Vágólapra másolva!
Egy genetikai információ, nevezetesen a vércsoportunk elárulhatja, mit együnk és sportoljunk, hogy a lehető legegészségesebbek legyünk.
Vágólapra másolva!

Dr. Peter J. D'Adamo megfejtette, miért fordulhat elő, hogy valaki rengeteg szénhidrátot fogyaszt, mégsem hízik el, mások pedig már attól felfúvódnak, ha egy falat kenyeret megesznek. A természetgyógyász szerint ezekre a különbségekre a vércsoportok adnak magyarázatot.


Mi az a vércsoportdiéta?


D'Adamo Az ABO terv, Táplálkozzék helyesen, a vércsoportjának megfelelően című könyvében azt állítja, vércsoportunk ismeretében könnyedén meghatározhatjuk, milyen ételekre és testmozgásra van szüksége szervezetünknek. Az, hogy vércsoportunk A, B, AB vagy 0, hatással van emésztőrendszerünk működésére. Ez megmagyarázza, miért tesznek jót egyes ételek bizonyos embereknek, mások számára pedig miért veszélyesek.


Vércsoportunk meghatározza, hogyan bontja le szervezetünk az ételekben található fehérjéket, azaz a lektineket. Amelyik fehérjét nehezebben dolgozzuk fel, az lelassítja az anyagcserénket, puffaszt és irritálja a bélrendszert. A számunkra hasznos ételek azonban táplálnak és méregtelenítenek, miközben a kerülendő táplálékok méregként működnek.


Az ősi és a modern kategória


D'Adamo részletesen kidolgozta, melyik vércsoportnak, milyen ételeket kellene ennie és kerülnie.


"0" vércsoport: emésztőrendszere az ősemberekéhez hasonlít, javasolt a sok állati fehérje (hal, szárnyas, sovány húsok) és a korlátozott gabona-, zöldség- és tejfogyasztás. Testmozgásból válasszon intenzív tevékenységet, például futást, kick-boxot vagy hegymászást.


"A" vércsoport: D'Adamo szerint a földművelők leszármazottai vegetáriánus jellegű étrenddel hozhatják ki magukból a maximumot, például szójafehérjével, biozöldségekkel és gyümölcsökkel, valamint teljes kiőrlésű gabonával. Emellé a természetgyógyász jógát vagy sétát javasol.


"B" vércsoport: az egyensúlyra törekvő vércsoport emésztőrendszere lehetővé teszi a hús és húskészítmények, továbbá az alacsony zsírtartalmú tejtermékek fogyasztását, kerülni kell azonban a búzát, kukoricát és a hüvelyeseket. Mozgásként ajánlott a tenisz, az úszás vagy a kerékpározás.


"AB" vércsoport: a legritkább és legmodernebb vércsoportnak érzékeny bélrendszere miatt tartózkodnia kell a szárazföldi állatok (sertés, marha, szárnyasok) fogyasztásától, ehelyett válasszon inkább halat, tejterméket és tofut. Ha mozogni szeretne, bármelyik "A" és "B" vércsoportúaknak javasolt mozgásformából válogathat.


Nincs bizonyíték a módszer sikerére


D'Adamo jelenleg nem rendelkezik tudományos bizonyítékkal a vércsoportdiétával kapcsolatban, azonban egy felmérés szerint a diétát követők 75 százaléka számolt be egészsége javulásáról.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!