Vágólapra másolva!
Egy új egészségügyi vizsgálat húsz olyan anyagot és tényezőt tárt fel, amelyek rákot okozhatnak. A felsorolásban olyan ismerős nevek is szerepelnek, mint a kloroform vagy a formaldehid, de olyan, elnevezéséről kevésbé ismerős, mégis sokak környezetében megtalálható elemek is, mint a lapos kijelzők és LCD televíziók egyik alkotóeleme, az indium-foszfid.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Rák Társaság és három másik amerikai állami egészségügyi szervezet összegyűjtöttek húsz tényezőt, amely felelős a rák kialakulásáért: ezek között szerepelt 19 vegyület és egy tevékenység: a többműszakos munka.


A jelentés nyilvánosságra hozatalát több nemzetközi hírű szakértő támogatta, akik mind úgy vélekedtek, hogy ezt a húsz potenciális veszélyforrást további vizsgálatokkal kell ellenőrizni, mivel az eddig feltárt bizonyítékok arra utalnak, hogy valóban rákkeltő hatásúak a felsorolt anyagok.


A huszas lista számos ismert elemet tartalmaz, olyanokat, mint a kloroform és a formaldehid, de akadnak olyan új elemek is, amelyekről eddig ismeretlen volt a karcinogén hatásuk: például a laposképernyős televíziókban használt indium-foszfid is.


Az elemeket az ENSZ rákkutató szervezete, az IARC már be is sorolta a lehetséges rákkeltő anyagok lajstromába.


Íme a lista:


1. Ólom és ólomszármazékok
2. Indium-foszfid
3. Wolfram-karbidos kobalt
4. Titán-dioxid
5. Hegesztőgázok
6. Refrakter (tűzálló) kerámiarostok
7. Dízel kipufogógázok
8. Amorf szén, szénszínezék
9. Sztirol-7,8-oxid és sztirol
10. Propilén-oxid
11. Formaldehid
12. Metaldehid (acetaldehid)
13. Metilén-klorid (diklór-metán)
14. Triklóretilén
15. Tetraklóretilén
16. Kloroform
17. Poliklórozott bifenil
18. Di-(2-etil-hexil-)ftalát
19. Atrazin
20. Többműszakos munka


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!