a magyar operett napja. 

A Budapesti Operettszínház társulata ilyenkor nagyszabású gálaműsorral ünnepel, és ekkor kerülnek átadásra a magyar operett napjához kapcsolódó díjak a Nagymező utcai teátrumban. Mint ahogyan Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója fogalmazott a gálaesten, 

a magyar operett az az értékes összművészeti zenés színházi műfaj, amelyben világelsők vagyunk. Világelsők a szerzők sokaságának, életművük gazdagságának a tekintetében, valamint a műfaj több, mint százéves töretlen, hagyományhű művelésében, és ezzel egy időben a modern kor elvárásai mentén történő megújításában egyaránt.

 

A Buapesti Operettszínház díjazottjai - Fotó: Budapesti Operettszínház

A magyar operett napján a díjakat Kiss-B. Atilla főigazgató, valamint Éliás Tibor, a Musica Hungarica Kiadó alapítója adta át.

  • Az évad operettszínésze: Lóránt Nagy
  • Az évad musicalszínésze: Nikolett Füredi
  • Az évad legígéretesebb ifjú művészének járó Marsallbot-díjat Kelemen Fanni kapta.
  • A Musica Hungarica Kiadó életműdíjasa: Mága Zoltán
  • A Musica Hungarica Kiadó nagydíjasa: Fischl Mónika
  • A Bársony Rózsi Emlékgyűrűt Luca Bojtos kapta.
  • Az évad nézője díjat Bors Ilona vehette át.

Az Operettszínházban október 21-én adott fantasztikus koncertet Bársony Bálint, míg szeptemberben arról számoltunk be, hogy elkezdődtek a Hamupipőke olvasópróbái.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!